Kék hírek
Porig égett a fabódé a Kőrösi úton
Már a sportcsarnokot is bontják az alumínium miatt
Ismeretlen tettesek hétfőre virradóra megrongálták a Köfém Sportcsarnok alumínium borítását. Az épületről kilenc, egyenként egy négyzetméteres alumínium burkolatot feszítettek le és loptak el. A kárról később tesz bejelentést a tulajdonos.
Frontálisan ütköztek hajnalban a teherautók a 63-as úton - egy halott
Figyeljünk egymásra az utakon! - egy ember meghalt az elmúlt héten a megye útjain
Az elmúlt 168 óra baleseti statisztikája szerint a hat sérülésessel járó balesetben heten sérültek meg, egy férfi pedig életét vesztette, mikor elgázolta egy autóbusz. Tizenhét a forgalomból kiszűrt ittasan közlekedőt regisztráltak a kollégák Fejér megye útjain. Többségében gyalogosok, valamint kétkerekű járművel közlekedők sérültek meg a vizsgált időszakban. A közúti ellenőrzést végző rendőrök tizenhét alkoholos állapotban lévő közlekedőt szűrtek ki a forgalomból. Közülük egy fő súlyosan, egy közepesen, öt pedig enyhén ittas állapotban volt. Tíz közlekedő nyilatkozaton ismerte el alkoholfogyasztást.
Vihar - negyvenöt esetben kérték a fehérvári tűzoltók segítsét
Vonuló tűzoltóautó karambolozott a 20-as busszal
Minden kilencedik sofőr nem használja a biztonsági övet
Két autót is feltörtek a Sárpentellei parkerdőben egyetlen délután alatt
Gépkocsi feltörés miatt helyszíneltek a rendőrök csütörtökön kora délután a Sárpentelei Parkerdő parkolójában. Ismeretlen egy Daewoo személygépkocsi ablakát lenyomta. És egy GPS készüléket vitt el belőle. A lopással 55.000 Ft, a rongálással 10.000 Ft kár keletkezett. Késő délután ugyancsak a parkerdő parkolójába hívták a rendőröket gépkocsi rongálás miatt. Egy VW Golf ablakát törte be ismeretlen tettes, mellyel 50.000 Ft kárt okozott a tulajdonosnak. A járműből lopás ez esetben nem történt.
Nem sérült meg senki súlyosan a héten bekövetkezett balesetekben
Tizenkilenc könnyű sérüléssel végződő közúti közlekedési balesettel búcsúzott február harmadik hete. A balesetek során tizenkilencen sérültek könnyen. Igazi pozitívum, hogy sem súlyos, sem halálos áldozatot nem követeltek Fejér megye közútjai az elmúlt 168 órában. A sérültek között hét gyalogost és több kerékpárost is jegyez a statisztika. A gyalogosok közül kettő súlyos fokban volt ittas, amikor elhaladó jármű elgázolta őket, a kerékpárosok ketten azon túl, hogy elsőbbségi jogot vétettek, szintén ittasak voltak.
A Semmelweis utcában fogták el a fehérvári autók fosztogatóját
A biztonsági öveket ellenőrzik az összehangolt akció keretében
Felére csökkent a halálos balesetek száma - rendőrségi évértékelő
Fehérvárról is jól látszott a rettenetes tűz...
16 baleset 19 sérült - a hét baleseti krónikája
Tizenhat sérülésessel járó baleset, tizenkilenc sérült, tizenhat a forgalomból kiszűrt ittasan közlekedő Fejér megye útjain, így fest az elmúlt 168 óra baleseti statisztikája. A balesetek többsége a járművek sebességének nem az útviszonyoknak megfelelő megválasztása miatt következett be. A február 8-a és 15-e közötti időszakban történt tizenhat balesetben négy közlekedő súlyos, míg a többség tizenöt könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ajtóval együtt esett ki a rendőr elé a részeg sofőr a Berényi úton
A körzeti megbízott bejelentésre érkezett a Berényi út és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződéséhez, ahol egy férfi az úttestre zuhant autójából, mert annyira részeg volt. Megpróbált kiszállni az autóból, de az ajtó nyitásával egyidőben az úttestre esett és megtalálta az est végleges pozícióját, onnan többé nem mozdult... A későbbi szondáztatás és a vérvétel eredménye kimutatta, hogy a sofőr igencsak felöntött a garatra, jogosítványát azonnal bevonták.