Kék hírek
13 éves fiúval fajtalankodott a fehérvári fiatalasszony
Vádat emelt az ügyészség azzal a fiatalasszonnyal szemben, aki nyaralása során kikezdett egy 13 éves fiúval Vas megyében. A nyomozás adatai szerint a székesfehérvári nő tavaly augusztus végén egy kis vasi faluban nyaralt fizetővendégként, három és fél éves kisfiával együtt. A nyaralás alatt megismerkedett a szállásadó 13 éves fiával, s ettől kezdve már hármasban kirándulgattak. Közös programjaikon a nő több esetben simogatta, ölelgette a fiút, majd olyan kijelentést is tett előtte, hogy közösülni is akar vele.
Automatából vett fel pénzt, majd az orrcsontját is eltörte a rabló
Súlyos sérüléseket szenvedett az a nő, akit közvetlenül pénzfelvétel után rabolt ki egy ismeretlen Székesfehérváron. A Videoton főbejárata melletti üzletsoron vett fel pénzt egy automatából a hétvégén. Arra azonban már nem volt ideje, hogy eltegye a kapott bankjegyeket, valaki ugyanis mögé lépett, a földre lökte, kitépte a kezéből a bankjegyeket és elmenekült. A sértett arccal esett a földre, és eltörött az orrcsontja, ami miatt kórházba szállították.
5 gyalogos volt részese balesetnek a héten - 11 jogosítványt vettek el a helyszínen
Kisbuszos románok akarták megvesztegetni a rendőrt
Megpróbálta megvesztegetni a vele szemben intézkedő rendőrt egy szabálytalanul előző román állampolgárságú sofőr kedden délután; őt és három utasát a székesfehérvári Nyomozó Ügyészségen állították elő. A 811-es út Alcsútdoboz és Felcsút közötti szakaszán szabálytalankodó autós nem csak közlekedési szabálysértést követett el. Kopottak voltak az autó abroncsai, továbbá a három utas egyike sem használta a biztonsági övet - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A sofőr még akkor is erősködött, amikor közölték vele, hogy az ajánlkozásával bűncselekményt követ el.
Nem állt meg a Mercedes a stoptáblánál
17 vezető jogosítványát vonták be - az elmúlt hét baleseti krónikája
Szemtanúkat keres a rendőrség - eltörte az utas lábát a 43-as busz
A rendőrség a szemtanúit keresi annak a balesetnek, melyben egy idős asszony lába eltört, mikor odacsukta azt a 43-as busz, Székesfehérváron. A baleset január 17-én reggel történt a Piac téri buszmegállóban: a 43-as helyi autóbuszról szállt le a 87 éves asszony, mikor a sofőr figyelmetlenségből rácsukta az ajtót. A nő lába emiatt eltört, súlyos sérüléssel került kórházba. Az eset szemtanúinak jelentkezését várja a rendőrség, hogy minden kétséget kizáróan lezárhassák az ügyben indított vizsgálatot.
Orkán Székesfehérváron - a Jégcsarnok tetejét is megbontotta a szél
KÉPGALÉRIA - Tetőt bontott meg a szél az Erzsébet utcában
Kétszeresére nőtt az influenzás betegek száma Fejér megyében
Egy óra alatt elfogták a rendőrök az iskolai tolvajt
Hétfőn délután a rablást követően egy órán belül rendőrkézre került egy 32 éves férfi, aki egy székesfehérvári általános iskola irodájából egy táskát tulajdonított el, majd egy őt számon kérő iskolai alkalmazottat fellökött. A vagyon elleni bűncselekmények miatt többször elítélt férfit a gyors adatgyűjtést követően a járőrök elfogták. Az eltulajdonított autóstáska állampolgári bejelentés alapján előkerült, egy fehérvári ingatlan udvarán találták meg. A táskában személyes iratok és készpénz volt. A sértett hiánytalanul visszakapta értékeit.
A képen látható bűnözőt keresi a rendőrség
Halálos baleset történt vasárnap este az Új Csóri úton
Elgázolt egy személyautó egy gyalogost vasárnap a 8-as főúton, a Székesfehérvár tábla után 100 méterrel. Az elgázolt férfi a helyszínen meghalt - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gázolást észlelve az út belső sávjában haladó másik autós fékezett, balra rántotta a kormányt, s nekiütközött egy szemből érkező kocsinak, majd az ütközés erejétől megpördült, s egy másik gépkocsival is ütközött. A hármas karambolban senki nem sérült meg. Az útszakaszon péntek óta ez a harmadik súlyos baleset. Képek a balesetről itt!