Kék hírek
Egyeztető fórumot hívtak össze a rendőrségen a közterületek rendjéért
A közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítása érdekében ez évben belügyminiszteri utasítás került kiadásra. A feladatok végrehajtásának kezdő momentuma az az egyeztető fórum, amely hétfőn délután vette kezdetét a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kistanácstermében. A Közterületi Egyeztető Fórum munkájába a rendőrség minél szélesebb körben kívánja bevonni a megye civil szervezeteit, közterületen munkát végző gazdasági társaságok képviselőit.
A délelőtti órákban történt a legtöbb baleset a megyében
A Polgárdi Pajor kúti körforgalomban történt baleset szemtanúit keresi a rendőrség
Egy ismeretlen fekete fülkés, fekete ponyvás kistehergépkocsi május 22-én kora délután Kőszárhegy felől a körforgalomban elsodort egy kerékpárost, aminek a csomagtartójában rögzített gyermekülésben utazott egy három éves kisfiú. A fekete fülkés kisteherautó megállás nélkül továbbhajtott Füle irányába. A baleset következtében a kerékpár hátsó csomagtartóján rögzített gyerekülésben utazó három éves kisfiút súlyos (koponyaalapi törés) sérüléssel szállították kórházba. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kéri, aki szemtanúja volt a balesetnek, vagy a kisteherautóra vonatkozóan, illetve a járművet vezető sofőrrel kapcsolatban érdemleges adattal bír, tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén. Segítségüket köszöni a rendőrség.
Még mindig az elsőbbségi jog megsértése a fő ok a balesetek bekövetkezésekor
Június második hetében három súlyos, és öt könnyű személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset mellett egy halálos végű vasúti balesetnél is helyszíneltek a megye rendőrei. A balesetek bekövetkezéséért felelős okok között vezető helyen szerepel az elsőbbségi jog megsértése és a figyelmetlenség, valamint még mindig magas az ittasan volán mögé ült sofőrök száma. Vezessenek óvatosan, vigyázzanak egymásra, a nagyobb létszámban jelenlévő gyalogosokra, kerékpárosokra. Balesetmentes jó közlekedést kíván a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Fejér az autózóknak!
Eltűnt gyerekeket és egy 42 éves asszonyt keres a rendőrség
A 15 esztendős Szabó Zsolt még május 21-én távozott el a lakásáról ismeretlen helyre. A keresett fiú 155-160 centiméter magas, sovány alkatú, fekete rövid hajú, elálló fülű, kreol bőrű, pattanásos arcú. Eltűnésekor farmernadrágot, fekete hegyes orrú cipőt és sötétkék farmerkabátot viselt. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud az eltűntek hollétéről, értesítse a városi kapitányságot, vagy hívja az ismert segélyvonalak bármelyikét. Rontó Tamás, Rontó Erzsébet, Baginé Novák Zsuzsanna, Szabó Zsolt,
11 körözött embert fogtak el a megye rendőrei júniusban
Emberekre is veszélyes növényvédő szereket loptak
Kilencmillió forint értékű cigarettát foglaltak le a vámosok Székesfehérváron
A vámnyomozók már biztos információk birtokában látogatták meg a székesfehérvári garázst, ahol a várakozásoknak megfelelően nagy mennyiségű cigarettát találtak. A kétezer karton cigaretta eredetével a garázs tulajdonosa nem tudott elszámolni, ezért ellene jövedéki orgazdaság miatt indítottak eljárás.
26 balesetnél helyszíneltek a héten a rendőrök - sok volt az ittas sofőr is
A Palotavárosi tavaknál szúrta hasba a 20 cm-es késsel a barátnőjét
Életveszélyesen megsebesítette élettársát egy hajléktalan Székesfehérváron. A negyvenegy éves férfi egy konyhai nagykéssel szúrta hasba barátnőjét. Az eset a Palotavárosi tavaknál lévő sátraknál történt még szombaton délután. Az ittas állapotban lévő negyvenegy éves fehérvári férfi minden előzmény nélkül szúrta hasba ötvenöt éves élettársát. A nőt olyan mélyen érte a szúrás, hogy a mája is megsérült. A mentők a sérültet a Fejér Megyei Szent György Kórházba vitték, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre.
Hat és fél kilogrammnyi marihuánát találtak a fehérvári férfi autójában
Belehalt sérüléseibe a segédmotoros
Belehalt sérüléseibe a segédmotoros, aki teherautóval ütközött Székesfehérváron. Ma reggel nyolc óra előtt hét perccel Székesfehérváron az Új Csóri út 10. számú épület előtt segédmotorkerékpárossal ütközött egy teherautó. Az segédmotor ötvennégy éves hölgy vezetője az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt.
Motoros szimulátorral következmény nélkül lehetett száguldozni
Három napon keresztül volt kipróbálható az a Honda motor az Alba Plazaban, melyet a Mobilitas Dinamika Kft. és a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság állított fel közösen. Céljuk ezzel nem volt más, mint a motoros időszakra való felkészítés, és a közlekedési balesetek visszaszorítása. A szimulátor mellett a vállalkozó kedvűeknek lehetősége nyílt arra is, hogy nemcsak a gyakorlati, hanem az elméleti ismereteikről is számot adjanak, és kipróbálják magukat.
Tizenhat balesetben összesen tizennyolcan sérültek meg a héten
Halálos baleset nem volt, hat súlyos és tíz könnyű kimenetelű közlekedési baleset történt Fejér megye közútjain május utolsó hetében. Fejér megye közlekedési rendőrei a tavasz utolsó napjain időt szakítottak a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolók ellenőrzésére is. A baleseti okok között hat esetben a relatív gyorshajtás, ötször a figyelmetlenség, míg az elsőbbség meg nem adása négyszer szerepel. Elalvás miatt egy baleset történt. A balesetek között volt három gyalogosgázolás is. Kettőben egyértelműen a gyalogosan közlekedő vétet szabályt, ezért történt baleset.