Kék hírek
Alfa Romeo hátuljába csapódott egy Peugeot Fehérváron
Sem ülésmagasító, sem pedig gyermekülés nem volt az autóban
Egy gyermek súlyosan megsérült abban a balesetet szenvedett autóban, melyben sem biztonsági gyermekülés, sem ülésmagasító nem volt. Székesfehérvár felől Sukoró irányába haladó Mazda átsodródott a szemközti sávba, az út bal oldalán kidöntött egy buszmegálló-táblát, majd átszakította egy családi ház fémvázas, faléces kerítését. Az autó a kerítést körülbelül 6 méteren lebontotta, és bal hátuljával a ház falának ütközve, elejével a buszmegálló járdaszigetén, oldalára borulva állt meg.
A héten négyen haltak meg az utakon - intenzív gyalogosforgalom lesz a hétvégén
Négy halott és további 32 sérült szerepel április utolsó hetének, május első hetébe átnyúló baleseti statisztikájában. A mögöttünk lévő 168 órában főként elsőbbségi jog megsértése vezetett balesethez, ugyanakkor a tragikus végű két baleset oka nem megfelelő sebesség megválasztására vezethető vissza. Ittasság, mint mellék ok három ízben volt jelen, de további 13 sofőrt találtak ittasnak az ellenőrzést végző járőrök.
Két embercsempészt fogtak el nemrégiben Székesfehérváron
A kiskunhalasi határőrnyomozók Székesfehérváron fogtak el két magyar embercsempészt és négy illegális bevándorlót - közölte a határőrség. A kelebiai határőrök április 10-én hét szerb-montenegrói állampolgárságú határsértőt, köztük két férfit, egy nőt, és négy gyermeket fogtak el a tompai átkelő melletti erdőben, de négy határsértőnek sikerült Magyarország területére lépnie - mondta kiskunhalasi határőr igazgatóság sajtóreferense. Az eseményt a nyomozás érdekei miatt nem hozhatták eddig nyilvánosságra.
Bennrekedtek a barlangászok Csókakő és Csákberény között a víznyelőben
Bennrekedt két barlangász a Fejér megyei Dűltkút-árki víznyelőben. A Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat több tucat ember segítségével megkezdte a kimentésüket - közölte a mentőszolgálat riasztásvezetője kedden éjjel. Mint azt Régensperger Tamás elmondta, a barlangászok kedden délután bontani kezdték a Csókakő és Csákberény közötti víznyelőt. Öten lementek a víznyelőbe, amelynek bejárati része ezt követően beszakadt. Három barlangász még ki tudott jutni a víznyelőből az omladék mellett, két társuk azonban bentrekedt. Õket szerda délutánra sikerült felszínre hozni. (Barlangtérkép-tár itt!)
Több postásautó is a tűz martaléka lett a Raktár utcai telephelyen
A gyufa nem játék - megégett egy tinédzser Székesfehérváron
Három székesfehérvári férfi halt meg a 8-as főúton Vas megyében
Három 30 és 40 év közötti székesfehérvári férfi halt meg abban a balesetben, amelyik szombat délután történt a 8-as főúton. Egy személyautó frontálisan ütközött egy vasakat szállító kamionnal. Az autó olyan erővel csapódott a kamionnak, hogy alácsúszott és kettétört. A roncsokat nem sokkal szombaton este hét óra előtt tudták csak kiszabadítani a kamion alól, ekkor sikerült azonosítani a holttesteket - mondta Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Odacsukta szándékosan a kezét az ablakkal és gázt adott
Az autó ablakával odacsukta a fenyegető sofőr kezét, majd gázt adott az a székesfehérvári férfi, aki a piros lámpánál szólalkozott össze a másik járművezetővel a Seregélyesi és Mártírok útja kereszteződésében. Egyikük, míg a lámpa tilos jelzést mutatott, kiszállt autójából és fenyegetően benyúlt a másik kocsijának ablakán. A kocsijában maradt férfi feltekerte az ablakot, odaszorította ezzel a fenyegető sofőr kezét és gázt adott. A szorult helyzetben lévő férfi odacsukott karral szaladt az autó mellett, majd az ablakot betörve tudta csak kiszabadítani kezét a csapdából.
Száguldó donorok - egy tucat motoros-baleset egy hónap alatt
Tizennyolc körözött személy került rendőrkézre az elmúlt héten
Április 14-e és 21-e között Fejér megye rendőrei összesen 18 körözött személyt fogtak el. Közülük tizennégy főt elfogatóparanccsal köröztek, míg négy kiskorút eltűnés miatt.A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei hat körözött személy elfogását tudhatják magukénak. A megyeszékhelyi rendőrök három olyan személyt fogtak el, akiket a Székesfehérvári Városi Bíróság között, míg kettő olyan férfit, aki ellen a kapitányság adott ki elfogatóparancsot. Egy fiatalkorút eltűnés miatt kerestek.
Postaládába rejtett bomba robbant a városban
A postaládába rejtett, egyelőre ismeretlen szerkezet akkor robbant fel, mikor a lakás tulajdonosa ki akarta nyitni a levélszekrényt. A helyszínre riasztott tűzszerészek jelenleg is vizsgálják a robbanószerkezet mibenlétét. Személyi sérülésről eddig nem érkezett információ.
Megint nem adtak elsőbbséget a Kisteleki u. - Géza u. kereszteződésben
Az elmúlt hét baleseti összefoglalója - egyre több a motoros baleset
Az elmúlt héten összesen 24 közlekedési baleset történt. Az április 14-21-ig terjedő időszak alatt egy személy életét vesztette, tizenegyen súlyosan, tizenhárman könnyen sérültek Fejér megye közútjain. Öt esetben volt ittas az okozó, de e mellett további 24 pozitív szondával volt dolguk a rendőröknek. Egy esetben a sofőr füvet szívott, mielőtt autóba ült és bódult állapotban vett részt a forgalomban.
Baleset szemtanúit keresi a Székesfehérvári Rendőrkapitányság
Március 31-én 06.40 perckor a 63-as főúton Aba-Székesfehérvár között történt baleset tisztázása érdekében tanúkat keresnek. A baleset részese egy középkék színű Seat Cordoba. A rendelkezésre álló adatok szerint a Seat-ot egy szemből több jármű előzését megkezdő ismeretlen rendszámú sötétszínű Audi szorította le, ami nem tudta biztonságosan befejezni az előzést. Az ismeretlen Audi megállás nélkül Székesfehérvár felé tovább hajtott...