Kék hírek
Lopott bankkártyával vett fel pénzt az ismeretlen
Fegyveres rablás a Karinthy téren - lefegyverezték még a kocsmában
A fegyveres rablótámadásról szombaton késő éjjel 22.55 perckor érkezett bejelentés. Az elkövető azonban nagyon elszámította magát. Az erőszakos kéregető egyetlen személyre számított a székesfehérvári Karinthy téri presszóban. Nem vette észre, hogy a tulajdonos fia az egyik oszlop mögött áll, így amikor belépett és fegyvert rántott a 29 éves fiatalember nem sokáig gondolkodott. Hirtelen előlépett, kiütötte a fekete símaszkos férfi kezéből a fegyvert, amit a pult mögött lévő tulajdonos behajított a raktárhelyiségbe, majd földre gyűrte.
Sok baleset a hétvégén Székesfehérváron - többen ittak is vezetés előtt
Pénteken késő délután Székesfehérvár Palotai út – Mészöly Géza út kereszteződéséből jeleztek sérüléssel végződő közlekedési balesetet. A sofőr VW Golfjával a kereszteződésen áthaladva járműve középső részével elütötte a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladni szándékozó gyalogost. A gyalogost súlyos életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A sofőrrel szemben alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott. Vezetői engedélyét nem tudták elvenni a rendőrök, mert nem volt neki. A személygépkocsi vezetője és utasa nem sérült. További székesfehérvári balesetek...
Megint egy tucat ittas vezető és egy halott az utakon - heti baleseti összefoglaló
Tizennégy baleset, egy halott, tizenegy sérült, egy ittas okozó. Ez az elmúlt 168 óra rövid közlekedési mérlege. A november 26-ától december 3-áig terjedő időszakban jellemzően az út és látásviszonyokból adódó balesetek történtek. A tapasztalat szerint a járművezetők és az utasok könnyelműen legyintenek a biztonsági öv használatára, a kerékpárosok gyakran közlekednek a szükséges világítótestek felszerelése nélkül. Az egy ittas okozó mellett pontosan egy tucat ittas sofőr akadt fent a közúti ellenőrzések során. Három sofőr ittasságára az után derült fény, hogy anyagi káros balesetet okoztak…
Mellkason rúgtak egy fehérvári rendőrt
Ráütött a szolgálati gépkocsira, majd mellkason rúgta a rendőrt az a lengyel férfi, akivel szemben rongálás miatt intézkedtek a járőrök szerdán este Székesfehérváron. A bejelentő által adott személyleírás alapján a rendőrök a Palotai úton vontak igazoltatás alá egy lengyel állampolgárt, valamint a vele tartózkodó tatabányai társát. A 33 éves lengyel férfi az ellenőrzéskor ráütött a szolgálati gépkocsi motorháztetejére, melyen horpadás keletkezett. A rendőrök ekkor testi kényszert és bilincset alkalmaztak az agresszív férfivel szemben, aki ekkor az egyik rendőrt mellkason rúgta. A főtörzsőrmester szerencsére nem sérült meg.
Rendőrségi tanácsok kereskedőknek - karácsonyi bevásárlás
A karácsonyi vásárlási láz nemcsak a tömegeket vonzza a boltokba, bevásárlóközpontokba, de ebben az időszakban drasztikusan megnő a rablások száma is. A hagyományokhoz hűen a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is fórumra várta a székesfehérvári kereskedőket, ahol a rendőrség szakembereitől kaptak tájékoztatást a bűnmegelőzés lehetőségeiről.
PB gázpalack robbant Csalán
Tűz ütött ki, majd két PB-gázpalack is felrobbant a Székesfehérvárhoz tartozó Csala-pusztán vasárnap este. A házban lévő idős férfit súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. A szoba teljesen kiégett, a tűz okát még vizsgálják a tűzoltók.
Még mindig sok ittas vezető a közutakon - heti baleseti összefoglaló
Öt súlyos és négy könnyű személyi sérüléssel végződő balesetben összesen tízen sérültek az elmúlt 168 órában Fejér megye közútjain. A november 19-től terjedő időszakban öt közlekedőt súlyos és ugyancsak öt személyt könnyű sérüléssel szállítottak kórházba, bekövetkezett balesetből kifolyólag. Bár a személyi sérüléssel végződő balesetek között mindössze egy esetben fordult elő az ittasság, mint a bekövetkezésért felelős mellék ok, azonban számtalan ittas sofőrt szűrtek ki ellenőrzéseik során a szolgálatot teljesítő járőrök, még mielőtt balesetet okoztak volna…
Rejtélyes új tanú tett vallomást a móri mészárlás ügyében
Jelentkezett egy tanú a móri bankrablás ügyében folyó tárgyaláson és azt vallotta: Kaiser Ede, a harmadrendű vádlott Kiglics Attilával együtt rabolta ki a bankfiókot, miközben egy társuk a barátnőjével a fiók előtt őrködött. A férfi azt mesélte a zárkatársának, hogy négyen jártak Móron: a bankfiókban Kaiser Ede és a harmadrendű vádlott Kiglics Attila járt, amíg ő a barátnőjével kintről figyelt és őrködött. A bíróság nyilatkoztatta az érintetteket és valamennyien cáfolták a tanú állításait.
Négy autó és egy kamion karambolozott vasárnap este az M7-esen
Tizenkettő balesetben ketten haltak meg a héten - fokozott ellenőrzés
A héten történt egy halálos, hat súlyos és öt könnyű kimenetelű közlekedési balesetben az okok között első helyen az elsőbbség meg nem adása szerepel. Öt ilyen baleset történt. Két alkalommal a követési távolság be nem tartása vezetett karambolhoz, míg másik két esetben a figyelmetlenség. Az elmúlt 168 órában volt kerékpárelütés és gyalogosgázolás is. A közúti ellenőrzések során a szonda gyakran elszíneződött…
Keresik a tolókocsis nőt elsodró vezetőt...
Elütött egy tolókocsival közlekedő fiatal hölgyet egy fekete színű autó Székesfehérváron, a Budai úti gyalogátkelőhelyen. A baleset még november 8-án történt az esti órákban, a rendőrség a körülmények tisztázása végett keresi a gázolót. A 32 éves mozgássérült nő kerekes tolószékével közlekedett a Budai úton hazafelé. A jelzőlámpa a szabad jelzésről tilosra váltott, amikor a hölgy még csak a négy sávos út közepénél tartott. A tolókocsival nem tudta kellő időben elhagyni az úttestet és egy fekete színű személygépkocsi elgázolta.
Kiégett az Esze Tamás utcában az egész konyha...
Súlyos baleset történt a város déli határában
Ismét sok volt az ittas vezető az utakon az elmúlt hétvégén...
Viszonylag többen alakították kedvük szerint az "Iszik vagy vezet" jól ismert szlogent, nem túl bölcsen, "Iszik és vezetté" a hétvégén. Az alapos közúti ellenőrzések eredményeként ugyanis számos ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból Fejér megye járőrei. Több sofőr ittasságára azt követően derült fény, hogy balesetet okoztak. Az elmúlt hétvégén Magyarországon 21-en haltak meg az utakon... Hétvégi ittassági összefoglaló...