Közéleti hírek

/ 2013.06.17. 05:37:07 |

Idén száz éves a beton díszkút a Bory-várban

 Ebben az esztendőben száz éves az a mintegy négy és fél méter magas beton díszkút, amivel Bory Jenő azt szerette volna bizonyítani, hogy a vasbeton alkalmas művészeti tárgyak elkészítésére. Az akkori "betontudósok" néhány évet jósoltak az alkotásnak mondván, hogy a beton ilyen célra nem alkalmas, szét fog fagyni. A kút pedig azóta is töretlenül áll a Bory-vár előtt.
/ 2013.06.16. 08:43:48 |

Szombaton búcsúztatták Demeter Vilmost a Ciszter templomban

 Szombaton a Ciszter templomban, szentmise keretében vettek végső búcsút Demeter Vilmos nyugalmazott tanártól, Székesfehérvár Díszpolgárától. Õ honosította meg a városban a kosárlabdát és az öttusát, de ötszörös magyar atléta bajnok is volt. Székesfehérvárért Érdemérmet, Terstyánszky Ödön Díjat, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Emlékéremét és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.
/ 2013.06.15. 11:13:46 |

Nemzetközi Kutyakiállítás nyílt a Bregyó-közben - 14 országból 2000 eb érkezett

Kétnapos nemzetközi kutyakiállítás nyílt a Bregyó-közben. Az eb -seregszemlére 14 országból érkeztek versenyzők. A hétvégi eseményen a legkülönfélébb bemutatókkal, a felelős állattartást hangsúlyozó tanácsadással, gyerekprogramokkal, kirakodóvásárral és számos egyéb érdekességgel várták a kutya- és nem kutyabarátokat.
/ 2013.06.14. 13:21:53 |

Közbeszerzések, nyílt téri égetés keddtől, Klebelsberg szobor - ülésezett a város képviselőtestülete

 Pénteken kora délután tartotta soros ülését Székesfehérvár Közgyűlése. A testület három óvoda vezetőjének személyéről döntött, közbeszerzési eljárást indítottak a Koronás Park építésére, a Mártírok útján az ivóvízvezeték felújítására és a Fehérvári Civil Központ üzemeltetésére is. Határoztak a képviselők arról, hogy pontosan mikor lehet égetni a városban és döntöttek arról is, hogy Klebelsberg Kuno szobor lesz a Jókai utcában.
/ 2013.06.14. 11:15:16 |

Több mint 5 tonna italos dobozt gyűjtöttek a tópartis diákok

A Tóparti Gimnázium diákjai végeztek az élen az Italos Karton Dobozgyűjtő Program országos versenyén. Az iskola diákjai több mint 5 tonna italos dobozt gyűjtöttek. Ebből a mennyiségből a 9. Ny osztály egymaga gyűjtött 1 tonnát, ami több mint 28 ezer dobozt jelent.
/ 2013.06.14. 07:31:52 |

Ünnepélyes oklevélátadás a Bugát Pál Tagintézményben

 Csütörtökön tartották az ünnepélyes oklevél átadását a végzős ápolóknak és környezetvédelmi mérés technikusoknak a Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézményében. Idén összesen 36 végzős kapott szakképesítést. Az utóbbi években ugyan kevesebben választják hivatásuknak az egészségügyet, de az iskola továbbra is próbálja fent tartani az érdeklődést a képzések iránt.
/ 2013.06.13. 15:48:26 |

Nemzetközi kutyakiállítás lesz a hétvégén a Bregyóban

Június 15-én és 16-án a Bregyó Sportcent-rumban két napos Nemzetközi Kutyakiállítást tartanak, ahol 14 ország tenyésztői ezerhatszáznál is több kutyával képviseltetik magukat. A bemutatók mellett, előadásokkal, játszósarokkal és ugrálóvárral várják a kutyás és nem kutyás családokat.
/ 2013.06.13. 10:24:49 |

Zárónapjához érkezett a Bűn- és balesetmegelőzési Hét

Idén a Belvárosban szervezett Bűn- és baleset- megelőzési Hetet a megyei kapitányság. A rendezvény főnapja csütörtökön nyílt meg az Alba Pláza előtti téren, ahol egyebek mellett, ügyességi versenyekkel, kutyás- és harcászati bemutatókkal valamint fegyverkiállítással várják az érdeklődőket.
/ 2013.06.12. 09:54:12 |

A fehérvári 67 lett az ország legjobb vidéki étterme

A fehérvári 67 Étterem és Bistro az előkelő 9. helyet szerezte meg a Dining Guide legjobb magyarországi éttermeit bemutató listáján. A legjobb étterem idén az első hazai Michelin-csillagos vendéglő, a Costes lett.
/ 2013.06.12. 09:42:32 |

Vidi szurkolók és a Sapa Fehérvár AV19 játékosai is segítettek az árvízi védekezésben

Több mint 50 Vidi-szurkoló döntött úgy, hogy vasárnap a pihenés helyett oda utazik, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre: az árvíz sújtotta Duna-parti településekre. A fehérvári jégkorongozók is segítettek az árvízi védekezésben. A Sapa Fehérvár AV 19 játékosai és edzői a tolna megyei Bátán vették ki részüket a gátak megerősítéséből.
/ 2013.06.12. 08:37:33 |

Dunaújvárosban folytatja a védekezést a megyei hivatásos mentőcsoport

Szerdára virradó éjjel érkezett meg Székesfehérvárra Fejér megye hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportja. A fehérvári, sárbogárdi és dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat két munkatársát Magosi Lajos, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója fogadta.
/ 2013.06.12. 08:31:31 |

Több mint háromezer fiatal volt idén a Hazafiság Iskolájában

 A honvédelmi és hazafias nevelés programja, a Hazafiság Iskolája a 2011-12-es tanévvel kezdődött meg a pákozdi Katonai Emlékparkban. Most tehát a második oktatási évet zárták a megjelentek, értékelve az eddigi eredményeket. Oláh László alezredes, a KEMPP szakmai főreferense elmondta, hogy idén mintegy 3000 fiatal látogatott a katonai emlékparkba. A támogatók képviselői közt Székesfehérvárt Róth Péter alpolgármester képviselte.
/ 2013.06.11. 15:01:36 |

Az árvízkárosultakat segíti a Vöröskereszt a vasárnapi TESZ futás nevezési díjaiból

Ünnepélyes keretek között adták át a 2. TESZ futás nevezési díjaiból befolyt összeget kedden a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének. A verseny szervezőinek köszönhetően 223 ezer forinttal több jut majd az árvíz sújtotta településeknek. A Tiszta Egészséges Székesfehérvárért utcai futóverseny tavalyi résztvevőinek létszáma megduplázódott, több mint hatszáz futó indult a különböző kategóriákban.
/ 2013.06.11. 12:12:23 |

Székesfehérvárra érkezett az Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatóprogramja

 A Szent Flórián körúti Tesco áruház parkolójában kedden délelőtt kezdetét vette a péntek estig tartó, a Magyar Autóklub által szervezett Biztonságosan közlekedni egy életúton elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági és oktatóprogram. A helyszínen következmények nélkül, pénteken estig bárki kipróbálhatja 8 és 18 óra között, hogy milyen érzés felborulni egy autóval. A részvétel ingyenes!
/ 2013.06.11. 08:10:27 |

Szülők Akadémiája a szünidő hasznos eltöltéséről

 Csütörtökön délután öt órakor folytatódik a Szülők Akadémiája sorozat a Tóparti Gimnáziumban "Vakáció! Vakáció?" címmel. A vakáció hasznos eltöltéséről Barta Botond pszichológus, Baloghné Szakonyi Csilla fejlesztő pedaógus, Novák Edith iparművész tanár, Szabó-Lukóczki Ágnes a Prospero Színkör tagja beszélget Schneider Beáta moderátorral.