Közéleti hírek

/ 2011.06.27. 12:01:24 |

Szent László királyra emlékeztek a Prohászka ligetben

 Hétfőn délelőtt Szent László-napi koszorúzással tisztelgett az Összehaderőnemi Parancsnokság, Székesfehérvár és Fejér megye önkormányzata a lovagkirály Prohászka ligeti szobránál. Spányi Antal megyéspüspök és Huszár János dandártábornok, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnok-helyettese emlékezett a szent királyra, majd Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere és Pleizer Lajos megyei alelnök is koszorút helyezett el Szent László szobránál.
/ 2011.06.27. 11:06:38 |

Elkezdődött a Bregyó-közi napközis tábor - még van lehetőség pótjelentkezésre

 Hétfőn reggel a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tartott tábornyitóval hivatalosan is elkezdődött a székesfehérvári önkormányzat által szervezett, hat turnusból álló Bregyó-közi napközis tábora. A gyerekeket Brájer Éva alpolgármester is köszöntötte, aki reményét fejezte ki, hogy a programokon jól fogják érezni majd magukat a fehérvári iskolások. Pótjelentkezésre, lemondásra és időpont-módosításra is van lehetőség.
/ 2011.06.26. 12:13:15 |

Újabb kisbolygó kapott Székesfehérvárhoz kötődő elnevezést

 A székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló idén ünnepli megnyitásának 50. évfordulóját. Méltó módon készültek a jubileumra, hiszen a napokban érkezett meg a Nemzetközi Csillagászati Uniótól az értesítés, hogy elfogadták az év elején tett felterjesztést, így már négy kisbolygó képviseli városunkat az égen. Székesfehérvár ilyen szempontból egyedülálló település az országban.
/ 2011.06.25. 11:40:20 |

Nosztalgiavonattal és emléktáblával emlékeztek a 150 éves Déli Vasútra

 Székesfehérváron is megállt a Budapestről Nagykanizsáig közlekedő nosztalgiavonat. Az ünnepi szerelvény kisebb késéssel érkezett meg a székesfehérvári vasútállomásra, ahol Mészáros Attila képviselő fogadta Székesfehérvár Önkormányzata nevében a szerelvényt. A város a 150 éves jubileum alkalmából emléktáblát helyezett el az állomáson, az első vágány mellett melyet közösen megkoszorúztak.
/ 2011.06.24. 16:44:55 |

Hagyomány, érték, minőség - szombaton lesz az első Megyekorzó Székesfehérváron

 A Megyekorzó rendezvényére invitál mindenkit Fejér Megye Önkormányzata június 25-én, szombaton, a Megyeháza udvarára. A középpontban a hagyomány, érték és minőség jegyében meghirdetett Fejér Termék Program lesz, és lehetőség nyílik élelmiszerek, kézműves termékek megvásárlására is. Az érdeklődők 8-16 óráig látogathantnak el a Megyeházára.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.06.24. 07:41:07 |

Nyaralót kaptak használatba, hogy rászoruló gyerekeket táboroztassanak

 Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület önkéntes munkájának köszönhetően használatba kapott egy agárdi nyaralót, ahol mostantól táborokat és programokat szervezhetnek. Az első tábor hétvégén kezdődik, a többire pedig még július közepéig lehet jelentkezni. Nagy Zsolt, a nyaraló tulajdonosa fontosnak érzi, hogy segítsenek a rászorulókon, ezért is döntött úgy, hogy hozzájárul az egyesület munkájához.
/ 2011.06.23. 11:18:07 |

Nosztalgiavonat érkezik az I-es vágányra szombaton reggel

 A 150 éves Déli Vasút tiszteletére idén több jubileumi rendezvény is zajlik. Májusban Székesfehérváron nyílt meg a vasútvonal történetét bemutató vándorkiállítás, szombaton pedig Székesfehérváron is megáll a Budapestről Nagykanizsáig közlekedő nosztalgiavonat és emléktáblát avatnak a Vasútállomáson. Az ünnepi különvonat 8 óra 44 perckor érkezik meg a székesfehérvári vasútállomásra, majd várhatóan 09.00 órakor indul tovább Siófokra.
/ 2011.06.22. 16:05:59 |

Ausztriában is bizonyítottak a Vörösmarty Szakképző diákjai

 Nemzetközi versenyen bizonyítottak a Vörösmarty Szakképző diákjai. Az ausztriai megmérettetésen egy víz- és gázvezeték csőhálózatát készítették el a fiatalok, munkájuk olyannyira jól sikerült, hogy egyikük első, amíg a másik hatodik helyezést ért el. A csőhálózatot, amely a zsűri szerint tökéletesre sikerült, Zsargó Dániel hajlította és hegesztette.
/ 2011.06.22. 11:35:34 |

"A Te életed" - négy év alatt megduplázódott a drogfogyasztók száma a fiatal fehérváriak körében

 Június 26-a a kábítószer elleni küzdelem világnapja. Egy friss felmérés szerint a 14-16 éves tanulók 33 százaléka fogyasztott már valamilyen kábítószert élete során, 62 százalékuk kipróbálta a dohányzást, 93 százalékuk pedig ivott már alkoholt. A legnépszerűbb drog a marihuána, de sajnos sokan fogyasztanak nyugtatót és altatót, továbbá a mefedron ad okot az aggodalomra. A drogellenes világnaphoz kapcsolódóan Fehérváron is több programot szerveznek.
/ 2011.06.21. 14:54:18 |

Facebook profilt kapott a Fehérvári Civil Központ

A Polgármesteri Hivatal Civil Szolgáltatási Irodája új facebook profilt indított Fehérvári Civil Központ néven. Az oldalon nemcsak a volt Technika Házában helyet kapó mintegy 30 szervezet, hanem a teljes fehérvári civil szektor hírei, információi is megtalálhatóak. Az ingyenes, minőségi programkínálat iránt érdeklődő lakosság mellett különösen ajánlják a regisztrációt a közel 800 bejegyzett fehérvári civil szervezet vezetőinek, tagjainak.
/ 2011.06.21. 11:39:22 |

Népszámlálás 2011 - számlálóbiztosok jelentkezését várják

 Október elsejétől zajlik hazánkban a népszámlálás, aminek lebonyolításáról minden településen a jegyző gondoskodik, a Központi Statisztikai Hivatal szakmai irányításával. Az összeírást számlálóbiztosok végzik majd, a feladatra még lehet jelentkezni a Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi és Okmányirodáján. A számlálóbiztosok feladata az adatszolgáltatói csomagok eljuttatása a lakcímekre, az interjúk lebonyolítása, az önkitöltők papír-kérdőíveinek összegyűjtése, a címek pontosítása.
/ 2011.06.21. 06:15:02 |

Bregyó-közi Napközis Tábor - pótjelentkezésre is van lehetőség

 Idén is hat turnusban várja a gyerekeket Székesfehérvár Önkormányzata a Bregyó-közi napközis táborba. Fehérvári iskolákba járó, 1-7. évfolyamot végzett, 7-14 év közötti tanulókat tudnak fogadni. Pótjelentkezésre, lemondásra és időpont-módosításra is van lehetőség, ezt a szülőknek személyesen kell intézniük munkanapokon 08.00 - 10.00 óra között a Bregyó-közi tábor épületében.
/ 2011.06.20. 17:07:23 |

Folytatódik az Érted-Veled bűnmegelőzési program

Folytatódik az „Érted-veled” bűnmegelőzési programsorozat Székesfehérváron a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület és a Székesfehérvári Városi Rendőrkapitányság együttműködésében. A programsorozat célja, hogy felhívják az állami gondozásban élő fiatalok figyelmét a nyári szünet kezdetén a közlekedési balesetek elkerülésére. A rendőrség udvarán felállított kerékpáros KRESZ-teszten a gyerekek gyakorlatban is kipróbálhatták elméleti tudásukat és téma volt a nyáron kialakuló veszélyhelyzetek elkerülése például a vízparton vagy a tömegben.
/ 2011.06.20. 12:31:14 |

Nagyvállalatok képviselőit kérdezték meg a társadalmi felelősségvállalásról

A Civil Szolgáltatási Iroda már több kutatást végzett a civil szervezetek körében. Legutóbb a budapesti CSR Piac elnevezésű rendezvényen kérdezték meg az önkormányzati szerepvállalásról azokat a nagyvállalatokat, amelyek a társadalmi kapcsolatok területén a legérzékenyebbnek mutatkoznak. A válaszokból kiderült: a cégek az anyagi szerepvállalásnál sokkal fontosabbnak tartják az önkormányzatok közvetítő szerepét.
/ 2011.06.20. 08:14:03 |

Állati jól sikerült a HEROSZ nyílt napja a menhelyen

  Idén is több százan látogattak ki a HEROSZ Állatmenhely Állati Nyílt Napjára. Az állatok közelsége jó hatással van az ember hangulatára, egészségére és remek családi program volt. Éves szinten egyébként mintegy 8000 ember látogat ki a menhelyre, ahol jelenleg 170 kutyát és 70 macskát gondoznak, mind gazdára várnak. Tavaly 654 kutya és 139 macska talált szerető, új otthont.