Közéleti hírek
Tehetséges fiataloknak adták át a Bursa Hungarica ösztöndíjat
Az 56-osok terére írja ki a város az emlékmű-pályázatot
A rendkívüli Közgyűlésen döntés született arról is, hogy a város az 56-osok terére írja ki a pályázatot a jövő évben felépítendő 56-os emlékműre. Székesfehérvár 45 millió forintot költ az alkotásra, amit azért is érdemes megjegyezni, mert az 56-os emlékbizottság ülésein éles vita bontakozott ki az emlékműre fordítandó pénz kapcsán. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál 8 millió forintra lehet pályázni erre a célra, ezzel lehetőséggel pedig élni is fog a város- mondta Boldizs Kálmánné alpolgármester-asszony.
Megalkotta a víz és csatornadíjakról szóló rendeletet a város közgyűlése
December 21-én rendkívüli ülésén megalkotta a víz és csatornadíjakról szóló rendeletét Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. Elsőként Pénzes Mihály MSZP frakcióvezető, a Városfejlesztési Bizottság elnöke tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a Fejérvíz Rt. módosító indítványt küldött, amelyet a közgyűlés előtt tárgyaltak meg az érintett bizottságok. A szakcég javaslatával szemben végül a december 15-i közgyűlésen elhangzott eredeti javaslatot támogatta a képviselők többsége, amely 0%-os „emelést” javasol a lakossági vízdíjakra, míg a lakossági csatornadíj 4%-al emelkedne. A rendkívüli Közgyűlésen döntés született arról is, hogy a város az 56-osok terére írja ki a pályázatot a jövő évben felépítendő 56-os emlékműre. Székesfehérvár 45 millió forintot költ az alkotásra. Az 56-osok terére írja ki a város az emlékmű-pályázatot
Számítógépet és szoftvereket kapott a Tóvárosi Általános Iskola karácsonyra
Tűzoltók elismerése a fehérvári televíziós stábnak
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) elismerésben részesítette a Fehérvár Televízió két munkatársát a HTFSZ brüsszeli demonstárciójáról készült riportfilmért. Az utazásról és a békés demonstrációról készült riportfilm a Lánglovagok.hu-ról is is letölthető. A HTFSZ emlékplakettjét december 19-én a székesfehérvári tűzoltó-parancsnokságon Németi László, Fejér megyei választmányi tag adta át Bisztricz Anett szerkesztő-riporternek és Halász István operatőrnek.
Szépkorúak karácsonya az ARÉV Sportcsarnokban
Az önkormányzat ajándékait bonthatták ki az Ezredéves diákjai
Fehérváron találkoztak a régió on-line újságírói
Győrffy Miklós, a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékének vezetője nyitotta meg az Első Regionális Internet Konferenciát. Megnyitójában a tanszékvezető hangsúlyozta: a regionális online újságírás új nyilvánosságot jelent a Magyarországon. A Média Régia Egyesület konferenciáján a regionális hírportálok főszerkesztői mellett részt vettek az országos on-line média kiemelkedő személyiségi, Weyer Balázs Origo főszerkesztő és Pálinkás Szűcs Róbert újságíró is. A vitapartnerek egyetértettek abban: Fehérvár rendkívül szerencsés helyzetben van, hiszen a megyei jogú városok nagy részében semmiféle híradással sem találkozhatnak a városlakók önkormányzati oldalról. (Tekintse meg képgalériánkat!)
2007 tavaszára interneten a város ingatlangazdálkodása - Közgyűlés utáni sajtótájékoztató
Átlépte Székesfehérvár 2005-ös költségvetése a 32 milliárd forintot, ezért a rendelet módosítására volt szükség – mondta el pénteki közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér polgármester. A közgyűlés az új házirendet is jóváhagyta tegnap, így hamarosan kikerülnek a lépcsőházak falaira az új szabályok. A közüzemi díjakban összességében örömteli a változás – több szolgáltatásért – mint például a parkolásért és a kéményseprésért – 2006-ben is az idei árakat kell fizetniük a fehérváriaknak.
10%-al csökkennek jövőre a távhődíjak Fehérváron - Közgyűlés délelőtt
Nem született döntés az 56-os emlékműről - Közgyűlés délután
Nem született döntés az 56-os emlékműről - Közgyűlés délután
Délután három órakor folytatódott a város Közgyűlése, ahol éles vita bontakozott ki a „Székesfehérvári ötvenhatosokért” Közalapítvány létrehozásáról, amit nem is szavaztak meg a városatyák. Nem született döntés az 56-os emlékmű pályázatának kiírásáról sem, amit valószínűleg rendkívüli Közgyűlésen tárgyalnak majd újra a városatyák. Elfogadták a Hieme-Font-Caraffa tömb felújításának a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárását és a közbeszerzésen nyertes céggel a szerződés felbontását, miután az levonult az építési területről.
10%-al csökkennek jövőre a távhődíjak Fehérváron - Közgyűlés délelőtt
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének december 15-i ülése különböző emlékérmek, kitüntető címek átadásával kezdődött, majd többek között a zónás fizető parkolási rendszerről, a lakossági ivóvíz díjakról, kommunális díjakról és a távhő díjakról is tárgyaltak a képviselők. A fehérváriak számára talán a legfontosabb hír, hogy jövőre 10%-al csökkennek a távhődíjak a városban, a gázmotoros fejlesztésnek köszönhetően. Nem született döntés az ivóvíz és csatornaszolgáltatás díjainak megállapításáról, mivel nem jutottak konszenzusra a frakciók a bérleti díjjal való ellentételezésben.
Nem született döntés az 56-os emlékműről - Közgyűlés délután
Reggel nyolctól ülésezik a város képviselőtestülete
Reggel nyolc órától ülésezik csütörtökön Székesfehérvár Megyei Jogú Város Képviselőtestülete. Tárgyalják a városatyák a költségvetési koncepciót, napirendi pont lesz az SZMSZ módosítása, és az állattartási rendeletet is várhatóan módosítják a képviselők. A zónás fizető parkolási rendszert átalakítják és több napirendi pont foglalkozik a jövő évi díjváltozásokkal is. A mai ülésen számolnak be a tanácsnokok az elmúlt évben végzett munkájukról és néhány bizottság is ma ad számot a múlt évi teljesítményéről. A Közgyűlést a Fehérvár Televízió élőben közvetíti, a honlapon pedig többször jelentkezünk friss hírekkel az ülésről. A napierndi pontokat itt találja!
Bemutatkozott a Stadler motorvonata a Vasútállomáson - Fehérváron nem lesz még ütemes menetrend
Három bizottság ülésezett hétfőn az év utolsó Közgyűlése előtt
Csütörtökön tartja a 2005-ös év utolsó rendes Közgyűlését Székesfehérvár képviselőtestülete. A tanácskozásra a szakmai bizottságok is elkezdtek készülni. Idei utolsó ülésén az Ifjúsági, Informatikai és Civilkapcsolatok Bizottsága támogatásokat osztott szét több, mint 700 ezer forint értékben. A Közbiztonsági Bizottság hétfői ülésén a 6 napirendi pont között tárgyalták a Székesfehérvári Tűzoltóság jövő évre vonatkozó értékelési szempontjait. A jogi bizottság hétfői ülésén pedig az éves díjemelésekhez tartozó rendeletmódosításokról is szó volt.