Kulturális hírek

/ 2014.06.16. 12:01:37 |

Rendhagyó tárlatvezetés Miklósa Erikával a Csók István Képtárban

Rendhagyó tárlatvezetést tart Miklósa Erika opera- énekesnő június 19-én csütörtökön, 18 órakor a  a Csók István Képtárban, ahol a Németalföldtől Rómáig - Válogatás a Zichy-gyűjtemény legszebb festményeiből és szobraiból című kiállítás látható. A vezetés a kiállításra szóló belépőjeggyel látogatható. A rendezvényre korlátozott számú vendéget tudnak fogadni, ezért előzetes jelentkezés szükséges.
/ 2014.06.16. 07:05:46 |

Évadzáró a Vörösmarty Színházban - Cserhalmi György lett az évad színésze


 Évadzáró társulati ülést tartottak a hétvégén a Vörösmarty Színházban, ahol közel háromszáz előadás volt az elmúlt évadban és mintegy hetvenezer néző fordult meg a teátrum 2013/2014-es évadban. A színház igazgatója Szikora János mondott köszönetet a sikerekért, majd átadta Varga Máriának és Krisztik Csabaának a Vörösmarty Gyűrű-díjat, Cserhalmi György lett az Évad színésze, Horváth Erika pedig az Évad dolgozója.
/ 2014.06.15. 10:19:46 |

Nyári filmek hónapja a megújult Barátság Moziban

Egész júniusban nyári témájú, főként európai filmeket vetítenek a megújult Barátság moziban, többek között vígjátékok, romantikus filmek, játékfilmek is lesznek. Többek között  a Grand Hotel Budapest és a Nagy Getsby című filmeket is műsorra tűzik. A belépő továbbra is csak 700 forintba kerül.
/ 2014.06.14. 14:23:08 |

Caramellel, Fenyő Miklóssal és Takács Nikolasszal ünnepelt a 15 éves Alba Pláza

 Nagy Jubileumi nyárköszöntő programot tartottak szombaton délután az idén 15 éves Alba Pláza előtt. A Főnik Rock&Roll SE bemutatója után a By the Way, majd Caramel lépett színpadra, de a délután folyamán Fenyő Miklós és Takács Nikolas is tiszteletét tette a fehérvári közönség előtt. Este utcabállal várnak mindenkit, ahol Boka és a Klikk szolgáltatja a talpalávalót.
/ 2014.06.14. 13:28:38 |

Könyvhét - a gyerekeké volt a szombat délelőtt a Városház téren


  Igazi csemegét tartogattak a könyvhét szombat délelőtti programjai a gyerekekneknek a Városház téren. A kézműves sarokban kavicsfestés és könyvjelző készítés, a színpadon a Négyszögletű Kerek Erdő, Vig Balázs mesemondó előadása továbbá Varró Dániel és az Eszter-lánc Mesezenekar előadása várta a családokat, akik szép számmal érkeztek a belvárosba.
/ 2014.06.14. 08:43:50 |

Akik szárnyakat adtak az Ikarusnak - bemutatták a gyár mindennapjairól szóló könyvet

A 85. Ünnepi Könyvét keretében mutatták be Szőnyegi Hajnalka: Ikarus szárnyai – Az Ikarus Székesfehérvári Gyárának mindennapjai című könyvét. A Városház téri színpadon a kötetről a szerzővel, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel, Warvasovszky Tihamér, korábbi polgármesterrel, a gyár egykori dolgozójával és Brájer Éva, Maroshegy képviselőjével Adorján Viktor, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója beszélgetett.
/ 2014.06.13. 15:11:13 |

Szabadtéri tablókiállítás nyílt Ybl Miklós tiszteletére

Ünnepélyesen megnyitották a Városház téren azt a szabadtéri tablókiállítást, melyet a 200 éve Székesfehérváron született Ybl Miklós emlékének szentelt a Városi Levéltár és Kutatóintézet. A huszonöt tabló bemutatja többek között az Ybl-család székesfehérvári kötődéseit, az építészóriás pályafutását, a nevéhez fűződő Fejér megyei és székesfehérvári épületeket, a sajtó visszaemlékezésit és azt, hogy szülővárosa miként őrzi Ybl emlékét.
/ 2014.06.13. 14:39:00 |

L. Simon László kultúrpolitikai kötetét dedikálja az Ünnepi könyvhéten

 A 85. Ünnepi könyvhéten a fővárosi Vörösmarty téren dedikálja márciusban megjelent új könyvét – Polgári kultúrpolitika, Eredmények és dilemmák – L. Simon László országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Június 14-én, szombaton 11.00 órakor a Könyvtárellátó standján, 14.00 órakor pedig a kötetet megjelentető Ráció Kiadónál találkozhatnak vele az érdeklődők.
/ 2014.06.13. 11:56:16 |

Elkészültek az óriásbábok kellékei - befejeződött a színház alkotótábora

2014-ben Szent László koronázása elevenedik majd meg a Nemzeti Emlékhelyen. A Vörösmarty Színház alkotótáborában, az Öreghegyi Közösségi Házban olyan óriásbábok készültek, melyek Szent Lászlóhoz köthetők. A diákok öt új óriásbábot készítettek, így Szent Lászlóval, I. Gézával, Szent Salamon királlyal, valamint Szent László feleségével, Adelhaiddal és lányukkal, Piroskával bővül a történelmi személyek panteonja.
/ 2014.06.13. 07:09:37 |

Még júniusban látogatható a Zichy-kiállítás a Csók István képtárban

Április elején nyitották meg a páratlan Zichy-gyűjtemény legszebb festményeiből és szobraiból álló kiállítást a Csók István Képtárban. Zichy Edmund gróf monarchia-szerte csodált műgyűjteményt teremtett bécsi otthonában.A Szent István Király Múzeum és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria egyedülálló, közös tárlatán 57 műtárgyat lehet megtekinteni június 29-ig.
/ 2014.06.12. 20:26:42 |

A könyv és az irodalom ünnepnapjai Székesfehérváron

  A Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasóterme adott otthont a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermek- könyvnapok fehérvári megnyitójának. A tartalmas és sokszínű program sorozatot Székesfehérvár polgármestere mellett Sohonyai Edit Fejér Megyei Prima-díjas író és Závada Pál József Attila- és Kossuth-díjas író méltatta, valamint az ünnepség keretében került sor a Vajda János-díj átadására is.
/ 2014.06.12. 06:21:34 |

Adjunk könyvet szeretettből, ajándékozzunk meg mindenkit az olvasás élményével!

 A 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermek- könyvnapok keretében a Média Regia Egyesület, a Fehérvár Médiacentrum támogatásával, Székesfehérvár Önkormányzatának és a Vörösmarty Mihály Könyvtárnak az együttműködésével jótékonysági akciót hirdet a Kikindai úti Gyermekotthon lakói számára. A Városház téren található faházban szívesen fogadnak önkénteseink gyermek- és ifjúsági könyveket, társasjátékot 0-18 éves korig.
/ 2014.06.11. 18:48:43 |

Értékőrző, modern és vidám Székesfehérvár - Átadták az ITS rajzpályázat díjait

 Több, mint 300 pályamű érkezett arra a rajzpályázatra, amelyet Székesfehérvár Önkormányzata és a Széphő Zrt. hirdetett meg általános iskolásoknak az Integrált Település Fejlesztési Stratégia (ITS) és a Településfejlesztési Koncepció (TFK) szakmai előkészítése során. A rajzpályázat eredményhirdetését ma tartották a Városházán, ahol Égi Tamás alpolgármester és Szauter Ákos, a Széphő Zrt. megbízott vezérigazgatója adta át a díjakat.
/ 2014.06.11. 17:52:48 |

Rendkívül gazdag programokat kínál Fehérváron a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

A 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermek-könyvnapok fehérvári rendezvény-sorozatának megnyitóját június 12-én, csütörtökön 17.30 órakor tartják a Városház téren. Závada Pál József Attila– és Kossuth–díjas író, illetve Sohonyai Edit Fejér Megyei Prima-díjas író lesznek a díszvendégek, a könyvbarátokat író-olvasó találkozókra, dedikálásokra, könyvújdonságok bemutatóira, koncertekre várják, és számos, gyermekeknek szóló programmal is készülnek.
/ 2014.06.11. 10:43:07 |

Kiállítással emlékezik Ybl Miklósra a Városi Levéltár

A Városi Levéltár és Kutatóintézet Székesfehérváron kiállítással emlékezik a 200 éve született Ybl Miklósra. A mostani, 25 tablóból álló kiállítás több ponton is támaszkodik a korabeli sajtó rögzített méltatásaira, leírásaira, emlékezéseire. Az Ybl-kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg a Városház téren, a tárlatnyitó június 13-án pénteken 13 órakor lesz. A kiállítás elsősorban a neves építész és családja székesfehérvári kapcsolataira, valamint Fejér megyében végzett munkáira fókuszál.