Kulturális hírek

/ 2014.03.18. 12:01:49 |

Március 23-án vasárnap lesz a Versünnep elődöntője a Szent István Művelődési Házban

 Az idei versenyre harminc lelkes fiatal jelentkezett, akik ezúttal is a Szent István Művelődési Házban állhatnak a „világot jelentő” deszkákra és szavalhatják el kiválasztott verseiket. A továbbjutók névsora a március 24-én, hétfőn megjelenő FehérVár Magazinban jelenik meg, a Fehérvár Televízió pedig a teljes elődöntőt közvetíti majd felvételről.
/ 2014.03.18. 10:22:30 |

Március 29-én, szombaton lesz a II. Fehérvári Halünnep


Tavaly októberben rendezték meg először a Fehérvári Halünnepet a Palotavárosi tavaknál. Idén március 29-én lesz a rendezvény, ahol a HOFESZ évadnyitó horgászversenye mellett főzőverseny és megannyi színpadi program is várja az érdeklődőket. Az érdeklődő gyerekeknek horgászfelszerelést és segítséget is biztosítanak a pecázáshoz.
Részletes program és plakát a cikkben!
/ 2014.03.18. 08:50:20 |

Rádóczy Gyarmathy Gábor kiállítása nyílik meg a Forrás Galériában

Március 20-án új kiállítás nyílik a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában. Rádóczy Gyarmathy Gábor festő- és grafikusművész tárlatát Tahi Tóth László színművész nyitja meg este fél hétkor. A kiállításon látható festményei, rézkarcai összetett kompozíciókról árulkodnak, melyekben a rútság, a gonoszság és az erőszak mellett éppúgy megjelenik a szépség és az erotika, a mozgalmasság, a kavargó érzelmek ábrázolása, a színek drámaisága.
/ 2014.03.17. 08:09:20 |

Idén is megrendezik Fejér megyében az Éneklő Ifjúság hangversenyeket

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA Ifjúsági és Zenepedagógiai Szakbizottságának felhívása alapján a Fejér Megyei Művelődési Központ Éneklő Ifjúság hangversenyeket rendez a megye iskolásai részére. Jelentkezési határidő: március 24. A fehérvári koncerteket a Táncházban tartják majd április 15-én kedden 10 órától.
/ 2014.03.13. 13:55:33 |

Szalontüdő Kocsis Balázs-módra

A paraszti kultúrában a disznóölés a négy-öt éhgyomorra küldött szilvapálinka mellett szinte elképzelhetetlen volt a hagymás sült vér, a fortyogó vesevelő és a fazékból kidagadó tüdő nélkül. A régi öregeknek, pláne ha túlélték a háborút, a malac minden egyes, most már sokszor kidobásra ítélt részére volt valamilyen receptje.
/ 2014.03.13. 12:29:52 |

Felvidéken ünnepli Március 15-ét a Kodály Gimnázium Leány és Vegyeskara

A Rákóczi Szövetség felhívása alapján és támogatásával szombaton Felvidékre utazik a Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara és Vegyeskara. A nemzeti ünnep ottani megemlékezésein működnek majd közre a peredi, a taksonyi és a pozsonyi műsorban. Kórusművekkel, verssel s hangszeres zenével járulnak hozzá az ünnepléshez.
/ 2014.03.13. 12:17:34 |

Állandó helyet kapott a HOZZA-VIGYE könyvcserepont

 Ismét elindította – immár állandó helyen – a HOZZA-VIGYE könyvcsere akciót a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület. Az Európában igen népszerű kezdeményezés lényege, hogy a nyilvános könyvespolcról bárki hazavihet olvasnivalót, amely helyett rögtön adományoz egy másik könyvet. Székesfehérváron immár állandó helyen, az Igézőben nyílt meg a könyvcserepont, amely a hét minden napján nyitva tart.
/ 2014.03.12. 19:39:24 |

Szabadba zárva - drogprevenciós fehérvári film készült

 Bemutatták a „Szabadba zárva” című drogprevenciós filmet. Az alkotás teljes egészében székesfehérvári: az ötletgazdák, forgatókönyvírók, szereplők is helyi iskolák diákjai. A forgatókönyvet Dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendáns, dramaturg, forgatókönyvíró vezetésével készítették el. A Petőfi Kultúrtérben rendezett premieren a film készítői és szereplői mellett részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
/ 2014.03.10. 18:00:27 |

Földön, vízen, levegőben - rajzpályázat felső tagozatosoknak

 A székesfehérvári általános iskolák 10 és 14 év közötti diákjai számára hirdetett pályázatot az Alba Volán: megmérettetésen részt vevő diákoknak azt kell megörökíteniük egy A/4-es rajzlapon, hogyan képzelik el a katonai járművek közlekedését földön, vízen, levegőben, 50 év múlva.
/ 2014.03.10. 15:26:58 |

Felújították a csodálatos, rokokó sekrestyét

 Hétfőn délután szentelték újra a restaurált, fából faragott, XVIII. századi sekrestyét a Ciszterci templomban, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Zirci Ciszterci Apátság támogatásával újítottak fel. A sekrestye rokokó bútorzata, a pálos szerzetesek hagyatéka, 1764 és 1767 között készült Hyngeller János pálos szerzetes munkája nyomán.
/ 2014.03.09. 09:20:44 |

Fotókiállítás nyílik a Balatonról a Köfém Művelődési Házban

  Március 20-án, csütörtökön nyílik meg Rostásy Szabó Mihály: Nekem a Balaton… című fotókiállítása a Köfém Művelődési Házban. A kiállítást Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere nyitja meg. A délután 17 órakor kezdő megnyitón Juhász Illés, a Vörösmarty Színház színésze mond köszöntőt. A tárlatot április 7-ig lehet megtekinteni a művelődési ház nyitvatartási ideje szerint.
/ 2014.03.07. 21:17:12 |

Hrabal hídja - fotókiállítással folytatódtak a cseh kulturális napok

Pénteken fotókiállításokkal és rövidfilm vetítéssel folytatódtak a "Vásároljon mosómedvét!" elnevezésű cseh kulturális napok. A tárlatot Hagymásy András egy korsó habzó pilzeni magához emelésével tekintette megnyitottnak, jelezve, hogy a "gyöngyök a fényben" valódi jelentése sokkal egyszerűbb annál, mint amikor a művészetre szomjazó kultúrsznobok arról kezdenek el filozofálni, hogy a kiállítás címe egyértelmű utalás Hrabal első, hivatalos kiadónál publikált, Gyöngyök a mélyben című kötetére.
/ 2014.03.07. 07:45:00 |

Egyházi gyermekkórus alakult Székesfehérváron

 A székesfehérvári Krisztus Király Egyház- községben több éve rendeznek hittanosok szereplésével zenés darabokat, ahol a gyermekek saját hangszerükön játszhatnak. Gyakran énekelnek kánonokat, egyszerűbb kórusműveket. A Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya Zemlényi Katica, azonban összegyűjtötte az énekelni szerető hittanosokat és megalakította velük a Vox Angelorum Gyermekkart.
/ 2014.03.07. 07:23:07 |

Václav Havel: Audiencia a Szabad Színház előadásában

 Csütörtökön este mutatták be "Václav Havel: Audiencia" című darabját a Szabad Színház előadásában. A program a "Vásároljon mosómedvét!" elnevezésű cseh kulturális napok keretében valósul meg, amelyet Bohumil Hrabal születésének századik évfordulója alkalmából szervez március 6-a és 8-a között a Szabad Színház, valamint az aszódi, budapesti és fehérvári alkotókból álló Fekete Ökör Baráti Kör.
/ 2014.03.06. 21:46:06 |

Bajuszkiállítás nyílik pénteken a Fekete Sas Patikamúzeumban

  A Szent István Király Múzeum rendhagyó kiállítással várja a hölgyeket péntektől a nőnap alkalmából. Március 7-én, pénteken 17 órakor a Fő utca 5. szám alatt található Fekete Sas Patikamúzeumban bajuszkiállítás nyílik. A Férfi Éke nevű tárlatot március 31-ig lehet megtekinteni Fehérváron, melyet pénteken délután Szilágyi Péter, a Magyar Bajusztársaság ügyvivője, alapító tagja nyit meg.