Kulturális hírek

/ 2012.06.21. 16:03:52 |

A dzsungel könyve előadásaival veszi kezdetét az idei Nyári Színház

Július 12-től július 25-ig várja a nézőket a Nyári Színház először a Vörösmarty Színházban, majd a Pelikán Udvarban. A hagyományos rendezvénysorozat változatos és színvonalas előadásokat kínál. Szurdi Miklós rendezésében július 12-én csütörtökön 18 órától mutatják be A dzsungel könyve musicalt, amelyet pénteken 18 órakor is láthatnak a nézők. Július 20-21-én a Portugál, július 24-25-én pedig a Két összeillő ember című zenés játék szórakoztatja a közönséget a Pelikán Udvarban.
/ 2012.06.20. 18:55:16 |

Leghosszabb Nap Fesztivál szombaton a III. Béla király téren

A Fejér Megyei Művelődési Központ immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Leghosszabb Nap Fesztivált. Június 23-án, szombaton, a népzenei koncertek és kézműves foglalkozások mellett vásárfia is várja a kilátogatókat, ezúttal a III. Béla Király téren.
/ 2012.06.16. 13:06:54 |

Kortárs művészek munkáiból nyílt kiállítás a Csók István Képtárban

A Szent István Király Múzeum időről-időre bemutatja az újonnan szerzett és az alkotóművészektől ajándékozás útján a képzőművészeti gyűjteménybe került műveket. Ezúttal a 2003 és 2012 között megszerezett alkotásokat állították ki, a tárlaton 42 művész 60 alkotása szerepel. A kiállítás megnyitóján Brájer Éva alpolgármester reményének adott hangot, hogy a kortárs képzőművészeti gyűjtemény állandó elhelyezésére is lehetőség nyílik majd Fehérváron.
/ 2012.06.16. 11:50:25 |

Tűzzel-vassal a Rác utcában - színes programokkal vártak mindenkit

 Szombaton már kilencedik alkalommal várták a látogatokat a Tűzzelvassal Fesztiválon a Rác utcában. A Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében a Késesek, Kovácsok és Fegyverművesek Országos Találkozójára idén is sok szakember érkezett. Kovácsbemutatók, borbélyműhely, lópatkolás is van az idei programok között és az érdeklődők megismerkedhettek a bicskák, tőrök és konyhakések készítésével.
/ 2012.06.14. 19:06:15 |

Szabad Színházi előadások pénteken és szombaton

 Minden érdeklődőt szeretettel várnak a Szabad Színház színészei június 15-én a Szabadművelődés Házába, ahol Az igazi című darabot mutatja be a társulat, Nagy Judit rendezésében. Két előadás lesz péntekem este 6-kor és 8-kor. Szombaton a Szabadművelődés Házában Vaclav Havel: Audiencia című darabját este 7 órakor, a Fekete Sas Patikamúzeumban Lázár Ervin A Csodapatika című meseadoptációját pedig 8 órakor láthatják az érdeklődők.
/ 2012.06.14. 12:49:16 |

Felavatták Felsőváros új büszkeségét: közösségi központ lett a régi kútház

Ünnepélyesen is felavatták ma a Királykút Emlékházat. Felsőváros új büszkesége és közösségi központja lesz az egykori kútház. A Szabadművelődés Háza működteti majd az épületet, amelyben rendezvényekkel, állandó kiállítással várják a látogatókat. Emellett Földi Zoltán és Deák Lajosné képviselői irodái is itt kaptak helyet. A Királykút Emlékházat A Szabadművelődés Háza működteti, az intézmény igazi közösségi térré szeretné formálni az épületet. Rendezvényeket szerveznek majd itt, valamint állandó kiállítással is várják a látogatókat.
A cikkben Videó található!
/ 2012.06.14. 10:51:00 |

A Városháza is megnyitja kapuit a Múzeumok Éjszakáján

 A Múzeumok Éjszakáján a Városháza is megnyitja kapuit, 18.00 és 22.00 óra között félóránként idegenvezetéssel egybekötött séták indulnak. Az épületegyüttes nyugati része a régi Városháza, keleti része a kibővített egykori Zichy palota. A régi szárnyhoz kapcsolódó épületeket a város 1912-ben szerezte meg, majd mai formáját az 1938-as Szent István Emlékév előtt nyerte el.
/ 2012.06.14. 08:20:15 |

Origami kiállítás nyílik a Hiemer házban

"Hangulatok" címmel kiállítás nyílik Horváth Hella origami teszallációiból a Hiemer házban június 14-én 18 órakor. A tárlatot Sohonyai Edit író ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Teszallációnak nevezik, amikor egyforma, vagy hasonló elemekkel van beborítva a lap és ha nagyobb papírból indulnánk ki, arányosan több elemet helyezhetnénk el rajta. A legegyszerűbb teszalláció a háromszög, vagy négyzetrács. A tárlat június 16-ig látható.
/ 2012.06.14. 07:50:10 |

Bata János kapta idén a Vörösmarty-gyűrűt

 Változatos és sikeres évadot zárt a Vörösmarty Színház - jelentette be a teátrumot tavaly vezető Quintus Konrád megbízott igazgatóhelyettes az évadzáró társulati ülésen, ahol átadta a stafétabotot az intézményt augusztus elsejétől irányító Szikora Jánosnak. Az ülésen bejelentették, hogy a jövő évadban nyolc nagyszínházi bemutatót terveznek. Átadták a Vörösmarty-gyűrűt is, idén a társulat tagjai Bata Jánost tartották erre méltónak.
/ 2012.06.13. 11:21:32 |

Harmonia Albensis - június 28-án kezdődnek a templomi hangversenyek

 A fehérvári nyár sokszínű kulturális palettáján visszatérően ott van a nagyszabású koncertsorozat, amelynek a koronázó város templomai adnak otthont. Idén a Szent István Bazilikában és a Ciszterci templomban kettő, a Szent Imre Templomban egy hangverseny lesz, a műfajokat tekintve változatos program várja a komolyzene kedvelőit. Június 28. és július 26. között három fehérvári templomban öt nagyszerű estét ígér az esemény.
A koncertsorozat részletes programja a cikkben található!
/ 2012.06.12. 19:40:20 |

L. Simon László - Szubjektív ikonosztáz

 A Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnökeként is ismert szerző könyvében az alkalmi jellegen túlmutató írások olvashatók, melyek többnyire esszéisztikus formában íródtak, így a kötet a szélesebb közönség figyelmére is számot tarthat. A fehérvári könyvbemutató alkalmával dr. Cser-Palkovics András polgármester is az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a kiadványt.
A cikkben Videó található!
/ 2012.06.12. 11:08:23 |

IX. Tűzzelvassal Fesztivál szombaton a Rác utcai Skanzenben

 Kilencedik alkalommal rendezik meg a Tűzzelvassal Fesztivált, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében június 16-án, 10 órától a Rác utcai Skanzenben. A Késesek, Kovácsok és Fegyverművesek Országos Találkozójára idén is sok szakember érkezik, lesznek kovácsbemutatók, borbélyműhely, lópatkolás és az érdeklődők megismerkedhetnek a bicskák, tőrök és konyhakések készítésével, felhasználásával, de vásárolhatnak is a portékák közül.
Részletes program a cikkben!
/ 2012.06.11. 09:03:46 |

"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" - kemencét avattak a Felsővárosban

 A Felsővárosi Általános Iskolában avattak kemencét és sütötték meg az első kenyeret június második hétvégéjén. A városi ünnepségen számos családi programmal készültek az érdeklődőknek, a rendezvényre sokan kilátogattak. Az iskola és a Fejér Szövetség közös programján az óvodások nyitották a programot, majd az iskolásokon át a felsővárosi hagyományőrző nyugdíjas csoportokig mindenki színpadra lépett.
A cikkben vidó található!
 
/ 2012.06.08. 14:54:17 |

Felavatták Somorjai Ferenc síremlékét a Hosszú temetőben

 Pénteken délután Kiss János nagyprépost szentelte fel a Hosszú-temetőben Somorjai Ferenc zenetanár, karnagy síremlékét, melyet tanítványai, barátai és tisztelői adományából a Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület készíttetett. Székesfehérvár nevében Brájer Éva alpolgármester emlékezett, aki Feri bácsi tanítványa volt a Telekiben és több városi kórus, zenekar is részt vett a főhajtáson.
/ 2012.06.08. 14:13:50 |

Díjat nyert Réber László Fehérváron bemutatott Korrajz című könyve

 Díjat kapott Réber László "Korrajz" című könyve a Szép Magyar Könyv versenyen, a kötet tervezője, Hübner Teodóra pedig a Tamás László Emlékdíjat is elnyerte. A könyvet 2011 júniusában mutatták be Székesfehérváron, a Hiemer-házban.