Fehérvári Színes

/ 2019.03.17. 17:04:00 |

Stand-up, kabaré és zenés paródiák szerdán este a Köfémben

Jövő szerdán este a két Karinthy-gyűrűs humorista, Aradi Tibor és Varga Ferenc József lépnek fel a Köfém Művelődési Házban. A Mondom a Ferinek, Tibi! című műsorra a stand-up és zenés paródiák kedvelőit várják.
/ 2019.03.15. 11:19:05 |

Meglovagoltatták a gyerekeket a Fehérvári Huszárok március 15-én

Hagyománynak számít már évek óta a március 15-i hagyományőrző huszárbemutató, mely annak a huszárságnak állít emléket, amely az ország legrangosabb fegyverneme volt. Március 15-én reggeltől a Palotavárosban, a Halász utca és a Rác utca közti parkban lovagoltatással és patkolással várták a közönségét a Fehérvári Huszárok.
/ 2019.03.14. 08:41:55 |

A polgárosodás forradalma Székesfehérváron

Pilvax Kávéház, Nemzeti dal, Táncsics kiszabadítása – a márciusi 15-i pesti forradalom eseményei szinte minden óvodai, iskolai és városi megemlékezésen elhangzanak. Azonban arról jóval kevesebb szó esik, hogy a forradalom lángja néhány héttel korábban Párizsból indult – és Fehérvárra is átterjedt.
/ 2019.03.13. 14:27:27 |

Fel, fel vitézek! - bátorságpróba óvodásoknak Fehérváron

Ágyúgolyó-gurítás, kardforgatás, ügyességi feladatok szerepeltek a Felsővárosi Óvoda és az Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvoda közös projekthetének szerdai programján. A március 15-i ünnephez kapcsolódóan a katonai élet mindennapjaival ismerkedtek meg az óvodások szerdán Felsővárosban.
/ 2019.03.13. 09:13:22 |

A Kalevala-napot ünnepelte a Finnbarátok Köre a Tóvárosi Iskolában

Az öt éves SAMPO Finnbarátok Köre rendhagyó módon ünnepelte a Kalevala-napot: vetélkedőt rendeztek gyerekeknek a Tóvárosi Általános Iskolában. Megjelentek a finn kultúra jellemző alakjai, mint a kedves Múminok, Jolupukki, és voltak feladványok a testvérvárossal, a nyelvvel és a Kalevalával kapcsolatban is.
/ 2019.03.13. 06:51:00 |

Ünnepi Kákics csángó táncház lesz szombaton a Felsővárosi Közösségi Házban

Március 16-án, szombaton a szokásos helyen, a Felsővárosi Közösségi Házban lesz a Kákics együttes csángó táncháza. 17 órakor kezdődik a gyerektáncház Gula Miklós vezetésével, melyben Miki bácsi mint huszárkapitány is megjelenik, majd 18 órától Nedvig Bendegúzzal a felnőttek lépnek parkettre. A belépő 500 forint.
/ 2019.03.12. 12:42:08 |

Föl, föl vitézek a csatára - vitézi próba felsővárosi óvodásokkal

Erőt, egészséget – köszöntek kórusban a Felsővárosi Óvoda óvodásai a március 12-i vitézi próbán, majd sípszóra, ha kellett egy kis segítséggel hegyet másztak, árokban gurultak és kivont karddal megszerezték a zászlót.
/ 2019.03.12. 10:55:11 |

Nyílt órákat tartanak a leendő elsős tanítók a Németh László iskolában

Nyílt órákat tartanak a leendő első tanító nénik március 13-án, szerdán délelőtt a Székesfehérvár Németh László Általános Iskolában. Az érdeklődő szülőket 7 óra 50 perckor várják a B épületben, a színpadnál, ezt követően kezdődnek a programok több időpontban és helyszínen.
/ 2019.03.12. 06:39:00 |

Szülőket támogató programsorozatot indít a SZÉNA Egyesület

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával új programmal jelentkezik a SZÉNA Egyesület 2019. tavaszán. Az „AHA! - Szülőknek gyermekeikről” programsorozat keretében olyan két alkalmas műhelymunkákkal kínálják meg a szülőket, melyek témái a mindennapi életben is fontosak.
/ 2019.03.11. 15:41:00 |

„Music style meeting” koncert lesz A Szabadművelődés Házában

Március 14-én, csütörtökön „Music style meeting” koncert lesz A Szabadművelődés Házában. A 19 órakor kezdődő eseményen Horváth Pluto József (bass), Horváth Claudia (ének), Horváth Roland (gitár), Bari László (zongora és ének) és Radics Máté (dob) zenél. A belépő 1000 forint.
/ 2019.03.11. 09:14:00 |

Makrofotók a Velencei-hegység ásványairól - Tóth László és Kupi László fotóiból nyílik tárlat

Március 12-én, kedden „Makrofotók a Velencei-hegység ásványairól - a 2018-as esztendő ásványa a fluorit” címmel Tóth László és Kupi László fotóiból nyílik kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. (Széna tér 16.) A tárlat megtekinthető március 12-től április 13-ig az intézmény nyitvatartási idejében.
/ 2019.03.11. 08:57:04 |

Április végén kezdődik az egynyári virágok kiültetése Székesfehérváron

A tél után most kezdenek majd igazán szépek lenni a kétnyári virágok a közterületeken, de már most készülnek a város kertészei az egynyári virágok kiültetésére. Már tavaly nyáron elkezdődött a virágágyások tervezése, amikor átnézzük, hogy hogyan is sikerültek a kiültetések és ha szükséges módosítjuk és áttervezzük azokat a virágágyásokat, amiket majd az idei évben ültetünk ki – mondta Spanyárné Halász Szilvia Fehérvár főkertésze. 
/ 2019.03.09. 15:56:06 |

Nem ázsiai tigrisszúnyogot találtak Székesfehérváron

Etomológus szakértő erősítette meg, hogy a közösségi médiában keringő képeken nem tigrisszúnyog látható. Az elmúlt napokban került fel a Facebookra, miszerint egy székesfehérvári hölgy több mint 30 ázsiai tigrisszúnyogot csapott le otthonában. A Városgondnokság felkérésére Sáringer-Kenyeres Tamás, entomológus szakértő megállapította, a képeken nem ázsiai tigrisszúnyog látható.
/ 2019.03.08. 16:47:46 |

Nőnapi teadélután és táncdalparádé lesz a Kisfaludi Közösségi Házban szombaton

Március 9-én, szombaton Nőnapi teadélután lesz a Kisfaludi Közösségi Házban. A 17 órakor kezdődő eseményen táncdalparádéval várja az érdeklődőket Szöllősi Attila és Szöllősi Nikoletta.
/ 2019.03.08. 14:10:18 |

Horvát táncház lesz hétfőn a Szent István Művelődési Házban

Március 11-én, hétfőn 17.30 órakor horvát táncház kezdődik a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház közös szervezésében. A programot Rodekné Blahó Márta, a tököli Délszláv Táncegyüttes vezetője irányítja, harmonikán közreműködik Halász László, a Kolo együttes vezetője. A belépés díjtalan.