Sporthírek

/ 2020.02.15. 17:53:35 |

Nagyváradra utazik a bajnoki szünetben az Alba Fehérvár

A válogatott programja miatt hosszú, csaknem egyhónapos szünetet tartanak a kosárlabda-bajnokságban. Az átigazolási időszak február 21-ig tart, addig a keretek is változhatnak, a csapatok pedig készülnek a március eleji folytatásra. Az Alba Fehérvár Nagyváradon játszik edzőmeccseket jövő szombattól.
/ 2020.02.15. 16:38:56 |

„Nálad a szerva, Nagyi!” - hetedszer is több százan teniszeztek a VOK-ban

Az Alba Bianca Tennis Club idén már hetedik alkalommal szervezte meg családi tenisznapját a VOK-ban, ahol a tenisz népszerűsítése mellett a mozgássérültek sportolása is fontos szerepet kapott. A VII. „Nálad a szerva, Nagyi!” programon idén is több, mint száz mozogni vágyó ragadott labdát és ütőt.
/ 2020.02.14. 21:54:31 |

Az egy lőtt gól kevés – hazai pályán kapott ki a Hydro Fehérvár AV19

Ahogy korábban kétszer is, így ezúttal is 3-1-re győzte le a Hydro Fehérvár AV19 együttesét az Innsbruck. Rob Pallin gárdája a középső harmadban kétszer is előnybe került, a végén pedig az üres kapu előtt sem hibáztak a Cápák.

/ 2020.02.14. 16:07:00 |

Az elődöntő jelentette a végállomást a kitűnően bokszoló Zsoldos Virág számára

Az Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékverseny elődöntőjében szerepelt csütörtökön este Zsoldos Virág (81 kg). Turós Arnold tanítványa a Szent Pál Akadémia Ökölvívó Szakosztály versenyzőjével, Bereczki Fannival mérkőzött és kitűnő mérkőzésen maradt alul, a megszokottnál eggyel feljebbi súlycsoportban. Pénteken a fiúk is szorítóba lépnek Budapesten, a Madárfészek Akadémián, köztük a 64 kilogrammos Major Milánért szoríthatunk.
/ 2020.02.13. 14:58:00 |

Péntek délutánig lehet jelentkezni a Fradi-Vidi meccsre induló különvonatra

Február 15-én, szombaton 19:30 órakor a Ferencváros vendégeként a Groupama Arénában lép pályára a Vidi. A mérkőzésre a klub szurkolói vonatot indít, melyre február 14-én péntek 17 óráig lehet jelentkezni a VidiShopban. Az utazásra jogosító szelvény ára 2000 forint. A belépőjegyek elővételben és meccsnapon is egységesen 2850 forintba kerülnek.
/ 2020.02.13. 07:09:50 |

A Tóvárosi Általános nyerte a kosárlabda városi diákolimpiát

A Tóvárosi Általános Iskola csapata nyerte a III. korcsoportos kosarasok városi diákolimpia döntőjét az Alba Regia Sportcsarnokban. Az aranyérmek a tóvárosi diákok nyakába kerültek, akik magabiztos győzelmet arattak a kossuthos csapattal szemben.
/ 2020.02.12. 10:05:00 |

Két fehérvári versenyző szerepel az Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékversenyen

Harminchét klub nyolcvanegy versenyzője kezdi meg a szereplést szerdán az Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékversenyen, Budapesten, a Madárfészek Akadémián, köztük a Varkocs György Box Club két magyar bajnoki ezüstérmes harcosa, Major Milán (64kg) és Zsoldos Virág (81kg), Turós Arnold tanítványai.
/ 2020.02.11. 22:00:07 |

Nem tudott nyerni a Hydro Fehérvár AV 19 Villachban

Az EBEL középszakaszának harmadik fordulójában lépett jégre a Hydro Fehérvár AV 19 Karintiában. A második harmad végéig szoros volt a mérkőzés, végül 5-2-re győzött a Villach. A Fehérvár új támadója Metsäväinio aszisztal tette le névjegyét.
/ 2020.02.11. 21:38:02 |

Nem hozott gólt a Magyar Kupában az Újpest-Vidi csata első felvonása

Csöndes döntetlen játszott a MOL Fehérvár az Újpesttel Szegeden a sorozat nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Nikolics Nemanja ezúttal is csereként szállt be. A párharcban, tehát semmi sem dőlt el, döntés jövő szerdán a fehérvári visszavágón. A Vidi most már a hétvégi Ferencváros elleni rangadóra fókuszálhat.
/ 2020.02.11. 11:08:35 |

Az Újpesttel csap össze a Vidi kedden a Magyar Kupa nyolcaddöntő odavágóján

Zsúfolt a februári program a MOL Fehérvár FC számára: február 11-én, kedden 19:30 órai kezdettel Szegeden, a Szent Gellért Fórumban csap össze az Újpest FC gárdájával az együttes a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján.
/ 2020.02.11. 08:27:57 |

Fehérvári sikerek az U16-os serdülők Országos Bajnokságán

Egy arany, kettő ezüst és három bronzéremmel gazdagodott az ARAK UP Akadémia éremgyűjteménye. Az U16-os serdülők Országos Bajnokságáról hat éremmel és rengeteg értékes döntős helyezéssel tértek haza a fehérvári atléták.
/ 2020.02.11. 07:25:00 |

Székesfehérváron rendezik a 30. Evezős Ergométeres Országos Bajnokságot

A 30. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokságnak és az Egyetemi Evezős Ergométeres Országos Bajnokságnak február 22-23. között a fehérvári Alba Regia Sportcsarnok ad otthont.
/ 2020.02.10. 19:25:59 |

Rangadót nyertek a fehérvári asztaliteniszezők az NBI-ben

Az NBI Nyugati csoportjában szoros derbit nyert meg Celldömölkön a Honvéd Szondi SE, amely továbbra is dobogós a bajnokságban. A fehérváriak NBII-es gárdája Bonyhádon játszott kiélezett párharcot.
/ 2020.02.10. 19:07:27 |

Finnországból érkező 23 éves csatárral erősít a Hydro Fehérvár AV 19

Tino Metsävainio a finn első osztályból teszi át székhelyét a Volánhoz. A 23 éves támadó a szezon végéig kölcsönben szerepel a Raktár utcában, várhatóan már a keddi, villachi bajnokin bemutatkozhat új csapatában.
/ 2020.02.08. 22:18:46 |

Röplabda - három szettben győzött a MÁV Előre-BERICAP

Három szettben verte a Palotát a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda NB I Liga legutóbbi körében. A szombati találkozó első szettje izgalmas volt, a másodikat és harmadikat viszont simán hozták Kovács Evelinék.
MÁV Előre-BERICAP – Palota VSN Kft. 3:0 (23, 19, 19)