Sporthírek

/ 2020.02.08. 20:04:10 |

Egyetlen percig sem volt esélye az Albának a bajnok otthonában

A bajnoki címvédő Falco KC már a szünetben tizenöt ponttal vezetett az Alba Fehérvár ellen a kosárlabda-bajnokság 19. fordulójában. A nemzetközi kupában is helytálló hazaiak könnyedén őrizték, sőt növelték előnyüket, és a végén csaknem harminc pontot vertek Arie Shivek csapatára.
/ 2020.02.08. 19:32:10 |

Bombagóllal fordított a Vidi, Nikolics is pályára lépett

Már-már szokásosnak mondható, hogy a vendég csapat szerez vezetést a Sóstón, de ezúttal a Mezőkövesd hiába került előnybe. A MOL Fehérvár egy perc múlva egyenlített, majd még az első félidőben Houri nagy góljával vezetést is szerzett. Szünet után a legnagyobb ünneplésre az adott okot, hogy visszatért a Vidibe Nikolics Nemanja.
/ 2020.02.07. 21:30:00 |

Utánpótlás kosártorna Fehérváron – ezúttal lányoknak

Pénteken kezdődött, szombaton reggel pedig folytatódik a Basket Challenge elnevezésű u16-os lány kosárlabdatorna az MKOSZ Csarnokban. A házigazda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia növendékei neves honi, és külföldi riválisok ellen mérhetik le, hogy hol tartanak.

/ 2020.02.07. 18:59:54 |

Székesfehérváron rendezi évadnyitó versenyét a Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Egy nagyon szép, hosszú versenynaptár elé néz a Magyar Szervátültetettek Szövetsége, melynek évadnyitó versenyét rendezik hétvégén Székesfehérváron. A Szervátültetettek Nagy Egészség-és Sportnapjával már az augusztusi dublini, Szervátültetettek és Dializáltak Európa Bajnokságának kvalifikációs sportversenyeire is készülnek.
/ 2020.02.07. 14:12:53 |

Motivált, címekre és Vidi-gólrekordra tör a visszatérő Nikolics

A Fehérvárra visszatérő Nikolics Nemanja már bekapcsolódott a csapat munkájába, péntek délután is egy edzés után állt a sajtó rendelkezésére, Kovács Zoltán sportigazgatóval együtt.
/ 2020.02.07. 12:22:56 |

Teniszbál, gyerektáborok, versenyek - idén is aktív lesz a Kiskút Tenisz Klub

Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartottak a Kiskút Tenisz Klubban, ahol ebben az évben is rengeteg program várja majd a fehér sport szerelmeseit. Hamarosan ismét lesz teniszbál, de szó esett a korosztályos és felnőtt profi versenyekről, csapatbajnokságról és a nyári gyerektáborokról is.
/ 2020.02.07. 09:03:09 |

A Mezőkövesdet fogadja a Vidi szombaton a MOL Aréna Sóstóban

Február 8-án, szombaton 17 órakor kezdődik az OTP Bank Liga 20. fordulójában a MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC bajnoki mérkőzés a MOL Aréna Sóstóban - a tabella második helyezettje a harmadikat fogadja. A jegyvásárlás menetéről és lehetőségeiről ide kattintva olvashat. A mérkőzést megelőzően kibővített gyereksarokkal várják a szurkolókat.
/ 2020.02.06. 15:41:33 |

Sikeresen szerepeltek a fehérvári karatékák Komáromban

Komáromban jártak a fehérvári Japán Harcművészeti Egyesület karatékái. Nemcsak a fiatalok jó teljesítménye, hanem vezetőjük elismerésének okán is eredményes hétvégét zártak.
/ 2020.02.06. 12:45:06 |

Nikolics Nemanja hazatért – Székesfehérváron futballozik a jövőben a válogatott támadó

Székesfehérváron folytatja pályafutását Nikolics Nemanja – a támadó négy és fél év rendkívül sikeres légiós-időszak után tér haza a MOL Fehérvár FC-be.

/ 2020.02.06. 11:10:09 |

Viking vitéz állította meg Lénárt Pétert a Bocskai emlékverseny nyolcaddöntőjében

A Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt már 64. alkalommal rendezik meg Debrecenben. A patinás, nagy múltú versenyre 32 ország 250 versenyzője nevezett, köztük a fehérvári Lénárt Péter, (Varkocs György Box Club, nehézsúly, +91 kg) is indult, aki a nyolcaddöntőben egy dán válogatott versenyzővel szemben maradt alul.
/ 2020.02.05. 20:23:47 |

Kézilabda - szoros meccsen vitte el a két pontot Fehérvárról a Debrecen

A női kézilabda bajnokság 15-ik fordulójában a DVSC-Schaefflert fogadta az Alba Fehérvár KC. A Loki a fehérváriak második félidejének elején mutatott beragadásának köszönhetően 2014 márciusa óta először tudott nyerni a Köfémben.
Alba Fehérvár KC – DVSC-Schaeffler 30-33 (11-14)

/ 2020.02.05. 20:22:28 |

Foci - kihagyta nagy helyzeteit, egy pontot szerzett Debrecenben a Vidi

Legjobb góllövője, Hodzic révén vezetést szerzett az első félidőben a MOL Fehérvár a Nagyerdei Stadionban, ám szünet után a bosnyák csatár több nagy ziccert is elrontott. Ez pedig megbosszulta magát, mert Bódi 11-esével a hajrában kiegyenlített a Debrecen.
/ 2020.02.05. 09:36:30 |

Több érmet is szereztek a Székesfehérvári VSE párbajtőrözői a Diákolimpia regionális döntőjében

A klub ifjú párbajtőrözői közül sokan a versenysorozat országos döntőjébe jutottak. Nem csak a tapasztaltabb vívóik vitték a prímet, volt olyan, aki élete első versenyén állhatott fel a dobogóra. Az első alkalommal megrendezett regionális diákolimpián Nyugat-Magyarország több nagy utánpótlás bázissal rendelkező klubjainak sportolói is pástra léptek, ami erős mezőnyt eredményezett.
/ 2020.02.04. 15:44:20 |

Az idén még veretlen Debrecen otthonába látogat a MOL Fehérvár FC szerdán

Február 5-én, szerdán 18 órai kezdettel az OTP Bank Liga egyetlen hétközi fordulójában a DVSC otthonában lép pályára a MOL Fehérvár FC. A hajdúságiak kevés igazolást hajtottak végre a télen, ennek ellenére kiválóan kezdték a 2020-as évet: 4-0-ra verték az Újpest gárdáját, majd 0-0-s döntetlennel pontot szereztek Felcsúton a Puskás Akadémia ellen.
/ 2020.02.04. 08:37:05 |

Négy arany-, és egy bronzéremmel indult az ARAK fedett pályás szezonja

Február első hétvégéjén az újoncok seregszemléjével elindult a honi atlétikai fedett pályás bajnokságok sora. A legfiatalabb korosztály tagjai először csillogtathatták meg tehetségüket. Négy arany és egy bronzéremmel a legeredményesebb a fehérvári ARAK Utánpótlás Akadémia lett.