Sporthírek

/ 2018.04.19. 11:12:54 |

Győztes bemutatkozás után már a második kihívásra készül Hegyi Barnabás

Bár nem arra készült, hogy kiüti ellenfelét, hamar rövidre zárta első profi mérkőzését Hegyi Barnabás, a Videoton Box Club ökölvívója, aki a múlt pénteki, nagyváradi Magyar Ring gálán bemutatkozásképpen az első menetben földre küldte ellenfelét, Bimbó Lajost. Hegyi Barnabás második fellépésére sem kell sokáig várni; legközelebb május 11-én, a szentesi gálán, 6 menetesre tervezett mérkőzésen lép kötelek közé a fehérvári ökölvívó
/ 2018.04.18. 20:33:44 |

Lórántot korán elvesztette, végül egyetlen kosárral kapott ki az Alba Szolnokon

A listavezető Szolnoki Olaj otthonában parádés első negyedet játszott az Alba Fehérvár, még úgy is, hogy Lóránt Pétert már a második percben elvesztette sérülés miatt. Tizenöt ponttal is vezettek a fehérváriak, de szünet után egy szakaszban nagyon állva hagyta őket az Olaj, és fordított. A végjátékban így is minden nyitott volt, ám sok eladott labda miatt végül nem tudott a fontos pillanatokban kosarat szerezni az Alba, és két ponttal kikapott.
/ 2018.04.18. 09:39:28 |

Szombaton a Debrecent látja vendégül bajnoki mérkőzésen a Videoton

A tabella harmadik helyén álló Debrecen a legutóbbi fordulóban hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a listavezető Fradival, míg a Vidi szintén 1 pontot szerezett a Mezőkövesd otthonában. A DVSC egyébként a Ferencváros és a Videoton után a harmadik legtöbb gólt lőtte a bajnokságban, és a harmadik legkevesebbet is kapta, tehát igazi rangadó elé néznek a Pancho Arénába kilátogató szurkolók április 21-én, szombaton 19:30 órai kezdettel.
/ 2018.04.18. 07:31:59 |

Nemzetközi tornán jártak a Fehérvár Rugby Club U10-U12-es csapatai

Nemzetközi tornán vettek részt Olaszországban a Fehérvár Rugby Club U10-U12-es csapatai, melynek egyik célja volt a gyerekek megismertetése az igazi rögbis hangulattal és érzéssel. A fehérvári gyerekek Olaszország, Franciaország, Írország, Skócia, Csehország, Bulgária fiataljaival játszottak.
/ 2018.04.17. 17:43:19 |

Gyerekrajzokon a székesfehérvári kosarasok és kézisek

Nem először hirdette meg a gyerekek között rajzpályázatát az Alba Regia SC. A téma természetesen a kosárlabda és a kézilabda volt, ahogy azt a kicsik látják. A beérkezett műveket a kosárcsarnokban állították ki és kedd délután itt díjazták a legjobbnak értékelt alkotókat.
/ 2018.04.17. 09:37:32 |

Németországi elit darts-versenyen remekelt Czipó Vivien

Hétvégén zajlott a németországi Kalkarban a 30.Bull’s Darts Masters elnevezésű BDO-WDF viadal, amelyen részt vettek magyar indulók is. Szeptemberben lesz Budapesten a felnőtt steel Európa-bajnokság, ezért a Magyar Darts Szövetség kiutaztatta a bő válogatott keretét, többek között a fehérvári Sport DC-ben versenyző, Iszkaszentgyörgyön élő Czipó Vivient is, aki nagyszerű sorozatokkal második lett.
/ 2018.04.17. 09:26:30 |

Ritmikus gimnasztika - bíztató szezonkezdet

Sikeresen rajtoltak az AlbaRG ritmikus gimnasztikázói az idei versenyszezonban. Nemrégiben a somogyjádi sportcsarnokban rendezték III. osztályosok Vidékbajnokságát, ahol kilenc AlbaRG-s kislány is bemutathatta gyakorlatát. Június első hétvégéjén Székesfehérváron rendezik majd meg a IV. AlbaRG Kupát, ahol közel 300 tornászlány mutatja majd be a tudását a KÖFÉM Sportcsarnokban.

/ 2018.04.16. 18:23:46 |

Fehérvári érmek a Karate diákolimpia országos döntőjéről

Mint általában a legtöbb sportágban, kyokushin karatéban is a Diákolimpia országos döntője a legrangosabb hazai verseny az utánpótlás korosztályú fiatalok számára. Ennek a komoly megmérettetésnek, ismét a Veszprém Aréna adott otthont, ahol 59 egyesület, közel 600 fiatal sportolója mérte össze tudását formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban.

/ 2018.04.16. 15:56:13 |

Szinkronúszó Országos Bajnokság - pontszerző helyen az Orka SE

A hétvégén volt az utánpótlás, felnőtt korosztályban a szinkronúszók országos bajnoksága a Duna Arénában. A fehérvári Orka SE csapata a kombinációs kűrben is bizonyított, a pontszerző hatodik helyet szerezték meg a népes mezőnyben.
/ 2018.04.16. 09:27:50 |

Triatlon: Dévay Márk nyolcadik lett Melillában

Ismét kiválóan szerepelt az Alba Triatlon SE elitversenyzője, Dévay Márk, aki ezúttal a melillai triatlon Európa-kupa futamon lett nyolcadik.

/ 2018.04.15. 21:31:12 |

Története legnagyobb arányú győzelmét aratta az Enthroners

Debütált az osztrák Divízió IV-ben a Fehérvár Enthroners, mégpedig a ligában tavaly utolsó helyen végző Dacia Vikings Superseniors ellen. Az osztrák csapat nem képvisel komoly játékerőt, ezt a végeredmény is megmutatta, hiszen 68-6-ra nyert az Enthroners, amelyben nem játszottak az amerikaiak.
/ 2018.04.14. 20:55:22 |

A végén egyetlen dobáson múlt - legyőzte az Alba Fehérvár a Falcót

Az utolsó másodpercig kiélezett meccset játszott a kosárlabda-bajnokság középszakaszában az Alba Fehérvár a Falcóval. A kinti dobásait szinte kivétel nélkül elrontó Alba vezetett már tizennéggyel is, ám a végjátékban futott az eredmény után. Sikerült fordítania, és mivel a Falcco kihagyta utolsó dobását, végül egyetlen ponttal a hazaiak nyerték a meccset, akik így még hibátlanok a középszakaszban.
/ 2018.04.14. 20:32:35 |

A kiesés elől menekülő Békéscsaba legyőzte a Fehérvárt

Nem sikerült erőt meríteni a Budaörs legyőzéséből, kikapott Békéscsabán az Alba Fehérvár KC. A Viharsarokban a hazaiak a 24. perctől végig vezetve nyertek.
Békéscsaba – Alba Fehérvár KC 28-22 (13-11)

/ 2018.04.13. 22:20:58 |

Kiütéssel debütált a profik között Hegyi Barnabás, a Videoton Box Club ökölvívója

Pénteken Nagyváradon, a Magyar Ring ökölvívó gálán első profi mérkőzésén lépett kötelek kötelek közé Hegyi Barnabás, a Videoton Box Club 24 esztendős versenyzője, aki a négy menetesre tervezett felhozó mérkőzés első menetében, fejre és testre mért csapásokat követően kiütötte ellenfelét, Bimbó Lajost.
/ 2018.04.13. 14:40:31 |

Rangadó vár az Albára, online közvetítés is lesz a Falco elleni meccsről

Két győzelem eddig az Alba mérlege a középszakaszban, a két előtte álló csapat ellen pedig most következnek a fehérváriak mérkőzései. Szombaton a Falco látogat a Gáz utcai csarnokba. A szombathelyiek jelenleg egy gőzelemmel állnak jobban az Albánál, vagyis utolérheti riválisát a bajnoki címvédő.