Sporthírek

/ 2018.03.27. 21:08:44 |

Szaúdi vízilabdázók vendégeskednek Székesfehérváron

A Szaúd-arábiai férfi vízilabda-válogatott tíznapos edzőtáborban vesz részt városunkban, melynek programjában több edzés és edzőmérkőzés is szerepel a Fehérvár Vízilabda SE csapatával. Kedd este is játszottak egymással, ezt megelőzően Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a vendégeket.
/ 2018.03.27. 16:12:45 |

Mezei futás a Palotavárosi tavaknál - április 5-én lesz a megyei döntő

Kedden délután a Palotavárosi tavaknál rendezték a tanév Városi Atlétika Mezei Futás Diákolimpia döntőjét – idén is több száz gyerek részvételével. A versenyen három korcsoportban indulhattak a fiúk és a lányok, akik közül a legjobbak a megyei döntőben, április 5-én állhatnak rajthoz.
/ 2018.03.27. 15:44:52 |

Triatlon: remekül kezdte a szezont Dévay Márk

Jól kezdte a szezont Dévay Márk: az Alba Triatlon SE sportolója Portugáliában kilencedik helyen zárt az első Európa-kupa futamon.

/ 2018.03.27. 10:05:00 |

Hétvégén is a Pancho Arénában játszik a Vidi, ám ezúttal vendégként

Március 31-én, szombaton 17 órakor a 2018-ban még nyeretlen Puskás Akadémia vendége lesz a Videoton az OTP Bank Liga 24. fordulójában. A Pancho Arénába a vendégjegyek elővételben és online 800 forintba, mérkőzésnapon a helyszínen 1000 forintba kerülnek. 
/ 2018.03.27. 08:10:49 |

Az Ifjabb Ocskay Gábor Akadémia lett az év utánpótlás műhelye

Az év legsikeresebb utánpótlásműhelyeit képviselő sportolók és szakemberek találkoztak ünnepi délutánon a budapesti Larus Rendezvényközpontban. Egyrészt csakugyan ünnepelni, hiszen eljött a nagy bejelentés ideje: mely szakosztályok érdemelték ki 2017-ben Az év műhelye díjat, amit idén utoljára osztottak ki. Az ország számos utánpótlás bázisa közül a tavalyi év eredményei és munkája alapján a fehérvári hokiakadémia lett a legjobb!
/ 2018.03.26. 20:53:11 |

Kosarasokkal, kézilabdázókkal osztott adományt a SZETA

Ismét megszervezte hagyományos ünnepi adományosztását a Szegényeket Támogató Alapítvány. Székesfehérvári iskolákon keresztül választották ki azt az ötven családot, amelyek tagjai az Alba Regia Sportcsarnokban találkozhattak az Alba Fehérvár női kézilabda, és férfi kosárlabda csapata tagjaival, és átvehették a támogatók, valamint az alapítvány ajándékait.
/ 2018.03.26. 14:23:10 |

Dévényi Tibor Emléktorna - dobogón a fehérvári röplabdás fiúk

Harmadik helyen zárta a Fésüs Röplabda Akadémia fiúcsapata a hazai rendezésű országos mini bajnoki kvalifikációs versenyt, egyben a Dévényi Tibor Emléktornát.

/ 2018.03.26. 13:59:01 |

Karate: hét fehérvári aranyérem Dunaszerdahelyről

Huszonhat fehérvári versenyző is rajthoz állt a Nyílt szlovák utánpótlás bajnokságon a hétvégén, Dunaszerdahelyen. A Fehérvár Karate Akadémia sportolói számos értékes dobogós helyezés mellett összesen hét aranyérmet gyűjtöttek.

/ 2018.03.26. 08:10:00 |

Nagy küzdelemben döntetlent értek el a Fehérvár SE sakkozói

Az NB II-es sakk csapatbajnokság Breyer-csoportjának tizedik fordulójában a Fehérvár SE a Törökbálint csapatát fogadta, és a mérkőzés nagy küzdelemben döntetlennel ért véget. Fehérvár SE – Törökbálint TC Sakk: 6 – 6. Győzött: Kiss Viktor, Szabó Lőrinc, Pais Nimród. Döntetlent ért el: Papagorasz Takisz, Nádi Ferenc, Fellegi Zoltán, Rabi-Nagy Dániel, Somos Máté, Gazdag Péter.
/ 2018.03.24. 20:22:00 |

A szezonban először kapott ki a Körmendtől az Alba

Eddig négyszer játszott az Alba Fehérvár a körmendiekkel: bajnokságban, kupában, európai kupában a most zajló idényben, és mindig nyert. Az alapszakasz hajrájában ismét Körmenden léptek pályára a fehérváriak, a meccs elején vezettek is, de a második negyedet nagyon elrontották és végül simán kikaptak.
/ 2018.03.24. 19:04:30 |

Vereséggel mutatkozott be a HFL-ben a Fehérvár Enthroners

Szombaton délután a 2018-as FEZEN HFL bajnoki rajtján a Fehérvár Enthroners hazai pályán fogadta a hazai rekordbajnok Budapest Wolves együttesét. A fehérvári csapat történetének első HFL mérkőzésén a nagyobb rutinnal rendelkező vendégek 35-7-es győzelmet értek el a First Fielden. Legközelebb a Nyíregyháza Tigers ellen javíthat két hét múlva a HFL-ben az Enthroners.
/ 2018.03.23. 08:58:20 |

Szombaton egész nap a profi táncosoké a Köfém-csarnok

A versenytánc magyar élmezőnyének részvételével rendezi meg a Laguna Kulturális és Tánc Sport Egyesület a XVII. Lászlóvill Kupa Táncversenyt, 2018. március 24-én szombaton 10 órától, a Köfém Sportcsarnokban. Egész nap tart majd a program.
/ 2018.03.21. 23:10:30 |

Történelmi szezon előtt a Fehérvár Enthroners, szombaton rajt!

Március 24-én, szombaton megkezdi szereplését a HFL-ben, a magyar csúcsligában a Fehérvár Enthroners. A kiadott időponthoz képest egy órával később, 15 órakor kezdődik a mérkőzés. A székesfehérvári amerikai futball-csapat két év alatt jutott fel a legmagasabb osztályba, és idén a magyar élvonal mellett az osztrák divízió IV-ben is megméretteti magát.
/ 2018.03.21. 19:15:37 |

Hozta a kötelezőt az Alba a MAFC ellen a kosárbajnokságban

Egy kellemetlen jászberényi vereség után a sereghajtó MAFC ellen javíthatott az Alba Fehérvár a kosárlabda-bajnokságban.A fővárosiak nem nagyon tudták megállítani támadásban a Mohammed vezette hazaiakat, már szünetig csaknem hatvan pontot dobott az Alba. Később hússzal is vezettek a fehérváriak, de a védekezés kihagyásai miatt sok pontot kaptak. A győzelmet nem fenyegette veszély az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén.
/ 2018.03.20. 17:10:51 |

Juhász Roland a Hivatásos Labdarúgók Szervezete új elnöke

Az elnöki posztot nyolc éven át betöltő, ám egyéb feladatai miatt leköszönő ferencvárosi Gera Zoltán helyére a tagság ellenszavazat nélkül megválasztotta Juhász Rolandot, a Videoton csapatkapitányát a Hivatásos Labdarúgók Szervezete elnökének.