Sporthírek

/ 2010.10.01. 21:00:06 |

Továbbra is az élen - a Pápát is legyőzte a Vidi

 Az éllovas Videoton 2:1-re győzött Pápán a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így biztosan megőrzi első helyét a tabellán, melyen mostani sikerének köszönhetően immár hat pont előnnyel vezet. A csapat sorozatban negyedik győzelmét aratja. "Dicséri a csapatot, a pályán a hangadókat, a kulcsjátékosokat, hogy nagy szívvel küzdött mindenki – úgy tűnik ez már valóban az új korszak Videotonja." - írja a klub hivatalos honlapja.
 
/ 2010.10.01. 10:13:51 |

Ismét ARAK Aktív a Németh László Általános Iskolában

 Fantasztikus hangulattal látta vendégül az ARAK versenysorozatát a Németh László Általános Iskola. Elsőtől a hatodik évfolyamig három-három osztály nyolcfős csapatai versenyeztek egymás ellen, azonban az osztálytársak kilencedik emberként buzdították a csapatot a síppal-dobbal és a legkülönfélébb "hangszerekkel". A fergeteges hangulatban óriási csatát vívtak egymással az osztályok, bizonyítva felkészültségüket és küzdeni tudásukat.
/ 2010.09.30. 08:04:50 |

Albacomp siker az Atomerőmű ellen is

 Jól kezdett az Albacomp, főleg Crocker volt elemében az első nyolc percben négy három pontost dobott. Végig irányította a fehérvári csapat a mérkőzést: az első félidőben, tíz pont felett is vezetett már a csapat. Keller Ákos és Simon Balázs is nagyon jól, hasznosan játszott. A második félidőben fokozatosan növelte az előnyt az Alba, 17 pontos vezetésnél Braniszlav Dzunics sok lehetőséget adott a fiataloknak is. Harcos, jó mérkőzés volt folytatás szombaton Pakson 16.00 órától.
/ 2010.09.29. 08:12:09 |

Remekeltek Tatabányán a Hunyadi DSE atlétái

 Nagyüzem volt a Hunyadi DSE atlétái számára az elmúlt hétvége. A serdülők szombaton, Tatabányán, a Serdülő OB-n versenyeztek, ahol a 14 éves serdülő fiúk között, 5000m gyaloglásban Balogh Ákos egyéni csúccsal a 2. helyen ért célba. A hasonló korú lányoknál Nagy Szabaina 3000m-en szintén egyéni csúccsal 3. lett. A 13 éveseknél 3 km-en Kecskés Csilla 5., Vincze Zoltán 7. helyen ért célba.
/ 2010.09.29. 07:52:18 |

albakosar.hu - megújult az Albacomp honlapja

 Új külsővel és megújult tartalommal találkozhatnak azok a kosárlabda barátok, akik ellátogatnak az Albacomp hivatalos weblapjára, a www.albakosar.hu-ra. A honlapon Albacomp TV interjúkkal és meccsösszefoglalókkal. A csapat egyébként jövő héten hétfőn az esti edzés után, fél nyolckor szurkolói ankétot tartanak az Alba Régia Sportcentrumban. Vigyázz ha megnyitod, hangos a zene!
/ 2010.09.29. 07:40:07 |

Zalaegerszegen is nyert a Videoton

Az éllovas Vidi 2-1-re legyőzte a hazai környezetben játszó Zalaegerszeg együttesét a labdarúgó NB I 7. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Nagy lendülettel kezdett a Videoton, az első negyedórában beszorította a hazaiakat, ám mégis egy nagy védelmi hiba után szereztek vezetést. A hazaiak nem adták fel, gyorsan egyenlítettek és utána egy darabig irányították a játékot. A Vidi a hajrában Alves góljával szerezte meg a győzelmet.
/ 2010.09.28. 09:48:57 |

ARAK - 12 érem a serdülő OB-n

 Borongós, szeles őszi idő fogadta a serdülők országos bajnokságán résztvevő atlétákat, ami a jó versenyeket nem, de az eredményeket alapvetően befolyásolta. A második napra folyamatossá váló eső már a verseny megrendezését is ellehetetlenítette, de a rúdugrás kivételével minden versenyszámot sikerült lebonyolítani. Az ARAK atlétái nem a külső körülményekkel foglalkoztak, ami az érmek számában meg is mutatkozik.
/ 2010.09.28. 08:30:46 |

Jubileumi derbit játsszik a Videoton a ZTE ellen

Kedden 75. alkalommal találkozik a Vidi a zalaiakkal. Az eddigi 74 összecsapást közel 40 esztendő alatt vívták meg a csapatok, az örökmérleg a Videoton fölényét mutatja, a piros-kékek 32 diadalt ünnepelhettek 20 döntetlen mellett, míg a zalaiak 22 alkalommal söpörték be valamennyi pontot - olvasható a Videoton honalpján.
/ 2010.09.26. 09:35:12 |

31 ponttal nyert az Albacomp a Kaposvár ellen

 Egészen a hetedik percig tudta tartani egy-két pontos előnyét a kaposvári alakulat. Egy labdaeladás viszont elég volt az Albacompnak, hogy fordítani tudjon. A vendégek védelme az utolsó percekben összezavarodott, a fehérváriak pedig sorra dobták a kosarakat. 24-17 lett az első negyed eredménye. A második félidő különösebb izgalmakat már nem ígért, az Albacomp negyedről negyedre növelte előnyét és magabiztosan, 94-63-ra nyerte a mérkőzést.
/ 2010.09.24. 19:15:54 |

Győzelmével vezeti a bajnokságot a Videoton

 A Videoton hazai pályán 3-1-re legyőzte a mezőnyben egyedüliként nyeretlen, egyúttal sereghajtó Szombathelyi Haladást a labdarúgó NB I 8.ordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így vezeti a tabellát a Soproni Ligában. A Vidi Alves két találatával és Gosztonyi góljával győzött.
Videoton FC-Szombathelyi Haladás 3-1 (1-0).
/ 2010.09.22. 08:04:18 |

Fehérvári gyaloglók sikerei a Fiatalkorúak Országos Csapatbajnokságán

Aranyérmes lett női juniorok között 5km-en a Troják Anett, Meggyesi Nóra és Muszka-Kalló Eszter összetételű hármas. Szintén aranyérmet nyert a serdülő fiúk között a Balogh Ákos, Léner Albert, Horváth Tamás, Kóródi Béla összetételű csapat. Az igazán kellemes meglepetést a 13 éves lányok szolgáltatták, akik a klub fennállása történetében ebben a korosztályban először nyertek bajnokságot. A csapat tagjai: Kecskés Csilla, Borján Kinga, Szűcs Noémi.
/ 2010.09.20. 07:23:00 |

Sárkányhajó Fesztivál pénteken és szombaton a Vidámparki-tavon

 Idén is a székesfehérvári Csónakázó tavon zárják a fesztivál évadot a sárkányhajósok a Fehérvári Vigasságok és Lecsófesztivál kísérő programjaként. A 200 méteres versenytávon pénteken 12 és 16, szombaton pedig 9 és 20 óra között versenyeznek a sárkányhajók. A "Sárkányok a vízen" c. gyermekrajz pályázata is utolsó állomásához érkezett. A szervezők a Csónakázó tónál is biztosítják a csemeték alkotó műhelyét. Minden 14 év alatti gyermeket várnak, hogy remekműveikkel indulhassanak az októberi értékelésen.
/ 2010.09.19. 12:50:53 |

Hibátlan mérleg - tornagyőztes az Albacomp

 Már tornagyőztesként, de nem kiengedve játszotta le utolsó meccsét a hazai kupán az Albacomp. Egy héttel korábban Nyíregyházán csak egy ponttal, most sokkal simábabn vertük a Marso NYKK-t, hibátlan mérleggel zárva a Groupama Garancia Biztosító Kupát. A tornagyőzelem biztató, de nyilván sokat fog még dolgozni a csapattal Braniszlav Dzunics, aki mindhárom mérkőzés után a megfelelő hozzáállást emelte ki.
 
/ 2010.09.18. 10:45:54 |

Harmadszor is kikapott a Sapa Fehérvár AV 19 az EBEL-ben

Harmadik mérkőzésén a harmadik vereségét szenvedte el a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata, miután 7–3-ra kikapott az EC Pasut VSV vendégeként. A fehérváriak már az első harmadban háromgólos hátrányba kerültek, és az eredményen Kovács Csaba duplájával sem sikerült szépíteni. Így a mieink továbbra is pont nélkül állnak a tabellán.
/ 2010.09.17. 08:06:22 |

Bíztató bemutatkozás - Albacomp - Komárom 91-78

 Jól kezdte a mérkőzést az Albacomp, 10:1-es állásnál kényszerültek időkérésre a meglepett vendégek. Ezt követően kiegyenlített lett a játék, felváltva estek a szebbnél szebb kosarak. 31-24 lett a negyed vége. Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője a mérkőzés után elismerően nyilatkozott a játékosok igyekezetéről, de a védekezéssel nem volt elégedett.