Sporthírek

/ 2010.04.13. 09:39:57 |

Bledben szerepelt és tornát nyert a Sapa Fehérvár kölyökcsapata

 A hétvégén Bledben szerepelt a Sapa Fehérvár kölyökcsapata, és kitett magáért az igen erős mezőnyben: aranyéremmel térhetett haza. Szongoth Kristóf tanítványai az első napon leiskolázták a szerb NS Stars csapatát (13-0), majd kétvállra fektették a horvát Mladost együttesét is (3-2). Ezzel biztosították helyüket a negyeddöntőben, ahol a szlovén Bledet valósággal lelépték a fiúk (8-0). A kölyökcsapat szépen búcsúzott mesterétől, Szongoth Kristóftól, aki egy jól felkészített és sokra hivatott társaságot ad át utódjának, Kercsó Árpádnak.
/ 2010.04.11. 20:32:09 |

Továbbra is az élen - győzött a Videoton a Sóstón

 A Soproni Liga 22. fordulójának vasárnapi találkozóján a listavezető Videoton a Nyíregyházát fogadta. A székesfehérváriak Sándor György 27. percben szerzett góljával 1-0-ra győztek, ezzel előnyük újra négy pontra nőtt a második helyezett Debrecen előtt. A Videoton végig óriási fölényben játszott, és egymás után dolgozta ki helyzeteit. KÉPEK a mérkőzésről
Videoton FC - Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (1-0)
/ 2010.04.11. 17:24:03 |

Fényes Alcoa győzelem a rájátszás első mérkőzésén

 Az alapszakaszban elszenvedett két szoros vereségért fölényes győzelemmel vágott vissza az Alcoa FKC a Siófok KC-nak a bajnoki rájátszás nyitányán. Már a 39. percben tízgólosra nőtt a hazaiak előnye a 34-23-as végeredménnyel zárult mérkőzésen. Mihály Attila az Alcoa FKC vezetőedzője nagyon jó csapatteljesítményről beszélt a meccs után, mint mondta "jobban haraptunk, mint az elmúlt időszakban."
Alcoa FKC – Siófok KC 34-23 (16-10)
/ 2010.04.07. 17:10:19 |

Atlétikai versenysorozat indul általános iskolásoknak

Városi atlétikai versenysorozatot rendez az ARAK Fehérváron április 14. és május 2. között. A verseny célja, hogy kiválasszák a 6-12 éves korosztály legtehetségesebb sportolóit. A Fehérvár Televízióban az iskolai selejtezőkről 45 perces összefoglaló látható majd, a május 2-i döntőről pedig élő közvetítés lesz a Köfém sportcsarnokból. Hirt Károly, az Alba Regia Atlétikai Klub elnöke az AKTÍV -ról elmondta, hogy sikerült olyan programot összeállítani, ami látványos, érdekes és követhető lesz. A sorozat költségeit a klub állja, az iskoláknak kizárólag a tornatermet kell biztosítaniuk.
/ 2010.04.07. 10:45:06 |

Nem utazhat el a Világkupára a fehérvári öttusázó

Megsérült az egyik keddi edzésen, így nem utazhat el a hét második felében esedékes angliai öttusa Világkupa-viadalra Kovács Sarolta. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány elmondta, hogy a székesfehérvári versenyző lovaglás során bukott, s egyelőre annyit lehet tudni, hogy a kulcscsontjával történt valami, de el nem tört.
/ 2010.04.06. 19:51:30 |

Elismerően szólt a Videoton focijáról a szövetségi kapitány

  A szövetségi kapitánynak rendkívül tetszett a hétvégi ZTE-Videoton rangadó, ez volt az eddigi legjobb bajnoki, amit Magyarországon látott - írja Erwin Koeman a szövetség hivatalos honlapján indított blogjában. A Videoton egerszegi vendégjátéka nagyon tetszett a szakembernek. Nem véletlen, hogy a Videoton a tabella élén található, biztos, hogy az egyik legjobb hazai csapat jelen pillanatban a székesfehérvári gárda.
/ 2010.04.06. 17:31:11 |

Székesfehérváron rendezik a férfi kosárlabda Magyar Kupa fináléját

Ma délelőtt az MKOSZ-ben megtartották a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolását, és a helyszínért folytatott licitet. A sorsolás után kiderült, hogy a Sopron a Falcóval, az Albacomp a Zalaegerszeggel játszik. A licitet az Albacomp nyerte, így a négyes döntőt Székesfehérváron rendezik.
/ 2010.04.06. 06:50:57 |

Fehérváron marad Oscar Ackeström a kiváló svéd bekk

 A Sapa Fehérvár AV19-el újabb egy éves szerződést írt alá az egykori svéd válogatott hátvéd Oscar Ackeström. A 2009/2010-es szezon páratlan sikereinek egyik kulcsembere volt a kiváló bekk, így a következő év csapatának építése szempontjából jelentős fejlemény a megállapodás, melyet a hátvéd és Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a hétvégén írtak alá.
/ 2010.04.05. 19:38:51 |

Puskás Suzuki Kupa - a Budapest Honvéd nyerte a tornát

 A tavaly döntős Budapest Honvéd nyerte meg hétfőn a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, miután a székesfehérvári fináléban 2-0-ra legyőzte a görög Panathinaikoszt. A harmadik helyet a 2008-ban diadalmaskodott Real Madrid szerezte meg, amely a bronzmeccsen ugyancsak 2-0-ra bizonyult jobbnak a címvédő Ferencvárosnál. Az öregfiúk tornát a Puskás Akadémia csapata nyerte, ebben játszik Orbán Viktor is.
/ 2010.04.04. 21:17:12 |

Döntetlent játszott a Vidi Zalaegerszegen

 Fordulatos mérkőzésen, a ráadásban esett góllal szerzett pontot az éllovas Videoton a harmadik helyezett Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó Soproni Liga 21. fordulójának szombati mérkőzésén. Az első félidőben a Videoton letámadta a hazaiakat, Vlaszáknak többször is bravúrral kellett védenie. A meccs végén a Videoton tíz emberrel is támadott folyamatosan és megérdemelten egyenlített.
ZTE FC - Videoton FC 2-2 (0-1)
/ 2010.04.04. 12:44:18 |

Az Albacomp 45 ponttal nyert a férfi kosárbajnokságban

 Utoljára lépett pályára hazai közönség előtt az Albacomp az alapszakaszban és két perc alatt tíz pontos előnyre tett szert Salgótarján ellen. A negyed felénél már 25-7 volt az eredmény. Az Albacomp végül negyvenöt ponttal verte a Salgótarjánt a férfi kosárlabda-bajnokságban. Szrecsko Szekulovics, a csapat edzője szerint külön öröm, hogy a mérkőzésen senki sem sérült meg.
Albacomp - Salgótarjáni KSE 118 - 73
/ 2010.04.03. 12:28:28 |

Ingyenes közönségkorcsolya Húsvét hétfőn

 A Sapa Fehérvár AV19 húsvéti ajándékaként április 5-én, hétfőn 17:00-20:00 között ingyenes közönség- korcsolyázási lehetőség lesz az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Felhívják ugyanakkor a korcsolyázni vágyók figyelmét, hogy április 4-én, vasárnap nem lesz a Jégcsarnokban közönségkorcsolyázás.
/ 2010.04.01. 07:54:34 |

Négy között az Albacomp a Magyar Kupában

Hiába kapaszkodott a Kecskemét, nem érte utol a meccs elején meglógó Albacompot. Nyolc nullával indított az Albacomp. Először Lee, majd Radovics köszönt be egy triplával, végül Simon Balázs szerzett labdát és dobott könnyű kosarat a kecskeméti hálóba. Ivkovics mester kért időt. Pár perccel később már tíz pontos különbséget mutatott az eredményjelző. Albacomp – Kecskeméti KSE 88-82 (30-14, 17-21, 23-30, 18-17)
 
 
/ 2010.03.31. 18:05:38 |

Tíz emberrel hozta döntetlenre a meccset a Vidi a Ligakupában

1-1-es döntetlent játszott a Videoton a Budapest Honvéd otthonában, a Ligakupa középdöntőjének A-csoportjában, így eldőlt, hogy a DVSC-TEVA jutott ebből a négyesből a sorozat fináléjába. A fehérváriak szerezték meg a vezetést, de a szünet után tíz emberre fogyatkozott a Vidi, és a piros-feketék Palásthy révén egalizálni tudtak.
 
/ 2010.03.31. 13:30:17 |

Megújult jegypénztárak várják a szurkolókat a Sóstói Stadionban

A Városgondnokság jóvoltából a pénztárak belső átalakítása már a tavaszi rajtra megtörtént, az új bútorzat mellett internet, áram és légkondícionáló is került a pénztárhelyiségekbe. A napokban pedig szép, igényes külső designt kaptak a jegypénztárak. A fejlesztésekkel gyorsabbá és kényelmesebbé vált a szurkolók kiszolgálása a Sóstói Stadionban.