Nőttek az adóbevételek a Közép-Dunántúli Régióban

Nőttek az adóbevételek tavaly a Közép-dunántúli régióban a 2011-hez képest, miközben az ismertté vált bűncselekmények száma kevesebb mint felére esett vissza — közölték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal régiós és megyei vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon Székesfehérváron. A 2012-re tervezett 30,8 milliárd forint helyett 33,8 milliárd forint folyt be valamennyi adónemet tekintve, ami közel tízszázalékos túlteljesítést jelent.
A cikkben VIDEÓ található!
2013.02.21. 19:13 |
Nőttek az adóbevételek tavaly a Közép-dunántúli régióban a 2011-hez képest, miközben az ismertté vált bűncselekmények száma kevesebb mint felére esett vissza — közölték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal régiós és megyei vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon Székesfehérváron.
 
Molnár Tamás, a NAV Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága főigazgatója elmondta: a 2012-re tervezett 30,8 milliárd forint helyett 33,8 milliárd forint folyt be valamennyi adónemet tekintve, ami közel tízszázalékos túlteljesítést jelent.  Umenhoffer Ferenc, a regionális adó főigazgatóság vezetője hozzátette, hogy az illetékességi körükbe tartozó adózók tavaly 422,5 milliárd forinttal járultak hozzá a központi költségvetés bevételi céljainak teljesüléséhez, amely 44,3 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. 
 
 Elhangzott, hogy 2012-ben a régióban mintegy 34 ezer ellenőrzést folytattak le a revizorok, az ellenőrzések során feltárt összes nettó adókülönbözet 33,3 milliárd forintot tett ki, ami 18,2 százalékkal meghaladja a 2011. évit. Krausz Béla, a regionális bűnügyi igazgatósága igazgatója hangsúlyozta: az ismertté vált bűncselekmények száma 2069-ről 1025-re csökkent egy év alatt, mert tavaly óta a számvitel rendjének megszegése bizonyos esetekben nem számít bűncselekménynek.

A 2013-as ellenőrzési tervekről Menyhárt Róbert, a megyei adóigazgatóság vezetője és Hideg József, a megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság igazgatója elmondta: kiemelkedő jelentőségű lesz a belföldi áfaösszesítő jelentés adatainak hasznosítása. Nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a termékpálya ellenőrzésre, a magánszemélyek vagyongyarapodására, valamint a kiutalás előtti áfavizsgálatokra.

Fokozottan vizsgálják majd az internetes kereskedelmet, a magánrendelőkben végzett humán-egészségügyi ellátást, a nagykereskedelem több ágát, a munkaerő-piaci szolgáltatásokat, illetve a hús-, baromfihús-készítmény gyártást és a műanyag csomagolóeszköz, műanyag építőanyag gyártást. Nagy hangsúlyt kapnak a jövedéki ellenőrzések a rendszeres, időszakos, illetve alkalmi rendezvényeken. Kiemelten foglalkoznak a távol-keleti textil- és ruházat, cipő- és lábbeli termékek importjával, továbbá a próbavásárlásokkal, az árueredettel, valamint a foglalkoztatotti ellenőrzésekkel.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.09.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.