-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Országépítő találkozót tartott Székesfehérváron Orbán Viktor
Országépítő találkozások programsorozatának negyedik állomását tartotta ma Székesfehérváron Orbán Viktor, volt miniszterelnök. Az ARÉV Sportcsarnok 3000 fős közönsége előtt elsőként a munkanélküliség problémájára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy minden egyes munkanélküli évente 750 ezer forintjába kerül az államnak. Orbán Viktor, az egészségügy helyzetét értékelve kiemelte, újra kell szabályozni gyógyszerpiacot, a legnehezebben helyzetben lévőknek pedig térítésmentes, ingyenes gyógyszercsomagokat kell biztosítani.
A volt miniszterelnök beszélt a második Széchenyi tervről is, amelynek keretében 500.000 új munkahely teremtésére látnak lehetőséget. Orbán Viktor szerint ezeknek a munkahelyeknek egy része már megvan, csak a cégek egy része feketén foglalkoztatja a dolgozókat. Fontosnak nevezte továbbá a napi egyszeri kötelező testnevelésóra bevezetését az iskolákban, valamint kitért a jó minőségű magyar élelmiszerek támogatására is.