-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Petőfi szobránál emlékezett a város a márciusi forradalomra
Díszpolgári címeket és elismeréseket adományozott Fejér megye az ünnepen
Díszpolgári címeket és elismeréseket adományozott Fejér megye az ünnepen
A himnusz és a történelmi zászlók bevonulása után Matus György színművész szavalta el Buda Ferenc: Március című versét. A színész előadását Vakler Anna énekes követte, aki egy népdalt énekelt el a szabadságharc idejéből. A folytatásban Szabó Gábor a Megyei Közgyűlés elnöke mondta el ünnepi beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy egy olyan országban élünk ma, amire elődeink vágytak, ahol szabadság van és nyitott számunkra az egész világ. Ezt követően Székesfehérvár polgármestere emlékezett. Warvasovszky Tihamér polgármester szerint a magyarság akkor sem felejti történelmét, ha az nem is mindig volt győztes. "Büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok sokszor fogtak össze egy közös ügy érdekében a történelem során." - emelte ki Székesfehérvár polgármestere. A köszöntők után Kozáry Ferenc színművész szavalta el Vörösmarty Mihály: Honszeretet című versét, majd a városvezetők, politikai pártok és társadalmi szervezetek helyezték el koszorúikat Petőfi Sándor szobránál.