Politikai oldalakon átívelő támogatottság - elfogadták Fehérvár 2025-ös költségvetését

Az ülés elején egyperces néma főhajtással emlékezett a Közgyűlés a 70 évesen elhunyt egykori önkormányzati képviselőre Botos Zoltánra. A legfontosabb napirendi pontja az ülésnek a város 2025-ös költségvetésének elfogadása volt, de kiírták a közbeszerzési eljárást a Nagyszombati út felújításának első ütemére és döntés születetett arról is, hogy elindul az engedélyes tervek elkészítése a Teleki és a Zeneiskola felújításához.
2025.02.21. 13:09 |
Politikai oldalakon átívelő támogatottság - elfogadták Fehérvár 2025-ös költségvetését

A büdzsét  18 igen és 3 nem szavazattal fogadta el a testület

Székesfehérvár idei költségvetésének bevételi főösszege 91,3 milliárd forint, amiből 38,9 milliárdot tesznek ki a saját bevételek.

Az elfogadott 2025-ös költségvetésről ITT olvashat bővebben!

Cser-Palkovics András a költségvetés vitájának lezárásakor arról beszélt, hogy nagyon korrekt, kultúrált vitája volt a város 2025-ös büdzséjének. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen stabil és biztonságos költségvetés megalkotása a fehérváriak munkájának és ezáltal az iparűzési adóbevételnek köszönhető. Kiemelte, hogy a 25 megyei jogú város közös nyilatkozatot fogadott el annak érdekében, hogy mielőbb megkaphassák az EU-s forrásokat, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki önkormányzatról van szó.

Úgy gondolom, hogy biztonságos és stabil a 2025-ös költségvetés, amit elfogadott a város Közgyűlése és a pártpolitikán felül nagyarányú támogatottságot kapott – mondta a testületi ülés után Cser-Palkovics András polgármester. „Ez is mutatja, hogy az elmúlt hónapok, hetek előkészítő munkájának volt értelme és volt értelme a szakmai és a közéleti egyeztetéseknek. Számos ellenzéki javaslatot is be tudtunk fogadni, és örülök annak, hogy így egy széles társadalmi támogatottságú költségvetést fogadott el a Közgyűlés.” Mint hangsúlyozta a stabil és biztonságos működés mellett jelentős fejlesztési forrásokat is tartalmaz az idei büdzsé. Ennek nagy részét, - 20 milliárd forintból mintegy 12 milliárd forintot - az állami költségvetés biztosítja, és több mint 7 milliárd forintot pedig az önkormányzat saját bevételeinek terhére lehet fejlesztésekre fordítani.

A 2025-ös költségvetés vitája előtt Farkas László a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke arról tájékoztatta a testületet, hogy 11 igen és 2 nem szavazattal elfogadásra javasolta a bizottság az idei büdzsét. Kiemelte, hogy stabilitásra és biztonságra épít, jelentős bérfejlesztésekkel együtt, továbbá hangsúlyozta, hogy magánszemélyeknek Fehérváron semmilyen helyi adót nem kell fizetniük továbbra sem.

Fazakas Attila önkormányzati képviselő köszönetet mondott a hivatal dolgozóinak, a költségvetés összeállításáért. Arról is beszélt, hogy a béremeléseket pozitívumként értékeli, de annak mértékét kevésnek tartja. Mint mondta 2025-ben az állam fele fizetendő szolidaritási adó mértéke magas és mintegy harminc százaléka az iparűzési adó bevételnek. Kiemelte továbbá, hogy a gépjárműadó bevétel, nem az önkormányzat költségvetését gazdagítja.

Molnár Tamás önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a külső gazdasági körülmények ellenére stabil költségvetést alkotott Székesfehérvár, ami nagyban köszönhető az iparűzési adó bevételnek és a fehérváriak munkájának. Kiemelte, hogy értékes tartalékot is képez az önkormányzat, nem csak 2025-re, hanem már 2026-ra is. Mint hangsúlyozta a szolidaritási hozzájárulás egy régi adónem, ami azért van, hogy a nagyobb adóerő képességgel rendelkező települések a kevesebb bevétellel rendelkező településeket segítsék. „A mértékével lehet vitatkozni és jó lenne, ha agglomerációs gondolkodás lenne jellemző ennek elköltésére. A most induló Versenyképes Járások Program ehhez ad segítséget.” Elmondta, hogy a 2025-ös költségvetés komoly fejlesztéseket is tartalmaz, viszont elenyésző EU-s forrást. „Miért másodrendű állampolgár egy Fehérváron élő EU-s polgár, mint egy hasonló német vagy spanyol város állampolgára, ahol ugyanezeket a jogosan járó forrásokat megkapják a települések?” - tette fel a kérdést.

Sándor Barbara önkormányzati képviselő hozzászólásában elmondta, hogy nem a szolidaritási adóval van a probléma, hanem annak állami felhasználásával. Juhász László önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően új közösségi létesítmények épültek, melyek fenntartását szintén tartalmazza a 2025-ös költségvetés.

A fehérvári intézmények stabilan és a közszolgáltatások szintén biztonságosan fognak működni 2025-ben is

„Mintegy 24-25 milliárd forintot költünk hivatallal együtt az intézményeink működtetésére, ami jelentős tétel.” - mondta a város polgármestere Cser-Palkovics András. Kiemelte, hogy az „adóbevételeink tekintetében a legnagyobb bevételünk az iparűzési adóbevétel lesz az idei esztendőben is. 28,6-28,7 milliárd forintot várunk ebből az adónemből, az építményadóból pedig mintegy 4 milliárd forintot. A szolidaritási hozzájárulása Fehérvárnak 8,7 milliárd forint, azonban elindul a Versenyképes Járások Program, ami által - bízom benne - , hogy a jövőben egyre nagyobb arányban visszaérkezik a szolidaritási hozzájárulás Fehérvárra és Fehérvár közvetlen környezetére.”


Prezentáció a 2025-ös költségvetésről - LETÖLTÉS (.pptx)

A költségvetési előterjesztést és az Önkormányzat bevételeit és kiadásait bemutató melléklet az alábbiakban letölthető!

Költségvetési rendelet 2025., előterjesztés - LETÖLTÉS (.pdf)

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025. évi költségvetési rendeletének bevételi és kiadási főtáblái:

Bevételi főtábla - LETÖLTÉS (.pdf)

Kiadási főtábla - LETÖLTÉS (.pdf)


Új igazgató a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben

Török Tünde Melindát választotta a testület a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény vezetőjének, mert a jelenlegi igazgató, Mészáros Józsefné megbízása és közalkalmazotti jogviszonya 2025. március 31-én, nyugdíjba vonulása miatt megszűnik. Az új igazgató kinevezését egyhangúlag támogatta a testület.

Így tarthatnak nyitva a belvárosi teraszok

A vendéglátó egységek és az azokat látogató vendégek visszajelzései, továbbá az elmúlt évi tapasztalatok alapján, de a belvárosi lakók pihenéshez való jogára is tekintettel újraszabályozta a Közgyűlés a kitelepülések, az-az a belvárosi teraszok nyitvatartási idejét.

Az eddigi két időszakot (május 1. – szeptember 30. és október 1. – április 30.) négy időszakra bontották a következők szerint:

– április 15-től az általános iskola utolsó tanítási napjáig (tavaszi időszak)
– az általános iskola utolsó tanítási napjától augusztus 31-ig (nyári időszak)
– szeptember 1-től október 31-ig (őszi időszak)
– november 1-től április 14-ig (téli időszak)

A nyitvatartási időket az alábbiak szerint állapította meg a testület:

tavaszi időszakban: április 15-től az általános iskola utolsó tanítási napjáig

– ha másnap munkanap van (H, K, Sze, Cs, V): 22 óráig
– ha másnap nincs munkanap (P, Szo): 24 óráig

nyári időszakban: az általános iskola utolsó tanítási napjától augusztus 31-ig
– minden nap 24 óráig

őszi időszakban: szeptember 1-től október 31-ig
– ha másnap munkanap van (H, K, Sze, Cs, V): 22 óráig
– ha másnap nincs munkanap (P, Szo): 24 óráig

téli időszakban: november 1-től április 14-ig
– ha másnap tanítási nap van (H, K, Sze, Cs, V):21 óráig
– ha másnap nincs tanítás (P, Szo): 22 óráig

Fentieken túl elfogadták, hogy a Polgármester egész évben jogosult legyen meghatározni azon önkormányzati rendezvényeket vagy nemzetközi sporteseményeket, melyek idején a vendéglátó egység kitelepülése legkésőbb 24 óráig tarthat nyitva. Lehrner Zsolt belvárosi önkormányzati képviselő elmondta, hogy a belvárosban élők véleményét mindenképpen figyelembe kell venni és köszönetet mondott a lakóknak, hogy ehhez a módosításhoz a különböző fórumokon hozzájárultak.

A város gazdasági társaságainak üzleti tervét is elfogadta a testület

Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok felügyelőbizottságai is megtárgyalták az üzleti terveket, amik a cégek 2025-ös működésének és gazdálkodásának a kereteit határozzák meg. A SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt., Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., a DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft, a Continus Nova Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Kft., a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft, a Fehérvár Médiacentrum Kft, az Önkormányzati Informatikai Központ Non-profit Kft, az Alba Airport Fejlesztő és Üzemeltető Kft. és a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. üzleti tervét is egyhangú döntéssel fogadták el a képviselők.

Döntöttek a Teleki és a Zeneiskola felújításának tervezéséről

A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola épületének bővítését az épület tetőterének beépítésével lehet megoldani, ami építési engedélyköteles, így a megvalósításhoz szükséges a mindenre kiterjedő építési engedélyes tervdokumentáció elkészítése. A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola épületének bővítésére a tervezési feladat részét képezi az épület tetőtér beépítésével plusz termek kialakítása, valamint az épület részleges felújítása. Négy új tanterem kialakítása, egy szaktanterem (fizika) kialakítása, három csoport tanterem kialakítása és egy 100-120 fő befogadására alkalmas közösségi tér kialakítása a feladat, továbbá a tornaterem és az öltözők teljeskörű felújítása, illetve egy 50 fő befogadására alkalmas tanári szoba kialakítása. A tervezéskor a tanulói szekrények elhelyezését is figyelembe veszik, lesz részleges akadálymentesítés és fejlesztik a gyengeáramú rendszerét is az iskolának.

A Hermann László Zeneiskola épület felújítására és bővítésére vonatkozó tervezési feladat a tetőzet felújítását, a pinceszinti nedvesség kezelését, a homlokzatok felújítását, az épületgépészeti és elektromos rendszerek felújítását, a vizesblokkok korszerűsítését és az akusztikai korszerűsítést tartalmazza.

A Csónakázó-tó partjára kerül „A kelő napsugár”

Bory Jenő szobrászművész „A kelő napsugár” szobrának bronz másolata eredetileg a Bányató mellett volt, ahol sajnos rongálás áldozata lett. A szobrot azóta felújították és a Városgondnokság a Csónakázó-tó északi partjánál állítja majd fel.

Fehérváron lesz a Tour de Hongrie profi országúti kerékpárverseny 4. szakaszának befutója

Az idén 100 éves jubileumát ünneplő verseny nemzetközi szinten is egyre inkább jegyzett megmérettetés, 2025-ben május 14. és 18. között lesz. A verseny 4. szakasza 2025. május 17-én kerül megrendezésre, melynek rajtja Tatán, befutó helyszíne pedig Székesfehérváron a MET Arénánál lesz. Székesfehérvár már nyolcadik alkalommal fogadja a körverseny mezőnyét, hatodszor befutó városként. A versenyt támogatásáról biztosította a testület.

Koronázó tér felújítása

Elindította a testület a Koronázó tér felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. A Koronázó tér burkolata erősen leromlott, a korábban beépített mészkő szétfagyott, a csapadékvíz pedig bejutott az alsóbb pályaszerkezeti rétegekbe. A fagyási károk miatt az andezit lapok is elmozdultak, törtek. A koronázó templom maradványait bemutató terület feletti vasbeton lemez szigetelése tönkrement, beázások tapasztalhatók, ami a szerkezet élettartamát rövidíti. A munkák során a régi burkolat felszedésre kerül, a használható lapok megőrzésre kerülnek, hogy a későbbiek során a Városház téri lapburkolatok pótlására felhasználhatók legyenek. Új fagyálló kőzetekből épül meg a burkolat, a vasbeton lemezek szigetelését kicserélik, a megrongálódott csapadékelvezető rendszert pedig javítják.

Szarka Géza tér Székesfehérvár Belvárosában

A Székesfehérvári Árpád Fürdő előtt, a Kossuth és a Táncsics utca találkozásánál található Medgyessy Ferenc „Táncosnő” bronzszobra. A félkörívesen kialakított padok kicsiny teret formálva biztosítanak lehetőséget a pihenésre a belvárosi forgatagban. A kis tér mostantól Szarka Géza nevét viseli. Szarka Géza a Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társaság alapító elnöke, továbbá a székesfehérvári Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (ma: Teleki Blanka Gimnázium) igazgatója, majd a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Könyvtár és Levéltár levéltárosa, könyvtárosa, nyugdíjba vonulásáig pedig a Vasvári Pál Tanítóképző Gyakorló Iskola tanára volt.

Minden képviselő határidőben leadta a vagyonnyilatkozatát

Az önkormányzatokról szóló törvény alapján az önkormányzati képviselők a megválasztásuktól, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított harminc napon belül kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni. A meghatározott határidőn belül, 2025. január végéig valamennyi tisztségviselő és képviselő eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének.

Útfelújítások Öreghegyen

A Krasznai és az Udvardy utca felújítása esetében sikeresen lezárta a testület a közbeszerzési eljárást és indulhat a beruházás. Ugyancsak az Öreghegyet érintő útfelújítás, hogy a Nagyszombati út első ütemének felújítási munkáira kiírta atestület a közbeszerzési eljárást. Erre az útfelújításra is jelentős tételt tartalmaz a 2025-ös költségvetés.

Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00