-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Programismertető országjárás: Fehérváron járt a miniszterelnök
A vidéki nagyvárosok közül elsőként Székesfehérvárt kereste fel Magyarország miniszterelnöke programismertető országjárása során. Gyurcsány Ferenc szerint az új Magyarország programja a korszakváltásé, ami a rendszerváltás 15 éves átmenetét zárja le. Gyurcsány Ferenc kiemelte, nem véletlen, hogy elsőként Székesfehérvárt kereste fel, a város jó példát mutat az ország számára, az elmúlt 15 évben páratlan fejlődést produkált. A miniszterelnök elmondta, az elmúlt négy évben közel 32 milliárd forint központi támogatás érkezett Fehérvárra.
A fehérvári ARÉV Csarnok több mint 3000 fős közönsége előtt a miniszterelnök bemutatta, és a választók figyelmébe ajánlotta az MSZP megyei országgyűlési képviselő-jelöltjeit, majd arról beszélt, hogyan lehet az állami fejlesztés eszközeivel virágzó gazdaság létrejöttét elősegíteni sok százezer munkahelyet teremtve, milyen iparágakban látja Magyarország a jövőjét, és hogyan építi át ehhez oktatását, közlekedési hálózatát, hogyan alakítja át egészségügyét.
Ezt követően programja helyi, területi szintű konkrétumaival is megismertette az érdeklődőket. Magyarország miniszterelnöke kiemelte, Székesfehérvár azáltal lesz erős régióközpont, ha Fejér-megye déli részének felzárkóztatása is megtörténik. Gyurcsány Ferenc kiemelte, Sárbogárd és térségében nem járulékcsökkentéssel lehet új munkahelyeket teremteni, hanem azzal, ha kiépül a korszerű úthálózat, ezáltal bekerül a gazdaság vérkeringésébe a település. A közútfejlesztésekkel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, döntés született arról is, hogy gyorsforgalmi úttá alakítják a 81-es főút Székesfehérvár és Mór közötti szakaszát, ezáltal remélhetőleg kevesebb lesz a baleset a „halálúton”.
Gyurcsány Ferenc kiemelte, nem véletlen, hogy elsőként Székesfehérvárt kereste fel, a város jó példát mutat az ország számára, az elmúlt 15 évben páratlan fejlődést produkált. A miniszterelnök elmondta, az elmúlt négy évben közel 32 milliárd forint központi támogatás érkezett Fehérvárra, ez megközelítőleg 10-szerese annak a pénznek, amit 1998 és 2002 között kapott a város.