Rekordnagyságú pályázati kifizetés a Közép-Dunántúli Régióban

 Kiemelkedően teljesített a KDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. az uniós kifizetések terén, ugyanis a 2014-es esztendőben az Ügynökség 28,9 milliárd forint kifizetését vállalta a tárgyévben, s ezt jelentősen túlteljesítette. A csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón kiemelték, hogy december végéig rekordmennyiségű, 31,4 milliárd forint pályázati forrást juttattak el a közép-dunántúli projektgazdaságokhoz.
2015.02.19. 15:12 |
Kiemelkedően teljesített a KDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. az uniós kifizetések terén, ugyanis a 2014-es esztendőben az Ügynökség 28,9 milliárd forint kifizetését vállalta a tárgyévben, s ezt jelentősen túlteljesítette. A csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón kiemelték, hogy december végéig rekordmennyiségű, 31,4 milliárd forint pályázati forrást juttattak el a közép-dunántúli projektgazdaságokhoz.
 
 A Közép-Dunántúli Regionális Ügynökség által kezelt regionális pályázatok (KDOP) esetében 2014-ben több mint 31 milliárd forint uniós támogatást fizettek ki regionális gazdaságfejlesztésre, városközpontok és települések fejlesztésére, közlekedés-, és környezetfejlesztésre, humán infrastruktúra-fejlesztésre, továbbá turizmusfejlesztésre.
 Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezető igazgatója beszédében elmondta, hogy a munkatársak erőfeszítéseinek jóvoltából a Társaság az elmúlt években mindig túlteljesítette pályázati kifizetésekre vonatkozó elvárásokat. 2011-ben, valamint 2012-ben is 104%-os, 2013-ban pedig már kiemelkedő 120%-os teljesítményt tudhat maga mögött az Ügynökség. „Kiválóan halad a pályázati források kifizetése a Közép-Dunántúli régióban. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnek 2014 folyamán jelentősen több forrást sikerült lehívnia és kifizetnie a nyertes pályázóknak, mint amit eredetileg tervezett, így kiemelkedően hatékony 108%-os teljesítéssel zárja az évet” – tette hozzá Molnár Tamás, a KDRFÜ ügyvezető igazgatója.
 A csütörtök délután sajtótájékoztatón Vargha Tamás parlamenti államtitkár is megjelent, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy Székesfehérvár az elmúlt esztendőkben a Közép-Dunántúli Régió vonzó gazdasági központjává fejlődött. „Ezt a gazdasági előnyt igyekszünk megtartani és erősíteni akkor, amikor a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel együttműködésben arra törekszünk, hogy mind több európai uniós pályázati forrás álljon rendelkezésre fő célkitűzésünk megvalósításához, azaz Székesfehérvár népességmegtartó erejének megőrzéséhez és a térségi központi szerep mind teljesebb kibontakoztatásához” – mondta Vargha Tamás.
 Hozzátette: az elmúlt uniós ciklusban ez az együttműködés olyan beruházásokat eredményezett a városnak, mint például a közelmúltban befejezett Mártírok út csapadékelvezető rendszerének felújítása, a Belvárosban található Fő utca felújítása, a közösségi közlekedés fejlesztése, a Koronás Park, vagy az Alba Medical Hotel. Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője azt is kiemelte, hogy az előttünk álló uniós ciklusban a gazdaságélénkítésre helyeződik a hangsúly annak érdekében, hogy magas hozzáadott értékű termelési eredményekkel tovább lehessen növelni Székesfehérvár gazdasági erejét, illetve növekedési pályára állítsák a Közép-Dunántúli Régiót is.
 
 A kiváló kifizetési adatok mellett a KDRFÜ munkatársai nagy figyelmet fordítanak a minőségi, ügyfélbarát szolgáltatásokra is. A 2014 októberében elvégzett ügyfél-elégedettségi vizsgálat során pozitív visszajelzéseket kaptak a Kedvezményezettektől. A pályázók 61 %-a kiváló, 33 %-a jó érdemjeggyel értékelte a KDRFÜ szakembereinek projektmendzsmenti munkáját.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.09.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.