-
Hazajönni Fehérvárra
Az ÖKK Podcast adventi történetében a tősgyökeres, fehérvári vasutascsaládból származó Kiss Imrét ismerhetik meg. A tornatanárnak készülő fiatalember a MÁV Előre (később Locomotiv) SC tehetséges és sikeres sportolója volt, ám az élet másfelé sodorta.
2024.12.21. -
3 technikumunk a TOP 100-ban
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján a napokban megjelent a 2025-ös 100 legjobb magyarországi technikum rangsora, amit idén a Mandiner hozott nyilvánosságra. A Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Technikuma a 100-as lista 30. helyét foglalja el.
2024.12.20. -
95 éves Erzsi néni
95.születésnapja alkalmából köszöntötték Molnár Dezsőné Csirke Erzsébetet, Áron Nagy Lajos festőművész hagyatékának őrzőjét.
2024.12.20. -
Változik a szakrendelések nyitvatartása
Változik a szakrendelések nyitvatartása a két ünnep között. Az idei évben receptfelírásra sem lesz már lehetőség, legközelebb majd csak január másodikán.
2024.12.20.
Stabil gazdálkodás, fejlesztések, jelentős béremelés - elfogadta a közgyűlés az idei költségvetést
A költségvetés vitájában Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a tavalyi év után idén végre ismét a hagyományos keretek között szavazhat a büdzséről a testület. „2020 januárjában teljesen természetes lett volna, hogy a közgyűlés tárgyalja meg, majd fogadja el városunk költségvetését a következő és rákövetkező években. Emberemlékezet óta nem volt arra példa, hogy egy éves büdzséről a polgármester, vagy nevezzék akárhogy a városvezetőt, egyszemélyben rendelkezzen. Tavaly mégis ez történt az ország minden településén, így Székesfehérváron is. A világjárvány belekényszerített minket ebbe a helyzetbe, a mai nap pedig önmagában egy győzelem e helyzet felett.
Ezért tehát igenis különleges, hogy most itt vagyunk, együtt vagyunk, testületünk minden tagja épen, egészségesen, közösen hozhatja meg ezt a döntést. Szeretném emlékeztetni Önöket, képviselőtársaim, hogy nem minden önkormányzat ilyen szerencsés. Az én hitem szerint a gondviselés vezérelt ehhez bennünket. Elérni azonban ezt rengeteg ember erőfeszítésével, munkájával és áldozatvállalásával tudtuk. Nekik tartozunk ma azzal, hogy mi is a képviselői, lokálpatrióta, helyi kötelességünket teljesítjük. Felülemelkedve a pártpolitikán, a személyes és politikai ambíciókon. Székesfehérvár, az otthonunk több ennél és sokkal több egy kampánynál is. Erre tanít bennünket a több mint ezer év, de ez az utolsó kettő is. (…) Az elmúlt két év erőfeszítéseit, a fehérvári polgárok erőfeszítéseit ismerjük el, becsüljük meg és jutalmazzuk, amennyire e testülettől, ennek az önkormányzatnak a lehetőségeiből csak telik! Mert a fehérvári embereknek tartozunk elszámolással és hálával!”
Százmilliárd forint fölé még soha nem emelkedett Székesfehérvár költségvetési főösszege
A költségvetés főösszege 106,5 milliárd forint. A büdzsé 25,2 milliárd forint saját bevétellel számol, ennek legfőbb tétele az iparűzési adó, amely – a kkv-knak nyújtott kedvezményekkel együtt is – megközelíti, év közben akár meg is haladhatja a 20 milliárd forintot, köszönhetően a helyi gazdaság fejlődésének. A költségvetés 63,4 milliárd forint forrást tartalmaz fejlesztésekre, felújításokra, feladatokra.
1.3 milliárdos béremelés lesz 2022-ben az önkormányzati szektorban
Kiemelt tételt képeznek a személyi juttatások, a megemelt minimálbér és a garantált bérminimum biztosítása. Ahol a kormány döntött béremelésről, ott ahhoz kapcsolódóan jelentős kompenzációt is ad az önkormányzatoknak. Összességében az állammal kapcsolatos elszámolás során az önkormányzat pozíciója 1,3 milliárd forinttal javul. A szociális dolgozók számára létrehozott hűségjutalom rendszerét idén az óvodai és bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik, a közszférában dolgozók esetében pedig 407 millió kerettel biztosítják 2022-ben is a kafetériát.
Stabil gazdálkodással számol az idei költségvetés Székesfehérváron
Működtetési, jóléti, térségi feladatokra 36,7 milliárd forint jut. Folytatódnak a kiemelt önkormányzati fejlesztési programok, többek között az Ybl Miklós, a Kégl György és a Saára Gyula program, a közbiztonsági és születési program, a 65 év felettiek egyszeri éves támogatása, a fásítási és erdőtelepítési program. 2,6 milliárd forintot fordítanak a tömegközlekedésre úgy, hogy bérletárat csökkentenek, közben bővítik a hálózatot.
A költségvetés jelentős, mintegy 6,4 milliárd forintos tartalékkal számol, hitelfelvételt ugyanakkor nem tartalmaz sem ezévi működési célokra, sem hosszú távra. A magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük Székesfehérváron.
Farkas László a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke, aki idén már a 32. városi költségvetés elfogadásában működött közre elmondta, hogy a bizottság 8-2 arányban támogatta az idei büdzsét. „Elértük azt, hogy egy történelmi nagyságú költségvetés az idei - már csak a több mint 106 milliárdos főösszeg miatt is. A fehérvári gazdaság nagyon jól teljesített, de a saját bevétel mellett nem szabad elfelejteni a jelentős kormányzati támogatást sem. Az új fejlesztésekre, felújításokra is rekord nagyságú 64 milliárd forint ot fordíthat Fehérvár, ami jelzi, hogy a város fejlődése a válságidőszakban sem torpan meg.” Kiemelte, hogy az 1.3 milliárd forintot is meghaladja a béremelésekre fordítandó összeg és komoly, 6 milliárd forintnál is több tartalékkal számol a büdzsé. „Büszke vagyok a város teljesítményére és szeretném megköszönni minden szereplőnek, aki a büdzsé összeállításában részt vett.” - mondta Farkas László.
Márton Roland önkormányzati képviselő elmondta, hogy nem először beszélünk rekord költségvetésről és "minden büdzsé annyit ér, amennyit végrehajtunk belőle." Hangsúlyozta, hogy a város költségvetésének a végrehajtása függ az országos költségvetéstől és az infláció hatásától. A béremelésekre fordítandó 1.3 milliárd forint pedig éppen hogy fedezi az inflációból fakadó nyomást a béreken és bízom abban, hogy évközben ezeken a béreken lehet még fejleszteni, mert jól megfizetett és elégedett közalkalmazottak nélkül nem lehet a város versenyképességét tovább fokozni.
Molnár Tamás önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy meg kell köszönni minden fehérvárinak, aki hozzátett ehhez a költségvetéshez. „Sokan nem is gondoltuk, hogy ilyen lehetőségei lesznek Fehérvárnak 2022-ben, hiszen stabil, megnyugtató működést biztosít. Számtalan játszótér, út és intézményfelújítás is történt az elmúlt években az önkormányzati körzetekben, ami 2022-ben is biztosított lesz a költségvetés által.”
Szigli István önkormányzati képviselő már 27 éve vesz részt a költségvetés elfogadásában és mint mondta "akkor mondhat egy-egy önkormányzati képviselő bármit is, ha elfogadja a büdzsét." Kiemelte, hogy az elmúlt években több tízmilliárddal nőtt a város vagyona. "Valamennyiünket szolgálni fognak a fejlesztések, amikre ez a büdzsé is biztonsággal ad lehetőséget. Olyan előkészítés alatt álló tervek valósulhatnak meg, mint például a Feketehegyen a sportcentrum fejlesztése." Beszélt arról is, hogy napirendre került az ún. egérút kérdése a Szárazrét és a Bakony utca között, és „ez az év arra is alkalmas lehet, hogy a területek kapcsán a jogviszonyokat tisztázzuk és a jövő évi büdzsében jelenjen már meg az egérútnak a felújítása.” Kiemelte, hogy 2010 után mostanáig mintegy 24 milliárd forint jutott a Feketehegy Szárazréti fejlesztések megvalósítására.
Horváth Miklósné vízivárosi önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, hogy több mint 16 milliárdnyi fejlesztési forrás érkezett a Vízivárosba az elmúlt 11 évben.
Juhász László önkormányzati képviselő elmondta, hogy az idei évben is egyértelmű az irány. „A világjárvány nem csak a fehérváriak életében, hanem a sport, a kultúra és civil területen is nehéz volt, de az idei büdzsé ezen területeket is kiemelten kezeli.”
Jelenlegi igazgatóknak szavazott további évekre bizalmat a testület
A testület egyhangúlag támogatta, hogy továbbra is Mészáros Józsefné jelenlegi intézményvezető vezesse a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményt. Ugyancsak támogatásáról biztosította és megszavazta további öt évre a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatójának Csurgai Horváth Józsefet a közgyűlés. A Széphő vezérigazgatóját Szauter Ákost további három évre választották a szolgáltató vezetőjévé.
Megnövelték a Székesfehérvári időskorú személyek települési támogatását
A „Székesfehérvári időskorú személyek települési támogatása” jelenleg 5000 forint összegű, egyösszegben folyósított, vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amit 2022-re 7.500 forintra emelt fel a testület. A pénzbeli támogatás továbbra is „felhasználási kötöttség nélkül” nyújtott ellátási forma. A program keretében éves átlagban 17.091 fő időskorú személy részesült.
Üzleti terveket fogadott el a testület
SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Continus Nova Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság és Székesfehérvár Városgondnoksága Korlátolt Felelősségű Társaság 2022-es üzleti tervét is elfogadta a képviselő-testület.
Kiválasztotta a testület a kivitelezőt a Balatoni út belső szervízútjának felújítására
Többször felmerült lakossági fórumon is a Balatoni út belő szervízútjának felújítása. Ennek hatására elkészültek a tervek és nagy öröm, hogy a kivitelezés első üteme néhány héten belül el is kezdődhet. Bár ez egy belső útszakasz, mégis sokan használják éppen ezért a kivitelezés alatt türelmeót és megértést szeretnénk kérni a közlekedőktől - mondta Fehérvár polgármestere.