Az Oktatási Minisztérium által lebonyolítandó Szakiskolai Fejlesztési Program egyik fontos célja, hogy korszerűsítse a pedagógusok ismereteit, javítsa a szakképzés minőségét, növelje a végzettek elhelyezkedésének esélyeit, és ezeken keresztül erősítse a képzés és a képzésben részt vevők szakmai és társadalmi presztízsét. Az SZFP II-ben a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium is nyert, ennek apropójából beszélgettünk Lasky Gyulával az intézmény igazgatójával, aki a szakképzés problémái között említette az iskolai hiányzások jelentős növekedését.
Jelenleg milyen szakmákat, szakmacsoportokat oktatnak az Árpádban, és ezek közül melyek a legnépszerűbbek?
Intézményünkben –a város szakképző intézeteinek munkamegosztása alapján– a szolgáltató szakterület szakmáit oktatjuk, így például ruhaipari és könnyűipari szakképzés folyik. Nálunk tanulnak a kozmetikusok, a kárpitosok és a fényező-mázolók is. A másik a villamos terület, valamint a középiskola elvégzése utáni szakképzésben is folynak képzések.
A szolgáltató szakmák közül a legnépszerűbb a fodrász szakma, ugyanis a lányok között óriási az érdeklődés. Ez például az iskolánkba való jelentkezésen is megmutatkozik, ugyanis a fodrász szakmáról van egy olyan elképzelés, hogy ez egy viszonylag könnyebb munka, csinosan lehet öltözni, de azzal nem igazán foglalkoznak a szülők, hogy lesz –e vajon elegendő induló tőkéje, hogy egy saját műhelyt ki tudjon alakítani a gyermek, vagy el tudnak-e helyezkedni ebben a szakmában, mivel mindenki számára világos, hogy ezen a területen túlképzés folyik.
Melyik szakma jelentheti a legbiztosabb megélhetést, a legbiztosabb elhelyezkedést Ön szerint?
Azt hiszem, hogy most egyre inkább az iparral kapcsolatos szakmáknál, tehát a villamos szakmáknál a legjobbak az esélyek. A villanyszerelő szakma jelentősen felértékelődött az utóbbi években, az itt végzett tanulók szinte biztosan el tudnak helyezkedni.
Ha szakképzési fejlesztésről van szó, akkor az iskolának a külkapcsolatait semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni…
Már csak azért sem, mert az elmúlt két évtizedben egy széleskörű kapcsolatrendszert építettünk ki a szomszédos országok szakiskoláival. Megnézzük, hogy hogyan történik a szakképzés a szomszédos iskolákban azokon a területeken, amelyeket nálunk is oktatnak. Az ott ellesett ötletek felhasználása sokat jelenthet. Törekszünk a tanuló cserére is, ilyenkor a diákok konkrétan ismerkednek az oktatott szakmákkal a külföldi iskolában. Jelenleg hat ország nyolc iskolájával van élő kapcsolatunk. Ezek között van olyan, ahol nem kifejezetten szakmai, hanem sport kapcsolat van, például a prágai iskolával.
Évente hány diák tud elutazni, és külföldön tapasztalatokat szerezni, tanulni?
Ez körülbelül negyven-ötven főt jelent, akik szakmai, és körülbelül még ugyanennyien vannak akik sport kapcsolat keretén belül utazhatnak. Tehát körülbelül száz diák az, aki több napot eltölthet külföldön a cserekapcsolatoknak köszönhetően.
Az iskola hogyan tudja finanszírozni a szakképzéshez elengedhetetlen eszközöket, például erősáramú gyakorló berendezéseket, varrógépeket?
A probléma kettős, az egyik az eszközöknek a fejlesztése, amelyeket a tantervek megvalósításához szükséges beszerezni, ezek nem egyszer valóban nagy értékű beruházások. Ehhez fontosak a szakképzési fejlesztési támogatások és a velünk kapcsolatban álló cégek segítsége. Nagyobb problémát jelent az anyagellátás, hiszen a fejlesztési támogatásból anyagköltségre nem lehet fordítani. Ezt a költségvetésből kell előteremteni és itt meg kell említeni azt is, hogy nagyon sok esetben a szponzori tevékenység az amelyik sokat segített rajtunk. Például a szomszédos Tulipán Ruhagyár a maradék anyagait rendelkezésünkre bocsátja, így a tanulók a napi munkához szükséges anyagokkal dolgozhatnak. A kárpitosok például az iskola berendezéseivel különböző behozott tárgyakat kárpitoznak, nem vállalkozás szintjén, hanem csak a helyi lehetőségek megvalósítási szintjén gyakorolhatják a munkát.
Így kell ennek lennie, hogy azok a cégek ahol a későbbiekben esetleg dolgozhatnak majd a diákok, azok fektessenek be az oktatásba?
A szakoktatás fejlesztésében a koncepció természetesen az, hogy minden lehetőséget megkapjanak az iskolák. Hogy ennek a későbbiekben hogyan valósul meg a finanszírozása, ez most még nem látható egészen tisztán.
Szinte már közhelyként beszélünk arról, hogy vissza kell állítani a szakmák becsületét és újra elismertté kell tenni azokat a szakmákat, amiket akár itt az Árpád iskolában is oktatnak. A Szakiskola Fejlesztési Program II. is szolgálhatja ezt a célt?
Sok területen a minőségi munka visszaállítása a cél, és ezt véleményünk szerint csak a helyi szakemberek tudják maradéktalanul megvalósítani. Azonban első lépésként a tanulók hiányos előképzettségéből adódó felzárkóztatása a legfontosabb, itt nem csak a tananyagnak a pótlásáról van szó, hanem olyan humán, emberi kompetenciáknak a felzárkóztatásáról is, amelyet nem minden esetben tudnak, akár a szülői háztól magukkal hozni. Az új elképzelésekben szerepel többek a háztartási alapismeretek átadása, például, hogy hogyan kell egy asztalt megteríteni, vagy hogyan kell udvariasan viselkedni –sajnos néha ilyenekkel is problémák vannak.
Az iskolai hiányzások terén is jelentős változások figyelhetőek meg az utóbbi években…
Míg a 90-es évek elején évente 10-ezer volt az intézményben az éves „hiányzott órák” száma, addig ez a szám ma már a 100 ezret is meghaladja. Az iskolának abban az esetben, ha a tanulónak több igazolatlan hiányzás van a megengedettnél, a települési jegyzőt kell értesítenie, aki akár pénzbüntetéssel is sújthatja a „lógós” diák családját. Lasky Gyula elmondta, hogy nem cél az, hogy a családot büntessék a gyerek igazolatlan hiányzása miatt, azonban az iskolának törvényi kötelezettsége van. Megemlítette azt is, hogy a tantestület a minap olyan oldalra bukkant az interneten, ahol orvosi pecséttel ellátott kitöltetlen igazolások voltak fellelhetőek, majd reményét fejezte ki, hogy ilyen súlyos hamisítást nem követnek el a diákok az igazolt hiányzás érdekében.
