-
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Száz éve született László Gyula - emlékkiállítás a Hétvezérben
Száz évvel ezelőtt született László Gyula történész. Az évforduló alkalmából emlékkiállítás nyílt a Hétvezér Általános Iskolában. A tárlaton a történész által készített a honfoglalás korát ábrázoló rajzokkal ismerkedhetnek meg a diákok. Az "50 rajz a honfoglalókról" című kötetet a gyermekek is nagyon szívesen forgatják, másrészt pedig ennek a kornak különleges szerepe van az iskola életében.
2010.11.30. 07:56 |
Száz évvel ezelőtt született László Gyula történész. Az évforduló alkalmából emlékkiállítás nyílt a Hétvezér Általános Iskolában. A tárlaton a történész által készített a honfoglalás korát ábrázoló rajzokkal ismerkedhetnek meg a diákok.
Fülöp Gyula a Szent István Király Múzeum régésze, László Gyuláról mesélt a gyerekeknek, ugyanis a régészt tanította egyetemi évei alatt a Széchenyi díjas szakember. Fülöp Gyula a szakma kiválóságaként és barátkánt emlékezett a 100 évvel ezelőtt született régészre, történészre, egyetemi tanárra és képzőművészre.
A kiállítást a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete és az intézmény közösen szervezte. A Hétvezér Iskola nagyon szívesen adott helyet ennek a tárlatnak, hiszen mint az igazgató mondja, egyrészt az "50 rajz a honfoglalókról" című kötetét a gyermekek nagyon szívesen forgatják, másrészt pedig ennek a kornak különleges szerepe van az iskola életében.