-
Megtalálták Mátyást a városban?
Az egykori Szűz Mária Bazilika az uralkodók, családtagjaik és más előkelő személyek számára szolgált temetkezési helyül, a feltárt maradványok a 2000-ben épült osszáriumban kerültek végleges elhelyezésre. Az itt őrzött csontok különböző szempontú tudományos vizsgálata jelenleg is zajlik, legfrissebb eredményeik egyike közelebb vihet Mátyás király azonosításához. A megjelent sajtóhírekre hivatkozva közleményt ad ki a Szent István Király Múzeum.
2025.04.15. -
Éneklő Ifjúság a Táncházban
A négy fehérvári mellett Gárdonyból, Fehérvárcsurgóról, Kápolnásnyékről, Pázmándról és Tatabányáról érkezett kórus az Éneklő Ifjúság hangversenyére. A kilenc énekkar a Malom utcai Táncházban lépett közönség elé kedden délelőtt. Előadásukat háromtagú zsűri értékeli és minősíti A és B kategóriában.
2025.04.15. -
Kilenc kórus mérte össze tudását
Gyermekdallal telt meg a Malom utcai Táncház. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezésében idén kilenc kórus mérhette össze tudását városunkban az Éneklő Ifjúság hangversenyén.
2025.04.15. -
Nagyböjti koncert
Nagyböjti koncertet adott a Vox Mirabilis Kamarakórus a Jézus Szíve templomban. A hangverseny vendége a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus volt.
2025.04.15.
Székesfehérvár és zarándoklatok - kedden lesz az utolsó előadás
November 15-én kedden 17 órától a Székesfehérvár és zarándoklatok sorozat nyolcadik, egyben utolsó előadására kerül sor az Egyházmegyei Látogatóközpontban. Mózessy Gergely: Körmenetek, zarándoklatok és államhatalom címmel tart előadást.
2022.11.14. 07:31 |

A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum a Látogatóközpontban nyolc részes előadássorozatot indított a tavaly elkészült Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút történelmi hátterének feltárására, valamint művelődéstörténeti és kulturális értékeinek népszerűsítésére és megismertetésére.