Székesfehérváron avatják az idén végzett honvéd altiszteket

Nagyszabásű ünnepségnek ad otthont Székesfehérvár július 27-én szombaton. A Városház téren avatják a 2013-ban végzett honvéd altiszteket és itt kerül sor eskütételükre is. A végzett honvéd altisztek mindannyian olyan legénységi állományú katonák, akiket parancsnokaik alkalmasnak tartottak arra, hogy végrehajtó katonából közvetlen vezetőkké, specialistákká váljanak.
2013.07.17. 12:25 |
Nagyszabásű ünnepségnek ad otthont Székesfehérvár július 27-én szombaton. A Városház téren avatják a 2013-ban végzett honvéd altiszteket és itt kerül sor eskütételükre is. A végzett honvéd altisztek mindannyian olyan legénységi állományú katonák, akiket parancsnokaik alkalmasnak tartottak arra, hogy végrehajtó katonából közvetlen vezetőkké, specialistákká váljanak.
„ A haderő az altisztekre támaszkodik, ők tartják egyben és viszik a hátukon. Szükségünk van kitűnő altisztekre, akik értik küldetésük célját és értelmét, s akik a hétköznapokban képesek azt megélni a szolgálat teljesítésével: pontosan és elkötelezetten, illő alázattal és emberséggel, bátran és okosan végzik feladataikat.” - mondta el Vargha Tamás honvédelmi államtitkár a július 27-i ünnepségről szervezett tájékoztatón.
„Az altisztek a mai magyar haderőben önálló beosztásokat betöltő, önálló katonai karrierpályán futó személyek, nagy felelősségi és hatáskörrel, az állomány jól kiképzett, a kor kihívásainak megfelelő tudással rendelkező, beosztottaikat mesteri módon vezetni tudó, gyakorlatias, a kisalegységek vezetéséhez, illetve a nagy értékű, bonyolult technikai eszközök kiszolgálásához és működtetéséhez szükséges kulcskompetenciával rendelkező tagjai. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy 2012-től sikerült visszaállítani az altiszt megnevezést, amely várhatóan társadalmi megbecsültségük növekedéséhez is hozzájárul majd. Ugyancsak ezért fontos az altiszt avatás ünnepélyes jellege is. Nagyon örülök, hogy idén Székesfehérváron, a nemzet történelmi fővárosának szívében kerül sor az eskütételre.” – tette hozzá a honvédelmi államtitkár.
2013. július 27-i (szombati) részletes program:

09.30 A Szentendrei Helyőrségi Zenekar térzenéje

09.45 Térfoglalás

10.00 Elöljáró fogadása

- Díszzászlóalj szemléje
- Történelmi zászlók fogadása
- Himnusz
- Eskütétel
- Ünnepi beszéd
- Szózat
- Díszmenet
- Történelmi zászlók kivonulása
2013-ban Székesfehérvár lesz az ünnepélyes honvéd altisztivatás házigazdája. A látványos program a Szent István Emlékév rendezvényeinek része. „Székesfehérvár katonaváros. Ezt a múltban betöltött szerepünk mellett a jelen is bizonyítja, hiszen itt működik az Összhaderőnemi Parancsnokság. Szinte nincs olyan fehérvári család, amely ne kötődne valamilyen szállal a honvédséghez, vagy a katonaléthez. Önkormányzatunk a hivatalos együttműködésen túlmutatóan is jó kapcsolatot ápol a Magyar Honvédséggel. Közösen készülünk a fontos nemzeti ünnepekre, velük közösen rendeztünk Honvédfesztivált, sőt tavaly augusztusban a tartományi újjáépítési csoport kibocsátó ünnepségére is a Városház téren került sor. Nagyon örülök, hogy a 2013-as Szent István Emlékévben a honvéd altisztek avatására is városunkban kerül sor, amely tovább erősíti a város és a Magyar Honvédség együttműködését.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
Idén kb. 90, szakmai tanfolyamon végzett honvéd altiszt ünnepélyes avatására kerül sor július 27-én, szombaton délelőtt fél tíztől. Õk mindannyian olyan - már rendszerben lévő – legénységi állományú katonák, akiket parancsnokaik, elöljáróik érdemesnek és alkalmasnak tartottak arra, hogy végrehajtó katonából közvetlen vezetőkké, specialistákká váljanak.
 
„Az MH Altiszti Akadémia 2011. november 15-i hatállyal Szentendrén jött létre. Alapfeladatként végezzük a honvéd altiszt-jelöltek iskolarendszerű képzését, a szerződéses katonák egységes katonai alapkiképzését, valamint katonai át- és továbbképzéseket. A hadseregek sikerének, működőképességének egyik titka a hatékony kiképzésben rejlik. A Szentendrén végzett kiképző, felkészítő munka sajátosságai vezettek oda, hogy a katona közvélemény a Magyar Honvédség „kapujának” tekinti a helyőrséget. Valamennyi katona, legyen akár tisztjelölt, altisztjelölt vagy szerződéses legénységi állományú katona, Szentendrén találkozik először a szervezett „katonaélettel”. Az Altiszti Akadémia fontos küldetése, hogy megteremtse a honvéd altiszti kar újszerű testületi azonosságának kialakításához szükséges alapokat. Törekszünk arra, hogy a magyar altisztképzés legnemesebb hagyományait feltárjuk, újraélesszük és az elődök követendő példáit az altisztek személyiségjegyeinek részévé tegyük. Az altisztek összekötő kapcsot jelentenek a tisztek és a legénységi állomány között, olyan alapegység, amely más állománycsoportoktól elkülönülő feladat-és hatásköri jellemzőkkel bír. Az altiszti kar fő tevékenysége a kisalegységek közvetlen vezetésében, kiképzésében és nevelésében, továbbá a bonyolult technikai rendszerek üzemeltetésében határozható meg. Az altisztek a kiképzés, a napi élet gyakorlati vezetésének, irányításának felelősei, vagy magasan képzett műszaki-technikai specialisták. Éppen ezért a szó klasszikus értelmében nem helyettesei a tiszteknek, akik más hatásköri és felelősségi kategóriába tartoznak. Mindig készen kell állniuk arra, hogy vezessetek, és arra is, hogy végrehajtsák a kapott feladatot.” – mutatta be az Akadémia működését és az altisztek hadseregben betöltött szerepét Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka.
 
Az idén avatott honvéd altisztek többsége az Összhaderőnemi Parancsnokság, valamint az irányítása alá tartozó katonai szervezeteknél folytatja majd szolgálatát. Mint a sajtótájékoztató résztvevői megerősítették: a honvédség előtt álló követelményeknek csak egy elhivatott, tenni akaró hadsereg képes megfelelni, s minden bizonnyal a most felavatott altisztek elkötelezettségükkel és tapasztalataikkal aktívan segítik majd a professzionális hadsereg működését. Vargha Tamás államtitkár, Horváth Gábor dandártábornok, az Altiszti Akadémia parancsnoka és dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta: a július 27-i program nyitott és sok szeretettel invitáltak meg minden érdeklődőt a Városház térre, a honvéd altisztek avató ünnepségére.