Színház az egész világ, játék a szerepekért, szerepjáték a jobb napokért

A diákokat Nagy Péter, a Vörösmarty Színház színművésze és rendezője, valamint Kovács Gál Nóra társával, Darabos Diánával várta az UNICEF részéről.

Előbb Nagy Péterrel beszélgettünk.

Shakespeare óta tudjuk, hogy színház az egész világ. E világban vannak színészek, akik játsszák a szerepeiket, és vannak mindennapi emberek, aki kénytelenek az élet által rájuk erőszakolt szerepjátéknak megfelelni. Mit gondol arról, hogy mit kell tenniük, miképp kell élniük a szerepjátszóknak a normális hétköznapokért?

Ha egyetlen dolgot kell mondanom, akkor azt emelem ki, hogy ennek érdekében az emberek tudjanak túlnézni önmagukon, és az élet tükrén is. A ma embere túl sokat nézi magát e „tükörben”. Jó dolog a tükör, de meg kell tudni keresni a másik emberben önmagunkat. Shakespeare mondta, hogy színház az egész világ, ugyanakkor a Hamletben hallhatjuk, hogy tükröt kell tartani a kornak. Az a mi dolgunk, hogy jobb hely legyen a világ, és a világ akkor lesz jobb hely, ha kitekintünk önmagunkból.

Mit tegyen az ember, ha belenéz a tükörbe, és görbe, vagy repedt tükröt lát?

Keressen egy másik tükröt...! És ha nem a tükör a hibás, hanem az emberben belül van a baj, akkor tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy javítsa ki a hibát, amit felismert saját magában.

Az élet színházában vannak víg játékok, drámák és néha tragédiák. Vegyünk még egy fogalmat, a traumát. Fel lehet oldani azokat, és ha igen, akkor hogyan?

A traumákat mindenképpen fel kell oldani. Ennek konkrét módjainak nem vagyok a szakértője, a magam példáiból tudom azt, hogy talpra kell állnunk és muszáj kapaszkodót találnunk az életben, az élethez. Ki kell emelni a fejünket a belső mocsárból, és nem belesüppedni abba, fontos meglátni az életünk saját távlatait, lehetőségeit. Hiszen tudjuk: az élet véges, de az embernek van módja az életén változtatni, tenni saját magáért, ha úgy tetszik a világért, de még inkább a közös dolgokért.

Az életben van katarzis...?

Hogyne, mégpedig naponta! Szimbolikusan minden nap egy életnek felel meg. Ahogy megyünk a sötétségből a fény felé, majd újra a sötétség felé nap nap után, ennek az „útnak” megvannak a katartikus pillanatai. Nyitott szemmel kell járni, észrevéve, hogy hol van a katarzis, a fordulópont, ami minket megváltoztat, vagy másképp tünteti fel a minket körülvevő dolgokat.

Kovács Gál Nóra és Darabos Diána az ifjakat leszólították a nézőtérről a játéktérre, és ott „játszottak” velük lelki egészségórát. A kérdéseimre felváltva válaszoltak.

Meglátásuk szerint szüksége van a diákoknak a lélek simogatására, és tapasztalataik szerint miért?

Igen, kell az ifjú lelkeket simogatni, hiszen az elmúlt években nem jó hatások értek bennünket. A pandémia közvetlen, vagy közvetve hatott a gyermekekre, aztán a jelenlegi ukrajnai háború is számos negatív érzelmet válthat ki a fiatalokból. Ezek miatt is szükség van a mentális egészség fejlesztésére, de a meglévő krízishelyetek után aztán mindenképpen!

Önök fiatalok, emlékezhetnek a gyermekkorukra. Ha volt konfliktusuk akkor, abból tanulva mit tudnak ajánlani a mai ifjaknak?

Azt, amit a mostani Lelki Egészségóra foglalkozáson is képviseltünk: ismerjék fel a szükségleteket, és tudják kommunikálni azokat. Mert nem az a kérdés, hogy történnek-e velünk negatív dolgok, hanem az, miképp tudjuk azokat átfordítani pozitív érzéssé. Ilyen helyzetekben a nézőpont váltásának képessége, és az önismeret nagyon fontos.

Az örök nagy kérdés: a pohár félig tele van, vagy félig üres? Hogyan tudja az ideges, feszült, a megbántott, a zaklatott fiatal inkább a pohár pozitív és nem a negatív tartalmát nézni?

Az érzelmek tudatosítása, felismerése szükséges. Létjogosultságot kell adni magunkban annak, hogy a negatív dolgok igenis megtörténhetnek velünk. A lényeg, hogy ezeket a helyzeteket fel tudjuk egészséges módon dolgozni, pozitív hozzáállást társítani az adott negatív helyzethez. Fontos azt is hangsúlyoznunk, hogy a mérgező pozitivizmus ne jelenjen meg. Lehet szörnyű minden, de jó tudni, hogy legalább fedél van a fejünk felett. A hála érzete igen fontos, de nem szabad, hogy ez mérgező pozitivizmusba menjen át.

Fontos, hogy felismerjük: negatív gondolataink vannak, de ezt szükségszerű pozitívvá fordítani, másik, jobb mederbe terelni.