Takács József az Év Tűzoltója
A Lánglovagok.hu tűzoltóportál és a Lánglovagok Egyesület idén is meghirdette az Év Tűzoltója pályázatot. A beérkezett javaslatokat értékelő bizottság az elismerést harmadik helyezettként Takács József tű. alezredesnek, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnokának ítélte. Takács József 1989. október elseje óta teljesít szolgálatot a székesfehérvári tűzoltóságon. A második helyen Becsehelyi Tűzoltó Egyesület alelnöke, Tóth Ferenc végzett, míg az első helyezést Kovács Zsolt, a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, parancsnoka nyerte el.
2008.02.27. 07:18 |
![](/_user/47/Image/A%20csoport/taki.jpg)
Pest, Zala és Fejér megyéből kerültek ki a Lánglovagok Egyesület és a Lánglovagok.hu által meghirdetett Év Tűzoltója 2007. pályázat nyertesei. A szabályok szerint a pályázatra részletes indoklással bárki jelölhetett olyan hivatásos, önkéntes vagy létesítményi tűzoltót, akit az éves, valamint eddigi munkája alapján alkalmasnak talált a cím viselésére.
A harmadik helyen Takács József tű. alezredes, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka végzett. Kollégája a pályázatában így fogalmazott róla: "Tavaly nagyon sokan nyugdíjba vonultak a tűzoltóságtól. Õ azt mondta, addig szeretne vonulni, amíg reggelente lábra tud állni...
A második helyezett Tóth Ferenc, a Becsehelyi Tűzoltó Egyesület alelnöke lett. Tóth Ferenc az egyesület ifjúsági leánycsapatának edzésében, felkészítésében vállal óriási szerepet. Ennek eredményeképpen 2007-ben az ifjúsági tűzoltó olimpián a csapat második helyezést ért el arany minősítéssel.
Egy fővárosi tűzoltó jelölése alapján az első helyezést Kovács Zsolt, a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, parancsnoka nyerte el. A pilisvörösvári egyesület mind szakmai felkészültségében, mind felszereltségében az országban példa értékűnek számít.
Takács József tű. alezredesről bővebben
/Forrás: Lánglovagok.hu/