Tizenéves lány vesztette életét egy a balesetben

 Egy 14 éves kislány életét vesztette, húga pedig életveszélyesen megsérült, amikor autójuk fának hajtott Adony közelében. A végzetes baleset még pénteken este, fél kilenc körül történt a Fejér megyei település és Pusztaszabolcs között. Egy személyautó Pusztaszabolcs felé tartott, amikor a sofőr egy teherautót kezdett előzni. Ezt követően vissza akart térni a saját sávjába, ám ekkor az egyenetlen útfelület megdobta a gépkocsit, ami ennek következtében az árokba hajtott, és egy fának ütközött.

2005.05.16. 10:41 |

 Egy 14 éves kislány életét vesztette, húga pedig életveszélyesen megsérült, amikor autójuk fának hajtott Adony közelében. A végzetes baleset még pénteken este, fél kilenc körül történt a Fejér megyei település és Pusztaszabolcs között. Egy személyautó Pusztaszabolcs felé tartott, amikor a sofőr egy teherautót kezdett előzni. Ezt követően vissza akart térni a saját sávjába, ám ekkor az egyenetlen útfelület megdobta a gépkocsit, ami ennek következtében az árokba hajtott, és egy fának ütközött.

 A balesetben a gépkocsi jobb hátsó utasa – egy 14 éves pusztaszabolcsi kislány – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. 12 éves húga életveszélyesen sérült meg; édesanyjuk, és a gépkocsi 28 éves vezetője, aki a család barátja, könnyebben sérült meg. A tragédia annak dacára alakult így, hogy a két gyerek használta a biztonsági öveket, az elől ülő felnőttek pedig nem voltak bekötve. Mivel a helyszín közelében több sebességkorlátozó, illetve az úthibákra figyelmeztető tábla van kihelyezve, a rendőrség büntetőeljárást indított a pusztaszabolcsi sofőr ellen, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

 Mint ismeretes Kulcsár Anita is ezen az úton vesztett életét autóbalesetben, amikor lesodrótott autója az útról.

 

Kék hírek

  1. Nyugdíjazták Zafír kutyát

    Nem mindennapi eseményre kaptak meghívást a Fejér vármegyei rendőrök, csütörtökön délután ugyanis négylábú kollégájuk nyugdíjba vonulási ünnepségükre voltak hivatalosak. Zafír a kilenc éves német juhászkutya befejezte szolgálatát. Zafír és gazdája olyan különleges járőrpárost alkottak, akik számos sportmérkőzés biztosításában vettek részt, és jó néhány erőszakos bűnöző viselkedésére is pozitívan hatottak.

    2025.01.10.
  2. Pénztárgép nélküli és adatszolgáltatást nem végző masszőröket ellenőrzött a NAV

    A masszőrök munkája fontos segítséget adhat a testi és lelki felüdüléshez, de a számla- és nyugtakibocsátás, és az adatszolgáltatás szabályai rájuk is vonatkoznak. A NAV ellenőrei ezúttal ezt vizsgálták. A revízió megállapította: van mit pótolniuk az ellenőrzött vállalkozásoknak.

    2025.01.08.
  3. Online vásárlás - csak biztonságos weboldalról rendeljünk!

    Az internetes vásárlási csalások egyik gyakori módszere, hogy bűnözők hamis online áruházakat vagy alkalmazásokat hoznak létre. Ezeket előszeretettel hirdetik a közösségi médiában, sokszor bankok vagy közüzemi szolgáltatók webhelyeire megszólalásig hasonlító felületeken. 

    2025.01.05.
  4. Baltával balhéztak?

    Verekedés fajulhatott Székesfehérváron odáig, hogy egy kisebb balta is részese lett a garázdaságnak az óév végén. A szerszámot január 4-én délelőtt a nyomozók kérésére a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue24 mentőcsapata találta meg a hármas hídnál a Gaja-patakban.

    2025.01.04.