Tizenöt év a Székesfehérvári Egyházmegye élén - beszélgetés Spányi Antal püspökkel

Székesfehérvári püspökké kinevezése (2003) előtt volt egy olyan fél évtizedes időszak, amikor segédpüspökként az Esztergomi Főegyházmegyében szolgált és - ahogyan általános helynök úr jubileumi szentmisén mondott köszöntőjében is elhangzott - szinte az utolsó pillanatig plébános is volt, Budapesten, a Rózsák terén. Közben itt, Székesfehérváron Takács Nándor püspök atya 75 esztendős lett és az Egyházi Törvénykönyvnek megfelelően benyújtotta nyugdíjazási kérelmét, a váci püspöki szék is betöltetlen volt, a hívek pedig jóindulatúan találgattak, hogy ki lesz az új püspök. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

Még a püspökké szentelésem (1998) előtt, Paskai László bíboros atya hivatott és közölte velem; az a szándéka, hogy engem nevezzen ki általános helynökének Budapestre. Ez egy elég jelentős feladat, hiszen főegyházmegye, élén a bíborossal, tehát sok nemzetközi és vatikáni feladatkör is van, így az egyházkormányzatban aktívan és tevékenyen kellett részt vennem. Ezt követően bíboros úr mellett dolgoztam, végig, a hátralévő szolgálati idejében, majd ott voltam az új érsek, Erdő Péter bíboros úr kinevezésekor és az első hivatali évében. Világos volt mindenki előtt, hogy két püspöki szék üresedik meg, Székesfehérvár és Vác. A püspökökről tudni kell, hogy 75 éves korukban be kell adniuk a lemondást. Ezt a Szentatya általában elfogadja, nagy ritkaság ha nem. Kialakult egy sajátos helyzet a magyar egyházban, egyszerre túl sok szék üresedett meg, és az volt a szándék, hogy már az új érsek formálja a jövő egyházát, az új püspökök kinevezésében neki legyen szava, ezért az első feladat az volt hogy találják meg Paskai bíboros úr utódát, utána következhetett a két megüresedett püspöki szék betöltése.

A Szentatya választása Székesfehérvárt illetően rám esett. Az első lépés, amit ilyenkor meg kell tenni az, hogy az ember bejelentkezik az elődjénél. Telefonon hívtam fel Takács püspök urat, Erdő Péter bíboros úr irodájából, jeleztük neki, hogy megtörtént a váltás, noha még nem került nyilvánosságra. Megbeszéltük az átadás-átvétel miként történik majd, mikor lesz az aktus, amelyben a kinevezett megyéspüspök jogilag is birtokba veszi az egyházmegyét illetőleg egyeztettük a beiktatási szertartás időpontját. (2003. május 24.) Ez egy nehéz időszak volt, emberi kapcsolatokat kellett lezárni, költözködést előkészíteni, és természetesen ott volt a Főegyházmegyei Hivatal, - vagyoni jellegű feladatokat is végeztem - amelynek ügyeit össze kellett rendezni, át kellett adni. De a Jóisten adott hozzá erőt, és az ember még fiatalabb is volt. Eljöttem Fehérvárra, megmutatták, hogy fogok majd lakni. Azt hiszem természetes, hogy az ember szorongással kezd egy ilyen új életet. Hiszen az új életben ott van egy sor bizonytalanság, nem ismertem az egyházmegyét, a történelmét, nem ismertem a papokat, a munkatársakat nem ismertem az állami hivatalokat sem a városi, megyei vezetőket.

Amikor személyesen jelentkeztem a püspök úrnál, első utunk a kápolnába vezetett, ahol közösen imádkoztunk, kérve a Szentlélek kegyelmét, részint magunknak, de legfőképpen az egyházmegyének. Ebben a furcsa, feszültség helyzetben, mintegy varázsütés-szerűen töltött el valami mély béke. Azt éreztem, hogy itthon vagyok és ez az érzés attól kezdve folyamatosan bennem van. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek gondok, nincsenek nehézségek, problémák, de ez az alapvető érzés a mai napig is megmaradt.

Megérkezett Székesfehérvárra, és - elnézést kérek a pongyola kifejezését - de szinte azonnali intézkedéssel szinte teljesen „újra kellett szabnia a kabátot.” Eltörölte az időközben feleslegessé vált főesperességeket, új esperesi és lelkipásztori körzeteket hozott létre, racionalizálta az egyházmegye szervezeti felépítését. Nagyléptékű informatikai fejlesztésekbe kezdett, ha dátum szerint nem is, ténylegesen minden bizonnyal Ön vezette át a Székesfehérvári Egyházmegyét a III. évezredbe...

Nándor püspök atya történelmi időkben volt az egyházmegye élén, amikor az egyház számára sok lehetőség nyílt meg, ebben az időben kapta vissza az egyház az első iskolákat ekkor nyílt lehetőség arra, hogy kórházakba, börtönökbe, szociális intézményekbe jussunk el. Püspök atya ezekkel a lehetőségekkel élt is. Érdekes volt viszont az a tapasztalat, hogy itt, a püspökségen egy darab elektromos írógép volt, amit egy titkárnő tudott kezelni, a többiek hagyományos írógépen pötyögtek. Láttam azt is, hogy a papság száma alacsony, valamint azt, hogy a várossal és a megyével a kapcsolat nagyon a formális. Udvariassági találkozások történtek, de egy mélyebb, összehangolt együttműködés mintha hiányzott volna. Ezek voltak az én benyomásaim, akkor így láttam. Régi egyházi bölcsesség, hogy az ember egy évig ne nagyon változtasson semmin. Ismerjen meg mindent, próbáljon belegondolni, megérteni mindent, miért is alakult így, mi lenne igazán jó, hiszen a hirtelen döntések legtöbbször nem visznek előre. Kezembe vettem az egyházmegyei névtárat, kezdtem ismerkedni a papok neveivel, mikor születtek, mikor szentelték, hol szolgál, mióta szolgál az adott helyen. Lehetett látni, hogy ez sokáig nem fenntartható. Kivárva a megfelelő időt, beszélgetve a megfelelő emberekkel, sikerült az egyházmegye térképét átszabni, az idejét múlt főesperességeket megszüntettük, a meglevő tizennégy espereskerület száma ötre csökkent. Ez egy nagyon nagy változás volt akkor, sok egyházmegye még most sem lépte meg, amit mi, akkor, Székesfehérváron megléptünk.

Fontosnak láttam, hogy azokat a kincseket, amelyek egyházmegyénk sajátjai, a hívek lelkébe ültessük, életük részévé tegyük. Próbáljunk meg Prohászka püspök emlékét, tanítását, Kaszap István példáját megismertetni a fiatalokkal. Nyitásunk hamarosan megtörtént a világ felé, megkerestük a különböző hivatalokat, a média szakembereit és egy programmal léptünk elérjük, az volt a címe, hogy „Együtt lélegezni a világgal.” Ez a program azóta is érvényes és a legtöbb esetben jól is működik.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a munkát a régi munkaeszközökkel nem fogjuk tudni elvégezni, úgyhogy el kellett indítani egy technikai fejlesztést is, számítógépek sorát kellett beszerezni, beállítani. Nem volt egyszerű a számítógépek rendszerbe kapcsolása, mert a vastag falak miatt a vezeték nélküli kapcsolat nem működött, és ezeket a falakat szétvésni, szétfaragni nem volt szívem, ki tudja milyen Szent István korabeli kövek is beépültek ezekben a falakba, ezért új utakat kellett találni. Végül is, az üzemen kívül lévő kéményen keresztül érjük el a kapcsolatot, így sikerült egy 21. századi követelményeknek megfelelő irodát felállítani. Természetesen a magunk médiáját is létrehoztuk, különféle ingyenes kiadványokkal, később létrejött az Egyházmegyei Stúdió is.

Melyek azok a célkitűzések, amelyeket szeretne még elérni a Székesfehérvári Egyházmegye főpásztoraként?

Fontos célunk, hogy a Szent Imre Általános Iskola és Óvodát folyamatosan fejlesszük, markánsabbá és szebbé is tegyük. Öröm számomra, hogy ezt az iskolát lelkileg is sikerült felépíteni, a gyerekek szívesen járnak oda, Tamás atya egy-egy diákmiséjére zsúfolásig megtelik a templom. Bízom benne, hogy a Kormány segítségével a jövőben tovább építhetjük- szépíthetjük az iskolát, még versenyképesebbé téve az alapfokú egyházi oktatást. Szintén nagyon fontos és a szívem csücske az a zarándok-körút, amely az egyházmegyében megépül. Létrehoztuk a Prohászka Imaszövetséget, amelynek több ezer tagja van. Reményeim szerint sikerül a Székesfehérvári Egyházmegyét Szent István-i hagyományaiban megtartva, a székváros karakterét őrizve és erősítve, egyre inkább kibontakoztatva átadni majd egyszer, ha eljön az ideje, Isten akarata szerint.