Tizenöt százalékkal növelte árbevételét a Videoton Holding

A Videoton vállalatcsoport a 2015-ös év első felében 15 százalékkal növelte árbevételét, amely így meghaladta a 82 milliárd forintot a nem konszolidált adatok szerint - közölte a székesfehérvári székhelyű cég. A Videoton vállalatcsoport a 2014. évi konszolidált pénzügyi adatok szerint a TOP 100-as listán a 61. helyen helyezkedik el, ezzel hat helyet javított pozícióján az azt megelőző évhez képest.
2015.08.04. 07:17 |
A Videoton vállalatcsoport a 2015-ös év első felében 15 százalékkal növelte árbevételét, amely így meghaladta a 82 milliárd forintot a nem konszolidált adatok szerint - közölte a székesfehérvári székhelyű cég. A Videoton vállalatcsoport a 2014. évi konszolidált pénzügyi adatok szerint a TOP 100-as listán a 61. helyen helyezkedik el, ezzel hat helyet javított pozícióján az azt megelőző évhez képest.
Az ipari átlagot jóval meghaladó növekedésével a Videoton vállalatcsoport növelte piaci részesedését és vélhetően javította igen előkelő pozícióját az Európai Unión belüli szerződéses gyártó cégek között, ahol eddig is az első öt között szerepelt. A Videoton vállalatcsoport tavalyi konszolidált árbevétele 133 milliárd forintot tett ki, a 2013-as adat 113,5 milliárd forint volt. A nyilvános cégadatok szerint adózott nyeresége mintegy 9,2 milliárd forintról 10,8 milliárdra emelkedett.
Közleményük szerint hazai termelő cégeik létszáma a 12 hónappal ezelőttihez képest mintegy 400, az év elejéhez képest pedig mintegy 100 fővel növekedett, amely így az 5700 főt is meghaladja. A teljes - szolgáltató és külföldi cégeket is magába foglaló – foglalkoztatotti létszám is hasonló mértékben nőtt ebben az időszakban és így meghaladja a 9500 főt. A növekedés nagyobbik része az elmúlt évekkel összhangban az autóipar, illetve az elektronikai szerelés területén valósult meg – tették hozzá. Megjegyezték, hogy a létszámnövekedés rendkívüli erőfeszítéseket követelt meg a vállalatcsoporttól, a növekedés legfőbb korlátja pedig a munkaerő hiánya, már nem csak a szakképzett, de a betanított területen is. Nagy kihívás a hazai munkaadóknak a versenyképes nemzetközi szaktudással bíró munkavállalók megtartása, ami elkerülhetetlen az egyre komplexebbekké váló technológiák és az új üzletek tekintetében.
 
A vállalatcsoportban a bérek és keresetek idei növekedése már jóval meghaladja az országos átlagot, de további intézkedések szükségesek. A munkaerő-piaci versenyképességének növelése érdekében a Videoton vállalatcsoport idén a hozzáadott érték mintegy 8 százalékos növekedéséből származó fedezetnövekményt a bérköltségek növelésére fogja fordítani. Ezzel együtt a következő időszakban a munkaerő, mint szűk keresztmetszet figyelembevételével a hatékonyságjavítás, a csapatmunka erősítése és az automatizálás az első számú prioritás, ami megelőzi a növekedést is.
 
A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.06.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.