Történelemmé lett nosztalgia - meghosszabították a retró kiállítást

Meghosszabbítja a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára a Múzeumok Éjszakáján megnyitott kiállítását. A kamarakiállítás bemutatja az 1970-es, 1980-as évek hétköznapi tárgyi kultúráját, dokumentumait a retro jegyében. A kiállítás megtekinthető a megyei levéltárban 2017. július 27-ig, munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra, pénteken 8 és 12 óra között.
2017.07.11. 08:04 |
Történelemmé lett nosztalgia - meghosszabították a retró kiállítást

A válogatásban helyet kapnak – többek között – a már megszűnt magyar légitársaság, a MALÉV emblematikus tárgyai éppúgy, mint a korabeli gyerekjátékok, a korszak ruhadarabjai, konyhai eszközei, vagy a néphadsereg és munkásőrség felszerelési tárgyai. Megidézik még egy átlagos Kádár-kori lakás enteriőrjét, annak néhány jellegzetes elemével. A kiállításnak nem a nosztalgikus múltba révedés a célja, sőt inkább igyekszik rádöbbenteni a látogatókat arra, hogy a környezetükben megtalálható tárgyak, dokumentumok, fotók stb. a történelem részei, annak nagyon fontos forrásbázisai.

Ne engedjük, hogy ezek az olykor hétköznapinak tűnő, látszólag még tucatszám fellelhető relikviák az enyészeté legyenek. Figyeljünk ezekre a dokumentumokra, fotókra, tárgyakra, hiszen nélkülük a jövő szakemberei képtelenek lesznek a valós történelem ábrázolásra. Arra kérnek mindenkit, hogy a tulajdonában megtalálható fontos 19. és 20. századi, vagy akár még régebbi magániratokat, fotókat, térképeket juttassa el a levéltárba.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.