-
Szemléletformáló túra
Nyílt napot tartott a csala-pénzverővölgyi hulladékkezelő telepen a DEPÓNIA Kft. A túrán a legmodernebb válogatási technológiákkal, a szemét és a hulladék közötti különbséggel, valamint a konyhai hulladékok külön gyűjtésének fontosságával is megismerkedhettek a résztvevők.
2025.02.25. -
Játszótér Csalán
Elkészült az új kerítés, és így még biztonságosabbá vált a csalai játszótér. A közösségi téren a tavalyi évben megújult a kiülők nádtető borítása, az előírásoknak megfelelően kicserélték a gumilapokat, valamint egy új, egyensúlyozó eszközzel is bővült a játszótér.
2025.02.20. -
Új közvilágítás épült
Tavaly épült meg a Bátky Zsigmond és a Halász utca között egy új járdaszakasz, amihez mostanra kiépült a közvilágítás is. Ez utóbbi munka műszaki átadását tartották kedden délelőtt: elkészült öt új közvilágítási oszlop, egy másikon pedig kétkarú lámpatestre cserélték a korábbi világítást, továbbá a Fehér Palota fele is korszerűsítették a közvilágítást a járdák mellett.
2025.02.18. -
Folytatódik a csoda
Ünnepélyesen adták át a Segesvári utcában a Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért által építtetett 12 személyes lakóotthont, amely a Szent Kristóf Ház intézménye lesz. A beköltözők felügyelet mellett, a saját képességeiknek megfelelően, önállóan alakíthatják majd életüket, ami egy teljesen új megközelítést jelent a szigorú intézményi ellátáshoz képest.
2025.02.14.
Ünnepi megemlékezés, szobor-újraavatás és épületbejárás is volt szerdán Feketehegyen

„Az elmúlt évszázadok bizonyítják, hogy nekünk, magyaroknak mindig meg kellett küzdenünk a szabadságunkért, az önállóságunkért. Valaki mindig keresztbe tett, valaki mindig megpróbálta megakadályozni, hogy önálló, önállóan gondolkodó nemzet legyünk. Sajnos ez napjainkban is jellemző, de bízzunk benne, hogy a magyarság összefogása és tenni akarása lehetővé teszi azt, hogy továbbra is jelen legyünk a térképen. Tartozhatunk Európához, de a legfontosabb, hogy nemzeti önállóságunkat megőrizzük.” - fogalmazott ünnepi köszöntőjében Szigli István, Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert önkormányzati képviselője.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsorát követően Milcsinszky Alajos, nyugalmazott plébános megáldotta a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház udvarára állított Bem József-szobrot, majd épületbejárás kezdődött, amelynek keretében bemutatták a műszaki átadás előtt álló, a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarhoz kapcsolódó kiszolgálóépületet.
A Kiszolgálóépület Székesfehérvár Önkormányzatának megbízásából a Városgondnokság kivitelezésében - közbeszerzési pályázaton nyertes alvállalkozók bevonásával - készült. „A megrendelő kérése volt a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarhoz kapcsolódóan egy olyan épület kialakítása, amely a színpadi rendezvények kiszolgálására alkalmas. A kiszolgálóépületben helyet kapott a mintegy 150 főnyi közönséget kiszolgáló büfé, nyilvános illemhelyek és raktárak is. A fejlesztések összesen bruttó 95 millió forintból valósultak meg, ebből a kiszolgáló épület 65, a pergolák 16, a közmű-fejlesztések pedig 14 millió forintba kerültek.” - tájékoztatott Bozai István, városgondnok.
Szigli István, önkormányzati képviselő elmondta még, hogy „az emeleten kialakításra került egy közösségi foglalkoztató terem, egy-egy művészeti ág kipróbálásának, elsajátításának, gyakorlásának lehetőségével. Az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy pergolával fedett faburkolatos terasz, mely egyik fele lehetőséget biztosít a büfé számára, hogy jó idő esetén kitelepüljön. Az épület gyalogosan és gépjárművel egyaránt akadálymentesen megközelíthető, az intézmény körül utak, járdák épültek.”
„Meggyőződésem, hogy a megkezdett úton kell tovább haladnunk; ha a közösségi életünk rendezett, akkor az élet más területein is előrébb tudunk lépni és folytatjuk a városrész fejlesztését.” - emelte ki Törő Gábor, országgyűlési képviselő. A bejáráson részt vett Keresztes Nóra, az épület koncepciójának egyik megálmodója, Hollósi Tamás, beruházási igazgató és Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója is.