Vádemelés a betörők ellen - 35 esetben mentek lopni

A négy férfi 2017 januárjától 2017 júniusáig Székesfehérváron, Móron és Pusztavámon összesen 35 vagyon elleni bűncselekményt követett el. Az elkövetők jellemzően telephelyekre, kisboltokba és vendéglátó egységekbe törtek be, ahonnan készpénzt és különböző értéktárgyakat tulajdonítottak el.
2018.03.28. 06:56 |
Vádemelés a betörők ellen - 35 esetben mentek lopni

A székesfehérvári rendőrök vádemelést javasoltak a Fejér megyében elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjai ellen.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett kísérlet, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 34 éves H. Róbert, a 31 éves W. Dávid, a 20 éves B. János, valamint a 18 éves B. Zsolt ellen. A nyomozás adatai alapján H. Róbert mindegyik betörés elkövetésében részt vett.

A rendőrök azonosították és elfogták a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható személyeket, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Kék hírek

  1. Nyugdíjazták Zafír kutyát

    Nem mindennapi eseményre kaptak meghívást a Fejér vármegyei rendőrök, csütörtökön délután ugyanis négylábú kollégájuk nyugdíjba vonulási ünnepségükre voltak hivatalosak. Zafír a kilenc éves német juhászkutya befejezte szolgálatát. Zafír és gazdája olyan különleges járőrpárost alkottak, akik számos sportmérkőzés biztosításában vettek részt, és jó néhány erőszakos bűnöző viselkedésére is pozitívan hatottak.

    2025.01.10.
  2. Pénztárgép nélküli és adatszolgáltatást nem végző masszőröket ellenőrzött a NAV

    A masszőrök munkája fontos segítséget adhat a testi és lelki felüdüléshez, de a számla- és nyugtakibocsátás, és az adatszolgáltatás szabályai rájuk is vonatkoznak. A NAV ellenőrei ezúttal ezt vizsgálták. A revízió megállapította: van mit pótolniuk az ellenőrzött vállalkozásoknak.

    2025.01.08.
  3. Online vásárlás - csak biztonságos weboldalról rendeljünk!

    Az internetes vásárlási csalások egyik gyakori módszere, hogy bűnözők hamis online áruházakat vagy alkalmazásokat hoznak létre. Ezeket előszeretettel hirdetik a közösségi médiában, sokszor bankok vagy közüzemi szolgáltatók webhelyeire megszólalásig hasonlító felületeken. 

    2025.01.05.
  4. Baltával balhéztak?

    Verekedés fajulhatott Székesfehérváron odáig, hogy egy kisebb balta is részese lett a garázdaságnak az óév végén. A szerszámot január 4-én délelőtt a nyomozók kérésére a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue24 mentőcsapata találta meg a hármas hídnál a Gaja-patakban.

    2025.01.04.