-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Városi műveltségi versenyt rendeznek a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Az elmúlt évek sikeres "háziversenyei” után idén már városi műveltségi vetélkedőt szervez a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Vízivárosi Általános Iskola. Minden fehérvári általános iskolának szétküldték a felhívást, hogy indítsanak csapatot a versenyen, amelyre január 19-én szerdán 14.00 órától kerül sor az intézmény tornatermében.
2011.01.14. 10:51 |
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/januar/mkn.jpg)
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezik a műveltségi vetélkedőt, így a Himnusz, a reformkor költészete és építészete lesznek a fő témák. Emellett az irodalom, a zene, a képzőművészet területéről állítják össze a feladatsorokat.
Interaktív lesz a verseny, azaz laptopon, projektoros kivetítéssel dolgoznak a csapatok. Lesz azonnali választ igénylő kérdezz-felelek és lesznek rövid kidolgozás után bemutatandó feladatok is. A résztvevők korosztályához igazított játékos feladatokból áll össze a verseny. Megnyitóként a Vízivárosi Általános Iskola egyik irodalomtanára által összeállított műsort láthatják-hallhatják a résztvevők.