Végre siker a Graz ellen

 Matematikai esély lebegett az Alba Volán SC 51. EBEL-fellépése felett, a fehérváriak esetleges győzelmével a csapat tovább  küzdhet a rájátszásba kerülését. Azonban a Fehérvári Jégcsarnokban a Graz 99 Ers volt a vendég, mely alakulat ellen a Volán nagyon régen nyert a rendes játékidőben. Ted Sator dolgát nehezítette, hogy Szuper Levente és Jason Guerriero is kidőlt a sorból betegség miatt. Alba Volán SC – Graz 99Ers 4–3 (2-0, 2-1, 0-2)
2009.01.27. 20:43 |
  Matematikai esély lebegett az Alba Volán SC 51. EBEL-fellépése felett, a fehérváriak esetleges győzelmével a csapat tovább  küzdhet a rájátszásba kerülését. Azonban a Fehérvári Jégcsarnokban a Graz 99 Ers volt a vendég, mely alakulat ellen a Volán nagyon régen nyert a rendes játékidőben. Ted Sator dolgát nehezítette, hogy Szuper Levente és Jason Guerriero is kidőlt a sorból betegség miatt.


 A mérkőzést ünnepség előzte meg, hiszen az Alba Volán SC visszavonultatta Kangyal Balázs mezét. A kitűnő védő 11 éven át erősítette az Alba Volánt és nyolc éven keresztül volt az együttes csapatkapitánya. Kangyal meghatározó játékosa volt a bajnoki címek sorát, és két alkalommal Interligát nyerő Volánnak, a válogatottal Világbajnok lett a C-csoportban, majd a Divízió1-ben is, jelenleg pedig a Budapest Stars vezetője és játékosa. A 25-ös számú mezt soha többé nem öltheti magára Volán-játékos.
 Az eddig megszokottól eltérően nem kezdtek öldöklő iramban a csapatok, talán mert a Graz már biztos rájátszás-tag. Ennek megfelelően a fehérváriak előtt adódott több lehetőség, és az első emberelőny is a Voláné volt. A hetedik percben ezt sikerült is gólra váltani, Palkovics Krisztián mesteri húzása után talált utat a korong a hálóba. A folytatásban sem zavart sok vizet a Graz, és a 10. percben Fekete Dániel bombagóllal növelte a hazaiak előnyét, 2-0. A harmad végén egy kettős emberelőnyt is elpuskázhattak Ted Sator tanítványai.

 Remekül indult a második periódus, hiszen Fekete Dániel saját maga második találatával már háromra növelte az előnyt, egy felpattanó korong hullott Charpentier kapujába. Nem sokkal később Palkovics korongja csattant a kapuvason, de az egyre inkább magára találó Graz is szorongatott. Hetényi többnyire védte az osztrák kísérleteket, de Ulmer fonákjával szemben tehetetlen volt, 3-1. Továbbra is a Graz irányított, mégis Ocskay veszélyeztetett igazán komolyan egy kapuvassal. A vendégek kettős emberfórból sem tudtak betalálni, majd a harmad végén egy kontratámadás végén Kovács passzából Vaszjunyin Artyom volt eredményes, és már 4-1-re vezettek a kék-fehérek.

 A harmadik harmad elején egy kettős emberelőnyt puskázott el a Volán, és ezután már egyértelmű volt a Graz fölénye. A 49. percben Hetényi hibázott óriásit, árnyékra vetődött, az üresen hagyott kapuba pedig Ulmer emelt, 4-2. Nem sokkal később Hetényi Stuart ziccerét fogta, de 8 perccel a vége előtt megint kapitulálnia kellett: egy védelmi hibát torolt meg a Graz Herzog révén. Felzárkóztak az osztrákok, és félő volt, hogy kiegyenlítenek, de többször már nem rezdült a háló. 4-3-ra nyert az Alba Volán, de már nem juthat a nyolc közé, mert az Innsbruck is győzni tudott a Linz ellen. A fehérváriaknak már csak három meccsük maradt az EBEL-ben.

 Alba Volán SC – Graz 99Ers 4–3 (2-0, 2-1, 0-2)

 Székesfehérvár, 2000 néző
 Vezette: Trilar (Korosec, Lesnjak)

 AV: Hetényi – Tokaji (1), Horváth(1), Sofron, Ocskay, Palkovics 1(ee), Bonni, Byström (1), Kovács (1), Martz, Fekete 2, Jobb, Martens, Hegyi, Nagy, Benk, Ondrejcik, Maklári, Tóth, Fodor, Vaszjunyin 1. Vezetőedző: Ted Sator

 Graz: Charpentier – Motherwell (1), Kuiper, Ulmer 2, Riddle, Brown, Klimbacher, Jakobsen, Iob (1), Herzog 1, Lange, Stuart, Cullen, Mattie, Brunnegger, Kleinheinz, Kraxner (1), Dinhopel. Vezetőedző: Bill Gilligan

 Kiállítások: 14 ill. 10 perc