Vujovic mesterhármasával fölényes győzelmet aratott az FC Fehérvár

 A Soproni Liga 23. fordulójának nyitófordulójában hatpontos mérkőzésen vendégeskedett az FC Fehérvár a tabella hatodik helyén álló MTK otthonában. A fehérváriak – még ha tartalékos csapattal is léptek pályára – nagyarányú győzelmet arattak. A Vidi diadalával megelőzte pénteki ellenfelét, tehát végre előrelépett a tabellán.  MTK–FC FEHÉRVÁR 0–4 (0–1)
2009.04.17. 23:26 |
 A Soproni Liga 23. fordulójának nyitófordulójában hatpontos mérkőzésen vendégeskedett az FC Fehérvár a tabella hatodik helyén álló MTK otthonában. A fehérváriak – még ha tartalékos csapattal is léptek pályára – nagyarányú győzelmet arattak. A Vidi diadalával megelőzte pénteki ellenfelét, tehát végre előrelépett a tabellán.

 Már a találkozó elején az FC Fehérvár játékosai veszélyeztettek többet, Nagy Dániel lövését például csak bravúrral tudta hárítani Végh Zoltán. A vendégek kissé görcsös játéka rányomta bélyegét a helyzetkihasználásra, az eddigi összecsapásokon is gólínségben szenvedő piros-kékek sokáig nem is találtak a kapuba, azonban a 44. percben Szakály Dénes eresztett meg egy lövést, Végh kapus pedig csak beljebb segíteni tudta a labdát, a szünet előtt vezetést szerzett az FCF.
 Fordulás után komoly helyzeti előnyhöz jutott a Vidi, mivel az 51. percben Pintér színészkedésért megkapta második sárga lapját, és egyben a pirosat is. Az emberelőnyben játszó fehérváriak gyorsan gólra váltották az emberelőnyt, egy perccel később Goran Vujovic káprázatos góllal növelte a fórt. Varga István alakulata kontrákra rendezkedett be, és a montenegrói légiós még kétszer csapott le az MTK szellősen hagyott védelmére. A 77. percben Alves passza után perdített a hálóba, majd a 87.-ben egy hosszú indítás után mattolta Végh kapust. Az FC Fehérvár 4-0-ra nyert, és ezzel megelőzte az MTK-t a bajnoki tabellán.



 MTK–FC FEHÉRVÁR 0–4 (0–1)


 Hidegkuti Nándor Stadion, 500 néző
 Vezette: Fábián Mihály (Varga Zs., Márkus T.)

 Gólszerző(k): Szakály D. (44.), Vujovics (52., 77., 87.)

 Sárga lap: Rodenbücher (40.), Pintér (44.) ill. Elek (35.)
 Kiállítva: Pintér (51.)