Zalaegerszegen nyert az Albacomp az újrajátszott mérkőzésen

 Még januárban az Albacomp egy szoros összecsapáson vereséget szenvedett a Zalaegerszegi TE otthonában, majd az időmérő hibája miatt óvott, a Szövetség pedig ennek helyt adott. A két csapat csatáját kedden játszották újra a felek, s fordult a kocka. Az Albacomp és a ZTE végig a mérkőzés folyamán fej-fej mellett haladtak, nem tudták leszakítani a másikat, így az Albacomp hárompontos győzelmet aratott... ZALAKERÁMIA-ZTE KK–ALBACOMP 89–92 (24–22, 18–26, 28–25, 19–19)
2008.04.16. 18:56 |
 Még januárban az Albacomp egy szoros összecsapáson vereséget szenvedett a Zalaegerszegi TE otthonában, majd az időmérő hibája miatt óvott, a Szövetség pedig ennek helyt adott. A két csapat csatáját kedden játszották újra a felek, s fordult a kocka.

 
Az Albacomp és a ZTE végig a mérkőzés folyamán fej-fej mellett haladtak, nem tudták leszakítani a másikat. Az első negyedben két pont volt a hazaiak előnye, majd a második etap a fehérváriaknak sikerült jobban, fordított az Albacomp. Fordulás után a ZTE valamelyest felzárkózott, egy triplányi különbség volt a két együttes között, ami a találkozó végére meg is maradt. A Zalaegerszeg nem tudta megoldani Simon és Bradford levédekezését, elsősorban ezért szenvedett vereséget.

 A találkozó után Bodrogi Csaba, a Zalaegerszeg ügyvezetője jelezte: bírói műhiba miatt megóvja a mérkőzést, majd a videofelvételek megtekintése után azt állapították meg, hogy nem tudnák száz százalékig bizonyítani az általuk vélt bírói műhibát, így elállnak az óvástól.


 ZALAKERÁMIA-ZTE KK–ALBACOMP 89–92 (24–22, 18–26, 28–25, 19–19)

 Zalaegerszeg, 1100 néző.
 V: dr. Vígh, Kóthay, Győrffi

 ZTE: MISKOVICS 32/12, WALTERS 25/6, Kámán 10/3, Hoffmann 2, BASETTE 16. Cs: Baki, Gáspár, Simon L., Keresztes, Tóth Á. 4. Edző: Nikola Lazics

 ALBACOMP: SIMON B. 33/12, BADFORD 28/18, Radovics 14/6, McClendon 6, Boozer 5. Cs: Soós 4/3, Dávid 2. Edző: Peresztegi Nagy Ákos

 Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–2. 14. p.: 32–38. 26. p.: 61–62. 35. p.: 79–82