Zöld utat kapott az FC Fehérvár utánpótlás-programja

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága kihelyezett, rendhagyó ülésen tanácskozott a Sóstói Stadionban, ahol többek között a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője Berzi Sándor, valamint a tulajdonos Garancsi István is megjelent. A grémium a fórum nagy részében hallgatott, mégpedig az FC Fehérvár sportigazgatójának, dr. Mezey Györgynek tájékoztatóját. A labdarúgó szakember az FC Fehérvár utánpótlás-nevelő programjának szervező szakaszát mutatta be a bizottság tagjainak.

2008.05.20. 23:35 |
 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága kihelyezett, rendhagyó ülésen tanácskozott a Sóstói Stadionban, ahol többek között a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője Berzi Sándor, valamint a tulajdonos Garancsi István is megjelent. A grémium a fórum nagy részében hallgatott, mégpedig az FC Fehérvár sportigazgatójának, dr. Mezey Györgynek tájékoztatóját. A labdarúgó szakember az FC Fehérvár utánpótlás-nevelő programjának szervező szakaszát mutatta be a bizottság tagjainak.

 Az FC Fehérvár önkormányzati megállapodás keretében vállalt kötelezettséget egy új, öt évre vonatkozó utánpótlás-nevelési terv elkészítésére és végrehajtására, melyhez a város 2009-től évi 110 millió Forintos támogatást biztosít.
 Az FC Fehérvár öt év alatt európai szinten is helytállni képes profi labdarúgó csapatot kíván építeni, s ehhez elengedhetetlen, hogy széleskörű bázissal rendelkezzen. 

 ”Itt egy sajátos modellt indítottunk útjára, ami azt jelenti, hogy a profi futball jövőjét amennyire lehet Fehérvár, a megye és a földrajzi környezetből jövő gyerekekre építjük, az iskolákon, amatőr egyesületeken, kistelepüléseken és a jól működő NBIII-as, NBII-es klubokon keresztül.” – vázolta röviden a program felépítését dr. Mezey György, az FC Fehérvár sportigazgatója.

 Az utánpótlás-nevelés egy kiválasztó tömegprogrammal indul, melynek keretében 20 kilométeres körzetekre osztják Fejér megye területén elterülő településeket, Székesfehérvár iskoláit is külön csoportokra integrálják, valamint az ország azon részeit is célpontként jelölik, ahol NB1-es futballcsapat felderítő-érdekeit nem sértik, és az iskolák diák-csapatainak, alacsonyabb osztályú labdarúgó klubok utánpótlásának megmérettetés-sorozatot szerveznek. A legtehetségesebbeket kiválasztják a régiókban, majd az így kialakult válogatottak küzdenek meg egymás ellen. A szakembergárda által legalkalmasabbnak tartott fiatalokat azonnal leigazolja az FC Fehérvár. A felderítés középpontjában az U7, az U9, és az U11-es korosztály áll.  

 ”Összeszedtük a leghasznosabb tapasztalatokat, és ezek alapján állítottuk össze a programot. – mondta Mezey. -  Elsősorban az az elv, hogy a megyében ne legyen olyan gyerek aki tehetséggel bír, és mi nem szúrjuk ki, nem nézzük meg, ne világítsuk át. Nagyon bízom benne, hogy ez egy sikeres tömegprogram is lesz, ami a családok, gyerekek szociológiai jövőjét is alakíthatja.
 Egy hosszútávú program kidolgozásával bízott meg bennünket a városvezetés, ami azt jelenti, hogy az én agresszív terveim alapján öt éven belül feláll az a rendszer, ami minden évben három-öt játékost biztosít a felnőttek profi keretébe.
Az európai tapasztalatokra hagyatkozva átfogóan a lakosság 5-10%-ának kellene kapcsolatban lennie a labdarúgással, mi azonban a gyerekekre összpontosítunk, s így nagyon nagy szó lenne, ha az első években 5000 gyereket meg tudnánk mozgatni.” – fogalmazott a sportigazgató.

 A Sportbizottság a tájékoztató meghallgatása után egyhangúlag támogatta az utánpótlás-nevelő program megvalósítását.

 ”Ezzel az átfogó programmal most már talán végre sínre kerül a fehérvári labdarúgás utánpótlása. Példaértékű lehet az országban, és előremutató dolog, hiszen felöleli a város különböző területeit, iskoláit, az aglomerációt, sőt a teljes megyét, és az ország azon területeit, ahol NB1-es csapatok által nincs lefedett utánpótlás-képzés és tehetségkutató akciók. Nagy bizakodással tekintek a jövő elé, és bebizonyosodik, hogy a város nagyon helyesen döntött akkor, amikor évi 110 millió Forintos támogatásról biztosította az FC Fehérvárnál folyó utánpótlás-nevelést. – vélekedett Gál Péter Pál, a Sportbizottság elnöke.

 Az új utánpótlás-rendszerrel megkérdőjeleződik a Csongrádi Ferenc és Szabó József által vezetett Videoton Labdarúgó Közalapítvány jövője. A szervezetet 2001. őszén hozták létre, a legkisebb korosztályok nevelésével foglalkozott, majd minden évben a legidősebbeket átadta az FC Fehérvár utánpótlásának. az Alapítvány növendékei közül már többen élvonalbeli csapatoknál tevékenykednek. A város évi 15 millió Forinttal támogatja a VLA-t, idén is így tett, tehát 2008-ban még biztos működik a szervezet. 

 „Az Alapítvány annak idején azért jött létre, mert a város és a korábbi ügyvezetés között nem volt meg az a pozitív kontaktus, ami alapján biztosított lett volna a gyerekek sportolása. Volt arra példa, hogy az MTK, vagy más akadémiák csemegéztek a tehetséges fehérvári gyerekekből. Az új tulajdonos szemlélete teljesen más irányt mutat, és ebbe a szemléletbe az férne bele, hogy az Alapítványnál dolgozó emblematikus szakembereket beintegráljuk az FC Fehérvár utánpótlás-nevelő munkájába. A városnak el kell döntenie, hogy szükséges-e két uránpótlás-műhelyt is finanszírozni?” – bizakodott Gál Péter Pál.