Nagy Evelin, a Fehérvár Küzdősport SE Ökölvívó Szakosztályának versenyzője, Turós Arnold tanítványa szombaton megnyerte a patinás, az ifik számára az év megmérettetésének számító, a válogatott keret kialakítása szempontjából is döntő fontosságú, sorrendben hatvanharmadik Énekes István Ifjúsági Emlékversenyt. A Nagy Evelinnel készített hosszabb interjúnkat itt olvashatja.
Egy három éves kisfiú szülei fordultak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaihoz azzal a kéréssel, hogy a kisfiúk nagy csodálója a rendőröknek és hatalmas örömöt okozna neki, ha beülhetne egy igazi rendőrautóba. A rendhagyó születésnapi meglepetést örömmel teljesítették a Fejér megyei rendőrök.
Okostantermet adtak át a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában: az Arconic beruházásában, az Önkormányzat, a Tankerület és a Székesfehérvár Fejlődésért Alapítvány támogatásával megvalósuló összefogásnak köszönhetően ez a város második ilyen digitális tanterme, ami az oktatásban tölt be innovatív szerepet a legmodernebb technológiának köszönhetően.
A MOL Fehérvár FC U19-es csapata február 27-én, szombaton 11 órakor a PMFC-t látja vendégül, míg az U16-os csapata Paksot fogadja ugyancsak szombaton délelőtt 11-kor. Simek Péter U17-es együttese pedig a Budapest Honvéd MFA vendégeként lép pályára szombat délelőtt 10-kor. A klub honlapja Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgatót kérdezte a rajt előtt.
Iskolanyitogató online fórumot tart február 24-én, szerdán a Facebook oldalán az István Király Általános Iskola. A leendő elsősök szüleitől előzetesen és az esemény alatt is várják az intézménnyel kapcsolatos kérdéseket
A hétvégén forgatták a nemzeti ünnepre készülő Én, Petőfi című tévéjátékot a fehérvári Belvárosban, az arra járók több utcában is találkozhattak a szereplőkkel. Idén a Teleki Blanka Gimnázium diákjai idézik meg a 173 évvel ezelőtti március 15-e eseményeit, alakjait. A tévéjáték írója és rendezője Matuz János, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti intendánsa, a felvétel a Fehérvár Televízió munkatársainak közreműködésével készül.
Siklósi Örsre emlékezve gyűlnek a mécsesek és gyertyák a Petőfi Kultúrtanszék előtt. A tragikusan fiatalon elhunyt énekes az elmúlt években többször játszott azon a helyen, ahol most fehérvári barátai, ismerősei emlékeznek rá.
Igaz, csak online formában, de továbbra is működik az általános iskolásoknak szánt CsillagászSzakkör Fehérváron. Szívesen fogadják új tagok érkezését is, jelentkezni lehet a Székesfehérvári csillagvizsgáló közösségi oldalán
Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. A járványhelyzet miatt idén nem lesz szabadtéri ünnepi előadás március 15-én Székesfehérváron, helyette Én, Petőfi címmel tévéjáték készül, amelyet március 15-én 18.00 és 20.00 órakor láthatnak a nézők a Fehérvár Televízióban. A tévéjáték forgatása a hétvégén kezdődik Székesfehérvár belvárosában.
Péntekig, február 19-éig adhatják be a diákok jelentkezésüket a középfokú intézményekbe - közölte az Oktatási Hivatal. A középfokú felvételi eljárásban a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait - a tanulói adatlapot és a jelentkezési lapokat - az általános iskolák töltik ki.