Hétvégén a Ciszterci Szent István Gimnázium tanári karának és a Ciszterci Nagyboldogasszony Plébánia közösségeinek tagjaiból alakult autóbuszos zarándokcsoport látogatott Székelyföldre, Csíksomlyóra, ahol részt vettek a Ferenc pápa által pontifikált szentmisén. A zarándokcsoporttal utazott a Szent Candid Alapítvány „Mesélnek a kövek…” című pályázatán a zsűri által kiválasztott négy fiatal is.
Június 8-án, szombaton 10 és 12 óra között „Két szál pünkösd rózsa…” címmel témanap lesz a Székesfehérvári NépmesePonton. Várnak mindenkit, aki részt szeretne venni egy népmesére épülő, interaktív, játékos-zenés, kézművességgel tarkított foglalkozáson, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban található NépmesePonton.
Te mit tennél a talaj védelméért, hogyan óvjuk meg vizeinket, vajon mennyire vásárolunk tudatosan? - ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a diákok a Bugát Pál Szakközépiskolában. Az intézményben a környezetvédelmi világnap keretében oldottak meg feladatokat a diákok.
Az idei évben második alkalommal rendeztek juniálist a gyerekeknek az Ybl Miklós Óvodában. A programot meglepetés ajándék is színesítette, Kovács Béla Sándor képviselő jóvoltából új trambulint kaptak az óvodások sok más játszóeszköz mellett, hogy a nyári időszak színesebben teljen az udvaron.
Az Ericsson Magyarország huszonegyedik alkalommal adta át a cég kutatás-fejlesztési igazgatósága által alapított Ericsson-díjakat. Idén is összesen nyolc tanár vehette át a díjat, akik között ott volt Theisz György is, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium fizika tanára.
Hetedik alkalommal rendezték meg az ÖsszetarTÓ futást a Csónakázó-tó körül, csatlakozva a Nemzeti Összetartozás Napjához. A program célja idén is az volt, hogy közelebb hozzák egymáshoz a fogyatékkal élő és az egészséges gyerekeket, felnőtteket. Neves fehérvári sportklubok, egyesületek csatlakoztak a futáshoz, így közel négyszázan kerülték meg a tavat.
A múlt hétvégén Pécsen rendezték meg a Camp One magyar kupát, ahol a Rotpunkt és a Redrock sportolói is sikerrel szerepeltek. Sok kategóriában igen éles küzdelem volt, többször egy topfogás választotta csak el a hatodik helyezettet a második helyezettől, a gyerek lány kategórában pedig a próbálkozások száma döntött az érmek sorsáról.
Dr. Seebauer Mártának, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar oktatási dékánhelyettesének, Timár Nicolette Katalinnak, a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatójának és Kistelekiné Szenkovits Szilviának, a Vasvári Pál Gimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettesének adta át a város polgármestere a „Székesfehérvár Oktatásáért” díjakat Fehérvár Pedagógus napi ünnepségén, csütörtökön, a Hiemer-házban.
Vasárnap rendezték a Köfém rögbi pályán az olimpiai női rögbi bajnokság nyolcadik, egyben éremosztó fordulóját, továbbá a 2018. év legjobb játékosainak is itt adták át a díjakat. Az esemény egyben az új - Telenor által építtetett - fedett lelátó avatóünnepsége is volt.
Előkelő helyen, a hat párosítást felvonultató várpalotai Felix Promotion Profi Box Gála negyedik összecsapásán lépett kötelek közé Kiliti Tamás, a Videoton Box Club bunyósa szombaton este, a Gál Gyula Sportcsarnokban. „Tomika” ezúttal végigküzdötte a négy menetet, melynek végén - egyhangú pontozást követően - a fehérvári harcos kezét emelte magasba a vezetőbíró.