Már szerkezetkész az az új, ezer négyzetméteres tornacsarnok, amely a Széna Téri Általános Iskola mellett épül. A régóta várt fejlesztés a Köfém SC beruházásában, közel 726 millió forintból valósul meg. Az elnyert TAO-s pályázati forrást Székesfehérvár Önkormányzata több mint 220 millió forintos önerővel egészítette ki.
A hétfőn, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium aulájában megnyitott hagyományos Téli Tárlatot a rajz, festészet, mintázás, illetve a grafika, kerámia és textil tanszakos diákok szakmai gyakorlat óráinak munkáiból állították össze. A kiállítást február 15-ig lehet megtekinteni az intézmény nyitvatartási idejében.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, a Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület és a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság közösen szervezi meg február 7-én a Székesfehérvári Légifotó Napot február 7-én.
A dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola adott otthont a sakk diákolimpia megyei döntőinek az elmúlt hétvégén. Nemenként 6-6 korcsoportban külön versenyeztek az Élő-pontszámos és az Élő pontszámmal nem rendelkező sakkozók, a tét az országos döntőbe jutás volt. Az amatőröknél az első helyezettek, a versenyzői kategóriából a dobogósok indulhatnak az országos döntőben.
„Középiskolától a mesterszakos diplomáig” mottóval sportolói pályaorientációs napot szerveznek február 8-án, csütörtökön délután az Alba Regia Sportcsarnokban. Szó lesz többek között a sportolói karrier és a tanulás összeegyeztetéséről és a tudatos életpálya-építésről. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, a diákok igazolást kapnak a részvételről.
Duett címmel verses-zenés est lesz a Városháza Dísztermében. A rendezvényen a Ciszterci Szent István Gimnázium tanárainak, Radics Évának és Ferenczy Noéminek a legkedvesebb zeneművei, versei hangzanak fel. Közreműködik Vasvári Tamás zongoraművész, a Musicolore tagjai, valamint jelenlegi és egykori tanítványok.
Hétfőn nyílik a Tóparti tárlat a Művészeti Szakgimnázium tanulóinak munkáiból. A színvonalas kiállításon a grafikus, a keramikus és a textilműves diákok is képviselik magukat egy-egy alkotással. A hagyományos kiállítás anyagát a művészeti tagozatra járó diákok munkáiból válogatják.
A Quimby csatlakozik Rúzsa Magdihoz és Ákoshoz, ismét hazai pályán játszik a Wellhello, valamint érkezik a Brains és a Cloud 9+ is - még több hazai a FEZEN-en. A mostani magyar fellépők után hamarosan ismét nemzetközi érkezőket jelent be a székesfehérvári fesztivál.
Pénteken kezdődött és szombaton délután ért véget a tizenkettő csapat részvételével az a 24 órás röplabda kupa a Jáky József Szakgimnáziumban, melyet a Székesfehérvári Diáktanács szervezett.
Pénteken délután, 12 csapat részvételével megkezdődött a Székesfehérvári Diáktanács által hagyományteremtő szándékkal létrehozott 24 órás Röplabda Kupa a Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziumában. Az eseményt Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg.