A középiskolások futsal, illetve az összes korosztályt átfogó floorballosok országos döntőjével folytatódott a Diákolimpia® sorozat. Fehérvárról a Hétvezér és a Kodály fiú csapatai értek el dobogós helyezéseket floorballban.
A tervek szerint idén több szakmai fórum és előadás is várja a megye fiatal vállalkozóit. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségénél bíznak abban, hogy egy pezsgő, a tagok számára kölcsönös előnyöket tartogató közösség épül rövid időn belül Székesfehérváron és a vármegyében.
Tóth Péter és Hegedüs Kornél mellett Szabó Zsolt is civilben nézte a kispadon, ahogy a társak bemelegítenek, de Kis Raulról sem került le a bemelegítőpóló, és rajtuk kívül többen nem teljesen egészségesen, de vállalták a játékot. Folytatás jövő pénteken a Százhalombatta ellen, megint hazai pályán. Dávid Kornél KA – SMAFC 1860 SE 87-51 (16-18, 24-12, 25-6, 24-15)
Jótékonysági bált rendezett a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ és a Székesfehérvári Görögkatolikus Szervezőlelkészség. Az eseménynek szombaton a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház adott otthont. Az est bevételét gyermekek táboroztatására és eszközbeszerzésre fordítják.
Döntőjéhez érkezik a középiskolásoknak rendezett Csoóri Sándor – Csanádi Imre versmondó és verséneklő verseny. A megmérettetést február 3-án, szombaton 10.00 órai kezdettel tartják a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol rangos zsűri értékeli a finalistákat. Az eseményre szeretettel invitálják az irodalombarátokat!
Februárban is ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak a Nyitott Tornatermek. A mozogni vágyókat hétköznap délutánonként ingyenes sportolási lehetőséggel várják városszerte, mindössze sportos felszerelésben és tiszta sportcipővel kell érkeznünk ahhoz, hogy részt vegyünk bármelyik programon.
Jelmezes farsangi délutánra hívja a városrészben élő családokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ február 2-án, pénteken 17 órára a Csalai Közösségi Térbe. Az ingyenes eseményen farsangi álarcot készíthetnek a gyerekek, lesz csillámtetoválás és persze a farsangi fánk sem hiányozhat a délutánról.
Kilenc diák mérte össze tudását a Bugát Pál Tehcnikumban szerdán délelőtt a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny keretében. Az országos versenyen több mint 800 tanuló indult, akik több kategóriában versengtek a döntőbe jutásért. Székesfehérváron az alapápolás-gondozás és az elsősegélynyújtási alapismeretek témakör vármegyei döntőjét rendezték.
Február 1-je, csütörtök és február 4-e, vasárnap között zajlik az ország egyik legrangosabb kosárlabda utánpótlástornája. A Szent István Kupán idén az olasz, spanyol, montenegrói és német csapatok mellett az U16-os magyar válogatottnak, valamint egy székesfehérvári válogatottnak is szoríthatnak a szurkolók.
Az Arconic Alapítvány 2023. évi támogatását adták át szerdán az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara számára. A mintegy 30 ezer dolláros támogatás a gyakorlati műszaki képzés további fejlesztését szolgálja, többek között speciális ipari tanfolyamokat dolgoznak ki a robotprogramozás, plc programozás, és biztonságtechnika területén.