Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2019-ben is meghirdette alkotói pályázatát óvodások és iskolások részére. A felhívásra Fejér megyéből több mint kétszáz alkotás érkezett. A megyei forduló eredményhirdetését Székesfehérváron tartották.
Jubileumi gálaműsorral ünnepelték meg a Fehérvári Versünnep verseny és tehetséggondozó sorozat tizedik évadát pénteken este a Városházán. Az ünnepi esten több mint húsz fiatal mondott verset, filmösszeállítással emlékeztek a legemlékezetesebb pillanatokra, a verstáboros élményekre, a Vershúron gálákra, örök érvényű közös emlékekre és mindenek előtt az ötletgazda Varga Sándorra.
Huszadik alkalommal rendezett környezetvédelmi vetélkedőt a megye iskolásainak a Hanon Systems Hungary Kft. A pénteki döntőben 22 iskola 26 csapata oldott meg a természetvédelemmel, a tudatos vásárlással, kémiával, egészségvédelemmel kapcsolatos feladatokat.
A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 1999-ben végzett művészeti tagozatos osztálya kamarakiállítással ünnepelte húsz esztendős érettségi találkozóját pénteken.
Május 18-án, szombaton 17 órától Kákics táncház lesz a Felsővárosi Közösségi Házban, ezúttal csak a gyerekek számára, a 18 órára meghirdetett felnőtt táncház technikai okok miatt elmarad. Ez lesz az évad utolsó alkalma, legközelebb ősztől folytatódnak a Kákics családi táncházak.
Gyereknaphoz kacsolódóan május 25-én, a hónap utolsó szombatján hatodik alkalommal nyílnak meg a legkisebb rajongók előtt az ország tűzoltólaktanyái. Fejér megyében a katasztrófavédelmi gyermeknap alkalmából 10 és 16 óra között Székesfehérváron is várja a családokat, gyerekeket.
A BCE Székesfehérvári Campusa június 3 és 5 között rendezi meg a Tudástőzsde című, középiskolásoknak szóló program-kavalkádját, ahol megmutatják az egyetemi életet, és több mint 30 előadást tartanak a legkülönfélébb témákban. Részletes programot itt talál!
Május 17-én, pénteken 18 órakor kezdődik a Fehérvári Versünnep jubileumi gálaműsora a Szent István Király Múzeum Díszudvarán. Verset mondanak az elmúlt évek döntősei és hallhatjuk a Misztrál együttest is. Az eseményen köszöntőt mond Fehérvár polgármestere. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket. Esőhelyszín a Városháza Díszterme.
A hétvégén rendezték az idei szezon második Aerobik Magyar Kupa versenyét, a nyíradonyi Harangi Imre Rendezvényközpontban. A versenyen székesfehérvári versenyzői is képviseltették magukat, és óriási bravúrokat hajtottak végre.
Ötödik éve hirdeti meg gyermekeknek szóló rajzpályázatát az Alba Regia SC. Az évről-évre egyre sikeresebb alkotóverseny témája most is a kosárlabda és kézilabda, valamint a húsvét volt. A beérkezett műveket a szervezők ezúttal is a kosárcsarnok aulájában állították ki, és itt vehették át a munkájukért járó elismeréseket is a kis művészek.