-
584 éve, 1440. július 17-én koronázták királlyá I. Ulászlót Székesfehérváron
1440. július 17-én koronázták meg I. Ulászló királyt. Uralkodását beárnyékolta az országot megosztó polgárháború, amit a két hónappal korábban megkoronázott V. László hívei ellen vívott meglehetősen rövid uralkodása alatt.
2024.07.17. -
861 éve koronázták
Lászlóról a hazai hagyományból tudjuk: 1163. január 14-én, uralkodása hatodik hónapjának betöltése előtt hunyt el, ezért koronázását nem lehet 1162. július 15-e elé keltezni. Későbbre viszont nem érdemes, hiszen Bizáncból hat hét alatt meg lehetett szervezni a királyváltást. Ily módon ezt a napot jó okkal jelölhetjük meg II. László (ellen)király (1162–1163) koronázási idejének.
2024.07.15. -
Török kori emlékek
Székesfehérvár török kori emlékeit ismerhetjük meg azon az ismeretterjesztő sétán, melyet a Tourinform Iroda szervez június 29-én, szombaton 10.00 órától. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek.
2024.06.27. -
Szent László napja
I. László király Hunyadi Mátyásig a legnépszerűbb magyar uralkodó volt, számos népmonda hőse, akinek népszerűsége egyszerre volt töretlen a dinasztián, a főúri és főpapi eliten belül és a nép körében. Ha életét és utóéletét egyszerre tekintjük át, akkor ő volt az egyetlen királyunk, aki szentet avatott és szentté avattatott.
2024.06.27.
681 éve temették el Székesfehérváron Károly Róbert királyt
![681 éve temették el Székesfehérváron Károly Róbert királyt](/_upload/images/news/60244/karolyrobert01.jpg)
1342. július 19-én helyezték sírjába I. Károly királyt Székesfehérvárott
I. Károly, vagy közismertebb nevén Károly Róbert király (1301–1342) az első olyan uralkodónk, akinek temetéséről Thuróczy János jóvoltából részletes leírással rendelkezünk. Thuróczy az 1480-as évek elején kezdett hozzá krónikája megírásához, amelyhez több korábbi munkát is felhasznált.
Munkamódszerére elődeihez képest szerencsére kevésbé volt jellemző a kivonatolás, így a saját krónikájába beillesztett más szerzőktől származó részletek viszonylag könnyen felismerhetők. A rendelkezésére álló művek közül éppen a király haláláig dolgozta fel a magyar történelmet a 14. századi krónikakompozíció. Valószínűleg ennek volt az akkori utolsó fejezete a Thuróczy által is megtartott, I. Károly temetéséről szóló rész, de az is elképzelhető, hogy ez a krónika egészétől stílusában elütő, a népi halottsiratókra emlékeztető szakasz eredetileg önálló feljegyzés volt.
A Thuróczy által fenntartott emlékezet szerint I. Károly 1342. július 16-án hunyt el Visegrád várában. Másnap a királyné rendelkezésére az ország főpapjai és bárói ide sereglettek, s kíséretükben a skarlát ruhába és aranysarkantyús drágaköves csizmába öltöztetett, fején arany koronával ékesített királyt a visegrádi Boldogságos Szűz templomába vitték, ahol ravatala mellett gyászmisét tartottak, majd a királyi tetemet hajóra téve Budára szállították. Itt a Tóth Lőrinc királyi zászlótartó által hadi lobogó alatt vezetett menet fogadta, s három napon át misékkel, szertartásokkal siratták a város népével a felravatalozott uralkodót. Eközben a templom ajtaja előtt I. Károly három bíbor takaróval ékesített díszlova állt, rajta három illő fegyverzetbe öltözött vitézzel, mintegy hadba vonulásra felvértezetten, az egykori király jelvényeivel. A harmadik napon a királyt a díszes menet – hogy mindenki láthassa – lefedetlen arccal Székesfehérvárra szállította, hogy eltemessék.
A Fehérvár elé érkezett gyászmenetet a városon kívül fogadták a város egyházi emberei, több nemes és polgár. Másnap, miközben a Nagyboldogasszony-bazilikában zajlott az ünnepélyes halotti mise és szertartás Erzsébet királyné, Lajos és István hercegek, valamint az érsekek, apátok, főpapok és bárók jelenlétében, a király díszbe öltöztetett három lova és vitéze a káptalan épülete előtt várakozott. A gyászmise után, amit Telegdi Csanád esztergomi érsek celebrált, a testet – Thuróczy elbeszélése szerint – „a nagy oltár mellett” királyi díszbe öltözötten helyezték örök nyugalomra.
A temetés napja (1342. július 19. péntek) után egy hónappal, Károly morva őrgróf és Nagy Kázmér lengyel király Visegrádra érkezett, hogy I. Károly halálának harmincad-gyásznapját megüljék. Visegrádról Erzsébet királyné, ekkor már megkoronázott elsőszülött fia, I. (Nagy) Lajos, számtalan főpap, báró és országlakos kíséretében Székesfehérvárra vonultak, s augusztus 4-én a király sírja fölött ünnepélyes gyászmisével teljesítették a halotti ájtatosságot.
Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.