80 éve történt - letartóztatták Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt
Shvoy Lajost szervezőtehetségét honorálva nevezte ki XI. Piusz pápa 1927. június 20-án székesfehérvári püspökké. Hívei szerették és tisztelték, amiért püspökként is plébánosi egyszerűséggel fordult feléjük. Ezért is döbbentett meg mindenkit az eset, amikor pontosan 80 évvel ezelőtt, 1945. február 8-án, elhurcolták a nyilasok, miután megtagadta nekik, hogy hálaadó istentiszteletet mutasson be.
Shvoy Lajos székesfehérvári püspök 1945 februárjától Veszprémben, Szombathelyen, Sopronban és Sopronkőhidán is raboskodott.
Shvoy Lajos a nyilas hatalomátvétel után a felsőház elnökének meghívására vett részt egy budapesti találkozón, ahol Szálasi is tájékoztatta őket a kialakult helyzetről. A székesfehérvári püspöknek lesújtó véleménye volt a nyilasokról, aminek hangot is adott: megállapította, hogy egy „egy operett-kormány vette át a hatalmat a legkomolyabb időkben, a legválságosabb helyzetben.” Nem véletlen, hogy hamarosan nyilas fogságban találta magát.
Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója a Rubiconban megjelent cikkében számolt be Shvoy püspök fogvatartásának körülményeiről és a nyilasokkal való konfliktusáról. A történész szerint a leglátványosabb összeütközését a helyi nyilas hatalommal egy ünnepi szentmise megtartásának megtagadása jelentette amivel a nyilas Pintér József főispán beiktatását ünnepelték volna. Pintér Józsefet a nyilas hatalomátvételt követően nevezték ki Fejér vármegye és Székesfehérvár város főispánjának, valamint 1945 januárjában hadműveleti kormánybiztosnak, s ezeket a tisztségeket önként vállalta. Ezzel segítséget nyújtott a nyilas mozgalomnak a hatalom megtartásához. Főispánként a komáromi Csillagerődbe internáltatta azokat a személyeket, akiket a Gestapo a nyilasoknak átadott, valamint azokat, akik a nyilas hatalom számára nem voltak megbízhatóak. Pintér József letartóztatott három papot is az egyházmegyéből, köztük a felsővárosi plébánost, Bilkei Ferencet és Proity Márton maroshegyi plébánost.
Shvoy Lajos letartóztatása szempontjából kulcsfontosságú volt az a memorandum is, amit Mindszenty vezetésével és öccse, Shvoy Kálmán bevonásával dolgoztak ki és amiben azt kérték a nyilasoktól, hogy a magyar hadsereg vonuljon vissza és védje a Dunántúlt.
Shvoy Lajost 1945. február 8-án tartóztatták le testvérével, Shvoy Kálmán altábornaggyal, Büttner Ferenc kanonokkal és Fülöp Ferenc amerikai állampolgárságú kispappal együtt. A fogságban megírta Pintér József főispánnak, hogy tettéért a Szentatyának fenntartott kiközösítést vonta magára, válaszul a főispán akasztással fenyegette a püspököt.
Shvoy Lajos így emlékezik letartóztatására emlékirataiban: "Február 8-án délután 4 órakor beállított a püspökségre Kozma alhadnagy és a Nemzeti Számonkérőszék 14 csendőre. Engem kerestek. Mikor megtaláltak, Kozma alhadnagy letartóztatott. Hiába hivatkoztam rá, hogy felsőházi tag vagyok, hiába kértem írást, azt felelte: – Háború van, és ez mindent megmond. Attól kezdve egy csendőr állandóan mögöttem állt. Csomagolni kezdtem. Letartóztatták az öcsémet, Shvoy Kálmán altábornagyot, Büttner Ferenc kanonokot és a szegény „USA” becenévre hallgató Fülöp Ferenc, kedves amerikai kispapunkat. A csendőrök minden ajtót elálltak, s mi a kapu alatt gyülekeztünk, várva az autóbuszt. Közben a nővérek megkínáltak uzsonnával. Végre fél hétkor egy üveg nélküli autóbuszra szálltunk mi négyen, a tizennégy csendőr és az alhadnagy, és száguld[ot]tunk a fagyos télben. Egyszer álltunk meg, egy autó állított le minket, Pintér főispán érdeklődött, hogy minden rendben van-e. A péti csendőrőrsnél leszálltunk, bevittek egy terembe s ott az asztalnál letelepítettek. Vacsoráztunk pörköltet nokedlival. Utána előkerült a parancsnok – kissé pityókásan –, Botond százados. Az öcsém számomra pihenőhelyet kért. Erre előhoztak egy priccset, azon feküdtem, fejem felett egy kétszázas égő égett. Az urak a lócákon heveredtek le. Közben hoztak be mindenféle előállított embereket, egy-két cigányt, egy asszonyt, aki az oroszoknak besúgta, hol találhatnak nőket, és egy orosz katonát. Azok a kövezeten töltötték az éjszakát. Nem aludtunk semmit.. Reggel misézni mentem, mert követeltem, hogy nekem miséznem kell. Egy csendőrrel mentünk át a telep templomába, ott miséztünk Büttnerrel. Egyszer hallgattak ki egy rövid kihallgatáson mindegyikünket, s a rávaló szerdán vonattal átmentünk Veszprémbe. Ott bevittek a városházára, ott találtam az egész fehérvári városházát. Az Angolkisasszonyok zárdájában egy szép tágas vendégszobában helyeztek el mind a négyünket. Egy csendőr ült az ajtónál. Nem volt szabad kimenni a kápolnába, nem volt szabad sétálni, a szobában beszélni, elvitték a rádiót. Egész nap olvastunk. Én elolvastam Ward Mária életrajzát rossz német fordításban. Azután a főispán rendeletére a kosztot egyszerűsítették. Egytálétel volt megengedve, abba azonban a jó nővérek mindent beletetettek. Nem volt szabad minket látogatni. Bejczy Gyula utánunk jött, de nem sikerült bejutnia. A zirci apát egyszer a folyósón végigment, s az ajtón át beszólt. A Skorka ismételten közbenjárt, de sikermentesen. Evvel engem teljesen elzárt egyházmegyémtől. Megírtam Pintér főispánnak, hogy ezzel a Szentatyának fenntartott kiközösítést vonta magára. A kiközösített nem járulhat szentségekhez; érvényesen nem gyónhatik; nem kaphat egyházi temetést, ha meghalt stb. Szereztünk egy Codexet, abból magyarul kiírtam a törvényt, s ezt a csendőrrel elküldtem Pintérnek. Skorkának megmutatta, s mondta, hogy ezért lógni fogok.."
Shvoy Lajos 1945. március 8-án Sopronkőhidára szállították a nyilasok, ám ide a fegyházparancsnok nem fogadta be. Másnap hajnalban Shvoy a soproni zárdába került, ahol találkozott a szintén fogva tartott Mindszenty József püspökkel. Szabadságukat 1945. március 28-án nyerték vissza, amikor a nyilasok elmenekültek Sopronból. A háborús helyzet azonban nem tette lehetővé, hogy egyből haza induljanak, végül viszontagságos út után mindkét püspök április 20-án érkezett haza állomáshelyére.
Amikor Shvoy Lajos visszatért Székesfehérvárra, bejárta az Egyházmegyét és végignézte a sok pusztulást.
Körlevelében így számolt be a helyzetről a híveknek: „Gyönyörűen restaurált bazilikánk erősen megsérült, az Ottokár-templom kupolája húsz belövést kapott, a sekrestyéje és a kultúrház leégett, a felsővárosi templom mindkét tornya csonka, ledőlt a cisztercita templom egyik tornya, leégett a másik, és a templom teteje súlyosan megrongálódott. Megsérült a vízivárosi templom, teljesen eltűnt a Donát-kápolna, gránátot kapott a szemináriumi templom és teljesen elpusztult Csepel I. és Csókakő temploma, mind a kettő leégett.."
(Pintér József őrei között gyilkosságainak helyszíni szemléjén, Fehérvári Hírek, 1946. október 27.)
Pintér József főispán végül elnyerte büntetését, az akasztással fenyegetőző nyilast végül felakasztották a háború után.
"És szegényt őt akasztották föl.. Bajorországban egy istállóban elfogták, ahol stallpürsch volt, hazahozták. Itt egy monstre pöre volt, mert a pincében 8 hullát ásattak ki vele, köztük szegény ártatlan Deák Toryt, aki munkaszázadban szolgált, fölszaladt a szülei lakására, ami akkor már Gestapo-szállás volt, letartóztatták, átadták Pintérnek, ez pedig a pincében agyonlövette. Ezért a 8 halottért és a 18 cigányért, akiket az apáti erdőben fölkoncoltatott, halálra ítélték. Halála előtt édesanyját küldte hozzám, hogy oldozzam föl az exkommunikáció alól. Meg is tettem szegénynek, akit Pesten a Gyűjtőfogházban fölakasztottak." - írta emlékirataiban Shvoy püspök.
(