Vak Béla és Ilona királyné legidősebb fia, II. Géza annak ellenére, hogy mindössze 32 esztendősen halt meg, a legerősebb magyar királyok közé sorolható.
„Húsz [21] évig, három hónapig és tizenöt napig uralkodott tehát. Négy fiút nemzett; Árpádot, Gézát, Istvánt és Bélát. Elköltözött pedig az Úrhoz az Úr ezeregyszázhatvanegyedik [1162.] évében, május harmincegyedikén, egy szerdai [csütörtöki] napon. Teste Fehérvárott nyugszik.” Megkopott emlékezetről árulkodnak ezek a sorok, több helyütt is pontosítani kell, ha idézzük. Amikorra véglegessé vált a Budai és a Képes Krónika alapszövege, akkor már majdnem két évszázada porladtak a Szűz Mária Bazilikában II. Géza király (1141–1162) csontjai. Apjához hasonlóan az ő idejét is rövidre szabta a sors. 32 évet élt.
1130-ban jött világra Tolnán egy hercegi pár első fiaként.
Szerencsés csillagzat alatt született, mert ekkor a megbékélés jelei mutatkoztak az Árpád-házon belül. A gyermektelen II. István nem sokkal előbb döntött arról, hogy ártatlanul megvakított unokatestvére, Béla örökölje a trónt. Külországi hercegnőt szerzett neki feleségül, ami erős bizonyíték arra, hogy II. István jövendő királyként gondolt rá, hiszen az Árpád-házi uralkodók körében bevett szokássá vált külföldről nősülni. Béla herceghez Ilonát, a szerb nagyzsupán leányát adták. Ilona anyai ágon a bizánci császárokat adó Komnenos-dinasztiával tartott rokonságot.
1141. télutóján akadálytalanul, igen gyorsan ment végbe a királyváltás: három nappal apja halála után, február 16-án Székesfehérvárott már Géza fejére is tették a koronát. II. (Vak) Béla király (1131–1141) szilárd trónt hagyott rá. Anyai nagybátyja, Belus herceg is a serdületlen korú uralkodó támasza lett.
II. Géza viszonylag nyugalmasan töltötte első királyi éveit.
1145-től azonban nyugat felől fenyegető fejlemények adódtak. III. Konrád német-római király (1138–1152) alá akarta vetni Magyarországot. Felbontotta ezért fia, Henrik jegyességét Zsófiával, II. Géza húgával. A magyar hercegnő a méltatlan bánásmód miatt az admonti apácakolostorba vonult. Két levél maradt fenn tőle, amit bátyjához intézett. Egyik „Géza úrnak, testvérének, a magyar nemzet hatalmas királyának ama számkivetett és zarándokságban levő húga szolgálatával együtt édességes testvéri érzéseit jelenti.” „Dicsőséges urának és testvérének, a hunok győzedelmes királyának és testvérének egykor testvérhúga, most Krisztus és az ő szolgálóleánya imádság adóját és szolgálatainak hódolatát” fejezi ki a második levél. A szomorú hangú üzenetek keletkezésekor (1146–1148) II. Géza már valóban győzedelmesen került ki a németek elleni erőpróbából. III. Konrád ugyanis felkarolta az örök trónkövetelő, Borisz – Könyves Kálmán (1095–1116) állítólagos fia – ügyét, hogy Gézával szemben hűbéres királyt segítsen a magyar trónra. Hanem Borisz támadása már Pozsonynál elakadt 1146-ban, a karddal éppen felövezett tizenötéves II. Géza az év szeptemberében fényes győzelmet aratott a III. Konrádot támogató osztrák őrgróf felett.
II. Géza kelet felől biztosította országát.
1146 őszén feleségül vette a vele egykorú Eufrozinát, II. Izjaszláv kijevi nagyfejedelem (1146–1149, 1151–1154) húgát. A fiatal párnak már 1147-ben fia született, a későbbi III. István király (1162–1172). Az újszülött keresztapja VII. Lajos francia király (1137–1180) lett, aki 1147-ben vonult át Magyarországon keresztes hadai élén. 1148-ban jött világra Géza és Eufrozina második fia, aki utóbb szintén magyar trónra jutott: III. (Nagy) Béla király (1172–1196). A házaspárnak még két fia, Géza és Árpád, valamint négy leánya, Erzsébet, Odola, Margit és Ilona született.
Furcsa játéka a sorsnak, hogy II. Géza, aki egy dinasztikus megbékélés közepette jött világra, az egyik legharciasabb magyar királlyá vált.
A korabeli viszonyokat tekintve azonban éppen ilyen királyra volt szüksége Magyarországnak...
...hiszen ekkor gyorsan változó szövetségi rendszerek korát élte a keresztény világ, olyan meghatározó személyiségekkel, mint I. Mánuel bizánci császár (1143–1180), I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár (1152–1190), III. Sándor pápa (1159–1181). Korántsem volt mindegy, hogy a magyar király csak követője, vagy alakítója is az eseményeknek.
II. Géza király pecsétje. Közepén a király trónuson ülő alakja, fején a lecsüngő díszszel ékes koronával, jobbjában liliomos kormánypálcával, baljában az országalmával. A pecsét körirata: GEISA D(e)I G(ratia) (v)N(garie) (Dalmatie) (Chroatie) REX. Azaz: Géza, István kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország királya.
II. Géza becsületére legyen mondva, hogy tevékeny, határozott uralkodóként méltó kortársa volt a fent említetteknek. Mindezeknél fogva 1146–1157 között olyan mozgalmas időszak következett Magyarország életében, amire a honfoglalás óta nem akadt példa. 1148 és 1152 között a Kijevi Rusz területén, 1149-től 1155-ig pedig a Bizánci Birodalom ellen viselt hadat II. Géza: a dátumokból látszik, hogy három éven át kétfrontos háborúra kényszerítette Magyarországot a nagyhatalmi szerepvállalás.
1148-ban I. Mánuel és III. Konrád normannellenes szövetséget kötött. Magyarország ura egyikükkel sem állt jó viszonyban, így a német és a bizánci összefogás legalább annyira fenyegette hazánkat, mint a szicíliai normannokat. II. Géza erre a pápai–francia–normann tengelyt országával, illetve a fegyvertársául szegődött Kijevi Nagyfejedelemséggel egészítette ki. Igaz, hogy Mánuel és Konrád egyeduralmi tervei hamar szétfeszítették együttműködésük kereteit, de a légkör a „világháborús” veszély elmúltával is hosszú, véres harcokat érlelt.
Amíg az északkeleti hadjáratok csupán II. Géza király diplomáciai eredményeit voltak hivatottak erősíteni, addig a Szávától délre maga a kard volt a diplomácia. 1149 őszén Belus, a király nagybátyja rábírta testvérét, II. Uros nagyzsupánt, helyezze bizánci fennhatóságú területeit magyar oltalom alá. Az időzítés korántsem volt véletlen, hiszen a szerbeket Mánuel távolléte is bátorította, aki ekkor II. Roger szicíliai király (1130–1154) normannjai ellen készült. A basileus azonban hamar értesült e tervekről, így Dalmáciába sietett, és a szerbeket, valamint a segítségükre küldött magyar csapatokat váratlan rajtaütéssel lepte meg. A harcok ezután váltakozó erővel és sikerrel folytak. II. Géza hol az orosz, hol a bizánci hadszíntéren jelent meg. 1154-ben bevetette a trónkövetelő-támogatás „fegyvernemét” is Mánuel ellen. Egyezséget kötött Andronikos Komnenosszal, a császár unokatestvérével: segíti őt a trón elnyerésében, aki ezért az általa kormányzott északi, Magyarországgal szomszédos területek és városok átadásával fizet. Andronikos terve hamar meghiúsult, de 1155-ben eldöntetlenül zárult a két állam első komoly, nagyhatalmi érdekből vívott erőpróbája. A Szent László és Könyves Kálmán óta dél felé terjeszkedő Magyar Királyság és a Komnenosok felvirágoztatta Bizánci Császárság ilyen minőségű összeütközése elkerülhetetlen volt. II. Géza és I. Mánuel egyénisége csupán siettette és súlyosbította annak lefolyását.
A magyar–bizánci ellentétek érdekes lenyomatot hagytak egy hispániai arab utazó, emlékezetében. „A basgird [magyar] király gyakran pusztítja a Rúm (bizánci) területeket… a basgird királyt Gézának hívják, s királysága sokszorta jelentékenyebb, mint Rúm (Bizánc) urának királysága – megszámlálhatatlanul sok katonája van, s országának területe húsznapi járófölddel nagyobb, mint Rúm (Bizánc) területe… Valamennyi nép fél a támadásától, mert sok katonája és nagy a vitézsége.” Abu Hamid al-Garnáti szavait egy másik nyugat-európai utazó is megerősíti, aki pedig a hispániai utazóval ellentétben egyáltalán nem rokonszenvezett a magyarokkal.
Ottó freisingi püspök ugyanakkor csodálattal ír II. Géza hatalmáról:
„mind úgy engedelmeskednek a fejedelemnek, hogy nemcsak nyílt ellentmondással felizgatni, hanem még titkolt suttogással sérteni is bűnnek tartanák. Ezért van, hogy bár az említett királyság hetven vagy még több vármegyére oszlik, mindegyikből a haszon két része a királyi kincstárra esik, csupán a harmadik rész marad az ispánnak. S ebben a nagy kiterjedésű országban senki sem mer a király kivételével pénzt verni, vagy vámot szedni. Hogyha valaki az ispánok közül a királyt akár a legkisebb mértékben megsértette, avagy akár róla igaztalan váddal szól, úgy az udvartól kiküldött bármely legalantasabb állású törvényszolga egyedül – még ha kísérete körül is veszi – elfogja, bilincsbe veri, és különféle kínvallatásra hurcolja. A fejedelem sosem kéri ki a hozzá hasonlók véleményét, ahogy az nálunk szokás, egyetlen vádlottnak sem adatik engedmény, hanem egyedül a fejedelem akarata a törvény mindenki számára. Amikor a király hadat akar vezetni, mind ellentmondás nélkül szinte egy testben egyesülnek; a falvak lakosai kilencen a tizediket, avagy heten a nyolcadikat – sőt, ha szükséges, még kevesebben – ellátják a háborúhoz nélkülözhetetlen felszereléssel, a többieket otthon hagyják földet művelni. Akik pedig a katonai rendből valók, azok csak a legsúlyosabb okból mernek otthon maradni.”
Ottó püspök, Barbarossa Frigyes császár nagybátyja ideális képet fest a magyar király egyeduralmáról, de ez a kép az 1150-es évek második felére már nem volt egészen érvényes. Éppen 1157-ben, amikor a Magyar Királyság és a Német-Római Birodalom kapcsolata jóra fordult, s a magyar külpolitika túlfeszített lendülete alább hagyott, összeesküvés ingatta meg Géza trónját. Ekkor ifjabbik öccse, István támadt ellene, és pártütését támogatta nagybátyjuk, Belus. 1160 táján idősebb öccse, László is szembefordult vele. A hercegek elmenekültek, és Bizáncban kötöttek ki. A király még el tudta hárítani a bajt saját feje felől, de arra már nem volt képes, hogy olyan zavartalan utódlást biztosítson elsőszülött fiának, mint amilyet őneki biztosított apja, II. (Vak) Béla király.
Alig, hogy II. Géza örökre lehunyta a szemét, III. Istvánnal szemben I. Mánuel császár bevetette a trónkövetelő-támogatás fegyvernemét. Nagybátyjai léptek fel ellene, akik a trónt is elfoglalták. Őket II. László ellenkirály (1162–1163) és IV. István ellenkirály (1163) néven tartja számon a történelem. III. István visszaszerezte királyságát, sőt meg is tudta oltalmazni Mánuel hódításától, de II. Géza nagyhatalmi álmait szerencsésebb sorsú fia, III. Béla király váltotta valóra.
Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.
